RSS

5/133 – Ibolyák és orgonák

11 jan

Mint tegnap kiderült, én vagyok az egész évfolyamon az egyetlen olyan gyáva kukac, aki nem vállalja be idén nyáron a komplex vizsgát, ehelyett passziváltat két egymás utáni félévet, és mikor majd a balzsamos májusban a többieknek a fülén is kicsorog a koffein meg a stressz, ábrándos mosollyal fog hosszú sétákat tenni, virágzó orgonákban gyönyörködni, és zárótevékenységekre járni cuki középcsoportosokhoz. Egen, pont ennyire öntött el most a lelkifuci. Akkor szép a zélet, ha kihívások vannak benne, harcolni kell a végsőkig, kard ki kard, és sehonnai bitang ember, aki félreáll ibolyákat szagolgatni véres küzdelmek helyett. Na hát én idén tavasszal minden ibolyát megszagolok majd, ami szembejön.

Ha már ibolyákról és orgonákról esett szó: újonnan megtalált szabadságom szellemében tegnap belődörögtem Pécsett egy turkálóba, minekutána másfél órát kellett elütnöm vonatindulásig, és találtam (többek között) egy olyan pólót, aminek ilyen izgalmas színkombinációja vagyon:

Bár ez önmagában nem nagy truváj (találtam viccesebb dolgokat is, szekrényszaporulatos beszámoló nemsokára várható), egy olyan ötletet adott, hogy a fal adja tőle a másikat. Utoljára két és fél éve csináltam olyat, hogy egyetlen színben töltsek egy komplett hónapot, és most ugyan nincs szándékomban ennyire behatárolni magam, de mit szólnátok egy zöld-lila februárhoz? Hm?

Kihívásokra szükség van, az nem vitás. De ha már ez a helyzet, szeretném magam kiválasztani a kihívásaimat, a fenébe is.

Mindehhez persze máma olyan siralmasan festek, mint a kölcsönkérés. Tegnap este tízkor értem haza, a tradícióknak megfelelően be is aludtam szépen a kanapén. Ezzel önmagában nem lett volna semmi baj, a Repülő Kutató munkahelyi telefonja viszont önhatalmúlag ébresztőt kezdett üvölteni nulla óra tízkor, és én olyan pánikkal ébredtem erre, hogy a bal lábam csípőtől bokáig begörcsölt. Most izomlazító kenőcsben és dunsztban vagyok, és úgy sántikálok, mint a közmondásos hazug kutyák.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/01/11 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

4 responses to “5/133 – Ibolyák és orgonák

  1. peony67

    2018/01/11 at 14:39

    A lila-zöld februárról jut eszembe, hogy rögtön azután, hogy az újév első napjaiban kötök egy piros szerencse pulcsit, hatalmas vágy ébred bennem, a zöld iránt… zöldet akarok felvenni, kötni, varrni szőni…Pedig egyébként nem a kedvencem… nem utálom, mint a sárgát, de a ződ a zanyám kedvence volt… én inkább kékben, pirosban utazom… (piros hajú koromban utaztam én narancsban is, de a fehér hajjal úgy nézek ki benne, mint egy partramosott háromnapos hulla)… na szóval, lilával egészen izgalmas lesz ez a kihívás, kíváncsian várom…

     
    • mák

      2018/01/11 at 14:43

      Én is érdeklődve nézek elébe, erre igazán nem számítottam. 😀

       
  2. Zsuzsi

    2018/01/12 at 16:42

    Jöjjék az ibolyazöld február! 🙂

     
    • mák

      2018/01/12 at 20:30

      Óóó, jönni fog az. 😀

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: