Továbbra sincs jobb dolog, mint háromkor arra ébredni, hogy jézusmáriaszentjózsef, a kéziratom egy rakás trágya, a macskák éppen rohangálóversenyt rendeznek az emeleti folyosón, anyósomék újságja pedig megint azt mondta a bejárati ajtón, hogy BUMM.

Amikor a múltkor Pécsre pendliztünk el a Repülő Kutatóval, nem találtuk a kocsiba való zenegépeckét (a kesztyűtartóban volt, természetesen), úgyhogy a Petőfi Rádiót voltunk kénytelenek hallgatni. A kortárs magyar popzenével kapcsolatos kritikai megjegyzéseimet talán majd máskor tárom elő részletesen, most csak azt szeretném elmesélni, hogy miközben mi a zombitámadás utáni képet mutató töküres M6-on suhantunk, a rádió elénk lökött egy interjút Kollár-Klemencz Lászlóval. Ha esetleg nem tudnátok, ő itt lakik ennek a falunak a szélén, tanya meg szamár meg gumicsizma meg amit akartok, tán még utca sincs ott, csak helyrajzi szám meg anyatermészet meg quadosok. Na ő ebben az interjúban valami olyasmiről mesélt, hogy egy időben újságkihordó volt(?), meg hogy milyen szép a hajnali órákban töküres utcákon szlalomozni, meg hogy a múltkoriban találkozott valakivel a Ricsárdgírből (ez, bár információmmal feltehetőleg nyitott kapukat döngetek, egy kortárs magyar popzenekar), és az illető postás Szentendrén, milyen mókás ez, ugye.

Hát, ami engem meg a mókafaktort illeti, egyre jobban érik a pillanat, amikor majd hajnali háromkor feltépem az ajtót, és megkérdezem az újságkihordót, ő éppen melyik nyüves shoegazer zenekarban dobol, mert istenbizony veszek tőlük egy cédét, ha a továbbiakban szíveskedik az újságot anyósomékhoz expediálni, ne pedig hozzánk, mert nem nekünk jár. Vagy, üsse dodekafónia, azzal is beérem, ha legalább beleteszi abba a rohadt postaládába, nem pedig nekibassza az ajtónak, mert igazán unjuk már szeles reggeleken a fél utcán áthajkurászni az újságlapokat, és egyébként sem a legjobb ötlet háromkor ébresztgetni inszomniás házisárkányokat, akiknek két használatlan tányérkészlete is van egy kézreeső szekrényben.

Meg egy kézirata, ami egy rakás trágya.