RSS

5/221 – Továbbá

09 ápr

Na dnye. Ez az “Éjjeli menedékhely” eredeti címe, és tudomásom szerint hozzávetőleg annyit tesz, hogy “A mélyből”. Kábé ott vagyok most odalent, kicsit pislogok felfelé, csüggedt vagyok és apatikus, mindehhez pedig kötelességtudó is a végletekig. Tegnap hét órán át korrektúráztam szakdolgozatokat, mert olyan nincs, hogy ebben az állapotban adják be, aztán némiképp elájultam, és éjfél után ébredtem fel. A Repülő Kutató megosztotta velem a választási eredményeket, én meg robot-üzemmódban és enyhe sokkban főztem magamnak egy kávét, aztán jobb ötletem nem lévén nekifeküdtem egy harmadik szakdolgozatnak. Ez az egy önmagában öt és fél órás törődés-gondoskodást igényelt, a lányka háromszor annyi vesszőt használt, mint amennyire szüksége lett volna, teljesen találomra szórva szét azokat hatvannégy oldalon, és minden második mondatát abszolúte indokolatlanul azzal kezdte, hogy “Pedig” vagy “Tehát” vagy “Így” vagy “Továbbá”.

Pedig tehát így továbbá. Pedig fogalmam sincs, mit kezdjek most magammal, de a munka az mindig ott van. Tehát dolgozni fogok, mint eddig is. Így. Továbbá hajat mosok, arcot festek, szoknyát vasalok, blogolok, elmegyek tanítani, szakdolgozatokat javítok, konzultációs lapokat írok alá, barátokkal találkozom. Pedig.

Ha valakinek van egy kis optimizmusa kölcsönbe, megköszönném. Vagy bármi megjegyzése “szép a pólód” kategóriában, mert akkor elmesélhetem, hogy azt magam varrtam. De küldhettek csokit is. Amíg az a fő gond, ami a fejemben van, a seggemnek úgyis mindegy.

És most vigyorogjunk, a leborult szivarvégit ennek a búbánatos világnak.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2018/04/09 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10 responses to “5/221 – Továbbá

  1. peony67's avatar

    peony67

    2018/04/09 at 09:42

    Szép a pólód, jó a kabátod, a táskádnak meg piszok jó a színe.

     
  2. Kandikó Éva's avatar

    Kandikó Éva

    2018/04/09 at 10:43

    én nem vagyok irigy típus, de most optimizmust nem tudok adni.

     
    • mák's avatar

      mák

      2018/04/09 at 10:44

      Majd csak szerzünk valahonnan, no.

       
  3. Zsuzsi's avatar

    Zsuzsi

    2018/04/09 at 15:57

    Nálunk is szontyolka reggel volt, a választási eredményeket látva, de hát a nap süt legalább, és a pólód meg milyen jó! 🙂 Zöldben magam is elhordanám. 🙂

     
    • mák's avatar

      mák

      2018/04/09 at 17:01

      Ha van egy zöld pólód, amit hajlandó vagy kimadárkáztatni, megbeszélhetjük. 😉

       
  4. fűzfavirág's avatar

    fűzfavirág

    2018/04/09 at 18:36

    Nagyon jó a pólód, és a politika nem érdemes arra, hogy búsulj rajta 😉

     
    • mák's avatar

      mák

      2018/04/09 at 20:33

      Nem a politikán búsulok én, hanem a következményein…

       
  5. Katalin♥'s avatar

    Katalin♥

    2018/04/09 at 20:25

    jól áll a hajmosás is, de ez a napszemcsi (!) kifejezetten…ja és szép a pólód (egy fél madár?)

     
    • mák's avatar

      mák

      2018/04/09 at 20:33

      Köszi. Madár, igen. 🙂

       

Hozzászólás a(z) Kandikó Éva bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .