(Mivel úgyis felébredtem. És mivel úgyis ezt fogom majd felvenni máma.)

Mint eddig is kiderülhetett, nálam érthető okokból nemigen szokott felmerülni az a probléma, hogy nincsegyrongyomse. Inkább a “mennyi csodálatos rongyom van, és milyen kevés nap ahhoz, hogy felvehessem”, na ilyenfélék szoktak felmerülni.

Nyilván akármennyi rongya van az embernek, a legújabb rongyokban van a legtöbb izgalom, úgyhogy ma az új piros bálna kerül bemutatásra, azkit még egyelőre csak úgy lehet hordani, ha ujjatlan pólót veszek alája, föléje meg egy ápol-és-eltakar kardigánt, mert tényleg akkora, mint egy ház. Be fogok majd venni belőle, semmi kétség, de azt nem várhatja tőlem senki, hogy azután már ne vegyek alája-föléje egy csomó más holmit, mert nekem nemcsak csodálatos rongyaim vannak, de igen erős rétegzési hajlamom is.

Emellett, mint a képen is látható, nekem van a legfehérebb lábam a környéken. Ennél ugyan jelentősen több veszett Mohácsnál, ott a királyt is alig találták meg végül a patakban, de akkor is. Hosszú évek óta először zavarni kezdett, hogy úgy festek, mint aki most jött egy zacskónyi sós pácléből, ennélfogva vettem magamnak egy flakon önbarnítót. A remény hal meg utoljára: mikor legutóbb, még ante blog, ilyesmivel kísérleteztem, elragadóan csíkos lettem és párducfoltos. Na de most, amíg a nagyobbik laptop nem jön meg a gépek kórházából, úgyis konzerveket kaptok nézegetni, úgyhogy annyit kísérletezhetek hóka bőrömmel, amennyit csak akarok, muhaha. (És nem, a napozás nemigen jöhet számításba. Egyszer majd, merő elrettentésből, azt is megmutatom, mennyiféle napvédő terméket használok magamra. Hókának lenni még mindig jobb annál, mint amikor nem csak a ruhám meg a hajam pipiros.)