A mai hajnal orrfújással és azzal a csodás, jólismert érzéssel érkezett, miszerint valaki éppen tompa fűrésszel akarja leszerelni a medencémet. Hurrá. Szerencsére tegnap este egy nagy és heroikus nekifutamodással mindenkinek elküldtem mindent, amiből vizsgákra készülhet, úgyhogy tanári feladataimnak erre a hétre annyi, diáki feladataimnak meg… nojsz, csak 15-én van az első három leadandóm határideje, bagatell. Addig még van idő, mint tenger.

Ennélfogva ma szó szerint is pizsiben lébecolok, nekem-új pizsiben, ráadásul. Miután tegnap előadtam a fűtés kapcsán a Gézengúz-féle hörgős-morgósat (lásd Szörny Rt.), rút szibarita vázként eltámolyogtam a délutáni tanítás előtti üres félórámban meleg plüss izékéket turkálni, mintha nem lenne annyi nyafogóruhám, mint égen a csillag. A mellékelt két darab nemhogy két külön tartályban várt rám, de még ráadásul más-más cégtől is vannak, a színválasztás meg istenbizony nem volt tudatos. Csak hazaérkezés után értesültem arról, hogy a jövő év Pantone színe a 18-3838 Ultra Violet, egy drámaian provokatív és elgondolkodtató szín, ami az éjszakai égbolt végtelenségét mixeli a kreativitás mélyáramaival vagy miafrász. (Mindig olyan nagy feneket kerítenek ennek az egésznek, holott lényegében csak arról szól, hogy a trendi belsőépítészek milyen színű falfestésre és rokokó kiskomódra fogják majd a jövő évben rábeszélni a klienseket.)

Éjszakai égbolt kreatív mélyáramai, my ass. Miután felvettem a nekem-új pizsit, és megcsodáltam magam a tükörben, mielőtt még összekucorodom a kanapén, egyetlen dolog jutott eszembe, és az nem a végtelen galaxisok bölcs izéje volt, hanem Tinky Winky.

Tessék, ő Tinky Winky.

És ez vagyok ma én.

Na ugye.