Indul a vizsgaidőszak. Ez más esetben akár azt is jelenthetné, hogy lehetőség adódik egy kis felszusszanásra, de így, hogy kiesik a közepéből tíz nap, további rohangálásokat tessék elképzelni: ma Budapesten két vizsga (nyilván két különböző telephelyen), holnap Esztergomban négy (három “normális” meg egy alkalmassági, ami megint rácpácegresi Nagyszederfákkal meg Gombóc Artúrral lesz tele). Valahol útközben pedig új tollseprűt kell szerezni a takarítónőnek, valamint átalakítót a laptophoz, hogy ne üsse agyon a kanadai 110 volt.
Továbbra is szigorúan ragaszkodom ahhoz, hogy csak három napra tekintsek előre, így legalább nem jajongok állandóan amiatt, hogy mennyidolgomvan, jézusmáriaszentjózsef. Úgyhogy, mivel csütörtökön indulunk, ma még nem fosok az utazástól, és ez is valami.
Emellett egy év elhanyagolás után újra megpucoltam a fényképezőgép lencséjét. Hja, minden apró sikernek örvendeni kell.
Nagyon remélem azt is, hogy a cipő kedves lesz hozzám, ma húzom fel először mezítlábra.

csilla75
2017/05/22 at 17:10
De jó ez a blúzod 🙂 Nekem is vannak hasonlók, csak egyik se ilyen szép lila 🙂
mák
2017/05/22 at 18:02
Ezt még a régesrég bezárt Jeans Clubban vettem. Arra már nem emlékszem, mennyiért, ezer volt vagy ezerötszáz. Ennél több biztos nem, a legdrágább cucc, amit ott vásároltam, egy háromezres bársonyblézer volt.