RSS

5/28 – Mogyoró

28 Sze

Mit mondhatnék, kedveskéim. Mivel a helyzet még a tegnapinál is rosszabb, renováltam fejemen a pipirost (fel is robbantottam, ja), kipintyöltem a pofámat, és kiőtöztem, mint Szaros Pista Krisztus nevenapján.

A helyzet tegnaphoz képesti romlásának a taknyon és tovább halmozódó teendőimen túli újabb oka, hogy megkaptuk a doktori irodától a jövő júniusi komplex vizsga (leánykori nevén szigorlat) követelményrendszerét, témaköreit és kötelező olvasmányait. Összesen tíz oldal. A szokásosnál is erősebb késztetésem van arra, hogy hátat fordítsak az egésznek. Ahogyan az LGT éneklé: “Ennyi év nem volt elég? Már miért megint minket mogyoróznak?” Na most ezt én ugye mindenféle biológiai determinációk miatt nem tapasztalhattam meg szószerinti jelentésében, de az kétségtelen, hogy jelképes tökeim egy szimbolikus satuban vannak, és a világ időnként teker egyet rajta.

Most még volt valami a fejemben a középkori bestiáriumok hiénájával, aki fogságba esvén lerágja önnön tökeit, hogy szabadulhasson, de ez a metafora enyhén szólva is bizarrabb és mocskosabb lett volna az átlagosnál, úgyhogy maradjunk annyiban, megint elmentem dolgozóba, hogy az akármi a másik akármit akárhová ne tegye.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/28 hüvelyk újracucc, ősz

 

4 responses to “5/28 – Mogyoró

  1. csilla75's avatar

    csilla75

    2017/09/28 at 17:35

    Na de mikor van Krisztus nevenapja?

     
    • mák's avatar

      mák

      2017/09/28 at 17:52

      Gondolom, akkor, amikor Szaros Pista kiőtözik… 😀

       
  2. Johnny Bravo's avatar

    Johnny Bravo

    2017/10/01 at 19:16

    Kedves, maga szemrevaló (talán tök nélkül inkább, mint azzal, habár szoknyában ügyse vizualizálódik).

     
    • mák's avatar

      mák

      2017/10/01 at 19:46

      Kedves, magáról nem tudom, mennyire szemrevaló, de azért ez aranyos volt. 😉

       

Hozzászólás a(z) mák bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .