Don Fülig James Gomperez hidalgót hívta Gombperecnek, én a konferenciákat szoktam így illetni, ha ennyire legyalult állapotban vagyok, mint most. Ma az intézményünk rendez egyet, amiről eredetileg azt gondoltuk, kicsi és csendes gombperec lesz, de roppant naivan nem vettük számításba az akadémiai szféra hisztérikus publikációs nyomását és pofázási kényszerét, amelynek következményeként ott állunk nyolc szekcióval és száznál több résztvevővel, valamint mindenki síkideg. Ennyi ember között óhatatlanul lesz olyan, akinek Igényei vannak meg Sértettsége meg a végén Panaszai, mindezt csupa nagybetűvel, fene ennek a szakmának a hiúságába. Én még szekcióelnök is vagyok az egyik szekcióban, csináltam már ilyet néhányszor életemben, és nagyon jól tudom, hogy egyes előadóknak (tökmindegy, mennyi ideje dolgoznak az oktatásban) egyszerűen nincsen rá képessége, hogy korrekt módon betartsák az időkeretet. Nyilván általában éppen ezek azok, akik unalmasan, hosszú lére eresztve és bánatosan bégetve nyökögik végig az előadásukat, és a nekik kiárendált tizenöt perc végére még mindig csak a bevezetésnél tartanak. Aztán majd jöhet a Felháborodás meg a Panaszok, amikor megvonják tőlük a szót.
Nemcsak rohadt hosszú nap lesz ez tehát rengeteg buktatóval, hanem még a fejem is fáj, ezzel a fejfájással ébredtem hatkor, és lehet, hogy egész nap kitart, szóval lehet, hogy a végére azzal távoznak a paidagógia felkent apostolai, hogy “hú, az a vörös nő, hát az olyan goromba, mint egy szódáskocsis”. Öreg vagyok én már ehhez, no, mint Murtaugh őrmester az alsógatyában kotkodácsoláshoz.
Ahhoz is öreg vagyok, hogy kiskosztümökben feszengjek végig ilyenféle napokat, szóval ha valaki csak azért nem tud esetleg komolyan venni, mert házivarrott kardigányban vagyok sárga harisnyával, simán elmehet Herbart dolmányára vitézkötésnek.
Minden nap más - mindennap más 
Milda
2017/11/10 at 13:44
Jaj, becsszóra betartom az időkeretet a következő konferencián (tegyük hozzá, mi nem egy és ugyanazon tudományágban járunk konferenciázni, de olyan szigorúan nézel velem szembe, hogy a következő tudományos agymenésem alkalmából biztosan eszembe fogsz jutni:-))
mák
2017/11/10 at 19:18
😀
hosszu
2017/11/12 at 00:45
Ha te azt tudnád, emberek miben járnak konferenciázni. (Pontosan tudod. Emlékezz a skótszoknyás faszira és egyéb őrültekre.) Kiskosztümöt elég régen láttam utoljára.
mák
2017/11/12 at 01:30
Na jó, de te egy nemzetközi gombperec-szcénában mozgó partiállat vagy. 😀 A skótszoknyás faszira persze hogy emlékszem, de olyat se láttam azóta sose. A konferenciákra, ahová én eljutok, még mindig öltöny-nyakkendőben járnak férfiak, nem kiltben.
hosszu
2017/11/12 at 01:35
Gondolom, a nemzetközi gombperec-szcénában nehezebb úgy affektálni, hogy a megengedett kézipoggyász-méreteket is szem előtt kell tartani 😀 (Miért vagy te ébren?)
mák
2017/11/12 at 01:40
Poci rátehénkedett a lábamra, és felébredtem. 😦
Hát te?
hosszu
2017/11/12 at 02:06
Csak a élet.
Amúgy amikor legutóbb megpróbáltam tisztességesen felöltözni egy gombperecre, akkor kedvesen megjegyezték, hogy ez biztos ilyen kelet-európai izé. Azóta igyekszem magabiztosan hanyagnak és gyűröttnek látszani.
mák
2017/11/12 at 02:12
Frissen jöttünk Ruráliából, no. 🙂
kingha fetykó
2017/11/20 at 18:34
ez szepseges –
Gyöngyösi Csilla
2017/11/22 at 07:27
Én a kiskosztümből a szoknyarészét rühellem, de nagyon. A maximum, ameddig elmegyek, ha muszáj, az egy kis fekete ruha zakóval, mert a ruha valahogy nem tud olyan idióta cseleket bevetni ellenem, mint az elfordulás, felcsúszás, stb., illetve kényelmes nadrág, ing és zakó.