Próbálok mosolyogni meg a tanítás szépségeire és hasznosságára gondolni, de hát akkor is grrmrr. És az vesse rám az első követ, akinek ma hejehujás kedve volna kimenni a vízszintesen hulló hóba, elbuszozni a 45 kilométerre lévő munkahelyére, majd vissza.
Minden nap más - mindennap más 
vica57
2018/02/27 at 20:17
Tudom,milyen. Brrrr.
Bő 10 évig csináltam, minden nap.
Ha nem is pont 45 km, bár szerintem nem sokkal kevesebb az Érd – Óbuda távolság, időben semmi esetre 🙂
Meg kéne szervezned a távoktatást 😀
mák
2018/02/27 at 20:20
Ó, én tulajdonképpen elvagyok ezzel, az utakat sose unatkozom végig. Csak ilyenkor, mikor a dupla zokniban is fázni kezd a fűtött a buszon a lábam úgy a harmincadik kilométernél, nos, nem vagyok a legvidámabb.
vica57
2018/03/01 at 07:02
Unatkozni én se szoktam, mindig volt nálam olvasnivaló.
Csak egy idő után már fárasztó volt, hogy 5-kor indulok és 5 után érek haza egész évben, és reggelenként nagyon gyakran végig álltam az utat, összepréselődve másokkal.
A lábfázás ellen nekem bevált az alulra sima cérnazokni (igen, tiszta pamut férfizokni akár, felszívja a nedvességet), föléje a vastag pamut vagy egyéb, pl. frottír zokni, a cipő/csizma talpába hőtükör fóliás talpbetét. Az utóbbi is fontos, megakadályozza a talp felől a hőveszteséget. Ez olyan betét, aminek az egyik felülete alufóliás, alatta puha anyag van. A fóliával felfelé kell a cipőbe rakni.
mák
2018/03/01 at 15:17
Igen, ilyen fóliás talpbetétem nekem is volt, de széthordtam. Jövőre vennem kell újat, idén már csak-csak kihúzom nélküle. 🙂