Ezt a gyilkos szörnyeteget, amit időjárásnak hívnak errefelé, nehéz másként kijátszani, mint hogy hajnali félötkor ül ki az ember írni a teraszra. Mindezt ráadásul egy olyan házivarrott klepetyusban, amihez még szabásmintát se használt, csak nyissz-nyissz, varr-varr (és, valljuk be, normálisabb időkben leginkább hálóingnek fogom használni őkelmét). Ezúttal viszont nem én voltam a leghajnalicskább virág a birodalmunkban, anyósom hajnali három óta főz a családjára (szintén a teraszon, a grillen – bent jóformán lehetetlen), mert ma az unokáival együtt elpályázik úgymond nyaralni, de az itthonmaradókra is gondolni kell.
Bevallom, ha nekem kéne felnőtt embereket itthon hagynom úgy, hogy biztos akarok lenni abban, nem halnak éhen, kitennék az asztalra néhány pizzarendelős szórólapot, de én egy igen keményszívű asszonyállat vagyok.

kingha fetykó
2017/08/11 at 11:15
cuki a cucc 🙂
mák
2017/08/11 at 13:38
Asszem még varrok pár ilyen suppantott darabot. Annyi anyagom van, mint a nyű.
vica57
2017/08/14 at 08:14
Én is szoktam pizzát rendelni, pedig nem hagyok itt senkit, csak magamnak 🙂
Aztán 2 napig eszem, mert azért a 30 centis elég sok egy főre, kisebbet meg nem érdemes, mert akkor lenne szállítási díj.