A madárkák már olyan szép hangosan üvöltenek hajnalban, mintha egy csorda dallamos sakál költözött volna be a kertbe. Én is ilyen szép dallamosan üvöltök a tavasztól, de nincs mese, ma is vár a bánya. Ehhez viszont a lehető legkényelmesebb holmijaimban óhajtok elvonulni Esztergomba, különös tekintettel a cipőre. Macskaköveken át visz az én utam, bébi. Mindemellett persze a hallgatók ébrentartásáról is gondoskodni kell, ha esetleg nem lenne elég édes bülbül szavaimnak sokasága, szóval nesztek cukorkarózsaszín.

Ma ismét itt van Atilláné kiredvázni öszves termeinket (kivéve a Bűnök Barlangját, ami ilyenkor macskakennel, máskor meg simán csak bolondokháza), és egyre közelibbnek tűnik a pillanat, amikor egyszer majd összevonja a szemöldökét, mint Rózsa Sándor, és aszongya, khm. Az akadémiai doktori védés, a könyvbemutató előkészületei meg általában a tavasz csúful betett ennek a kuplerájnak, úgyhogy előbb-utóbb a szőnyeg szélére leszünk állítva, ahol majd elénekelhetjük duettben Zámbó Jimmy méltán népszerű slágerét, ami úgy kezdődik, hogy “Egyszer megjavulok én”. Na attól aztán tényleg holtan esnek le odakint a fáról a pitypalattyok.

Asszem ez a kabát repülni fog, másfél év alatt kétszer volt rajtam. Az kevés. A szoknyának sem jósolok nagy jövőt, ebben a formájában legalábbis nem.