RSS

5/74 – A szalmakalap-axióma

13 nov

“Mindennek megvan az ideje, mint a szalmakalapnak, fiam” – mondogatták nagyanyáim, és most ugyan szalmakalap-idő a legkevésbé sincs (broáfosan ronda szél fú odakint, mindehhez meg havas esőt és más cukiságokat jövendöltek), de más szempontból továbbra is igencsak megszívlelendőnek tartom az elhangzottakat.

Mindenekelőtt: megvan az ideje annak, amikor az ember eldönti, hogy tovább nem feszítheti a húrt, mert csúnya vége lesz. Tegnap elküldtem időben a leadandó tanulmányt, hurrá. Egy másiknak szerdán lenne a leadási határideje, és ugyan kábé hatvan százalékos készenléten áll az is, de ha most nekilátok legyártani a maradék negyvenet meg hozzá a kötelező kiskapitálisokat, csütörtökre már ahhoz se leszek elég jó, hogy élőhúsnak adjanak el a lómészárszékben. Ezt meg, köszi, de inkább nem. Pláne hogy a csütörtök ezek után háromszáz perc pofázást igényel, a péntek kétszáznegyvenet, és mihelyt este kilépek pénteken a munkahely kapuján, bevágódom Emesébe, mellyel a Repülő Kutató rögvest Pécsre fuvaroz. Igen, szombaton megint a csúnya kis teremben kuksolás programja következik. (Gyanítom, ezen a napon sem lesz semmiféle epifannatikus élményem a neveléstudománnyal kapcsolatban. Nemigen szokott.)

A fentebbieknél fogva ma a “húzd meg – ereszd meg” folyamatnak az “ereszd meg” részével foglalkozom, mert piszkosul rám fér. Próbálom rendezni soraimat, eltalpalok ebben a broáfos időben macskakajáért, rendezgetem kicsinyt az e heti oktatás anyagát, és ha akad arra is egy kevéske energia, beülök kicsit a Bűnök Barlangjába. Remélem, Erik még szóba áll velem, mert olyan ritkán nyúlok ebben az új, tudománnyal tönkrezsúfolt életemben szegény varrógéphez, hogy már szinteszinte beszőtte a pók.

Előbb viszont irány a macskapapi meg útközben a könyvtár, két tonna könyvet kell visszavinnem.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/13 hüvelyk eská, ősz

 

2 responses to “5/74 – A szalmakalap-axióma

  1. Zsuzsi

    2017/11/13 at 16:27

    Na ja, határozottan nem szalmakalapos idő van, annál inkább a rajtad levő fejfedőé. Saját kezűleg készült? 🙂

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: