(A bejegyzés egészségtelen mennyiségű kölcsönszöveget tartalmaz a Nem én kiáltokból.)
Költészet napja vagyon, én már öt óta fent csicsergek gépek, madarak, lombok és csillagok közepette, önmagam fürösztése helyett pedig másokban mosogatom az arcomat. (Nos, tulajdonképpen szakdolgozatokat javítok. Bocs, Attila.) Képzeljétek, már látszik az alagút vége, amit onnan lehet felmérni, hogy egyre nagyobb szeretettel gondolok a szakdolgozatokra, pontosabban a mögöttük álló hallgatókra, akik ugyan sose fognak többé tudományos szövegeket írni (hálistennek), de okosak és törekvőek és bátrak, mint egy vaddisznó.
Ó, szerelmes barátaim, amíg van frissen sült kenyér meg a kövek alatt bogarak*, addig dübörögni fog a föld. Akár borzalmas, akár nagyszerű, ez így lesz rendjén.
* “Aznap a gyerekek megcsodálhatták a pötyit, ami egy csótányféle, és találkozhattak a namíb ködivó bogárral meg Fülöpkével, akit nehéz észrevenni, mert egy levélre hasonlít.”
Csupáncsak bónusz track gyanánt nesztek egy közeli a táskámról is:
Zsuzsi
2018/04/15 at 05:48
Tetszik ez a halmozott szoknyaalj, és a macskás kitűző is!:)
mák
2018/04/15 at 06:14
Azt egy nyári vásárban vettem még tavalyelőtt.