Meglehetősen derűsborús és összevissza időjárás van, én is közepesen derűsborús és összvissza vagyok – most megint azt az időszakot élem, amikor a muszájok mozgatnak, és piszok nehéz megtalálni a motivációt, hogy örömmel ugorjak fejest a szövegekbe meg a szakirodalmakba. Lehet ugyan örömtelenül is, de hát akkor megette a fene az egészet: eredmény ugyan így is lesz, de nem olyan. És ha neked éppen olyan eredmények kellenek, ahhoz nem elég, ha ott kuksolsz egész nap lényegében pizsiben, és mondatokat gyurkálsz.

Talán egy kis környezetváltozás jót fog tenni, úgyhogy most felmotyózom magam, és elporoszkálok egy kávéház erányába. Karinthynak bejött. (Megjegyzem, bár esélyem sincs olyan életművet összehegeszteni, mint neki, a problémáink nagyjából azonosak: én is úgy érzem, hogy úgy néznek rám, mint a krumplira, közvetlenül Európába érkezése után.)

Jó, mondjuk ilyen színű krumpli tán még Peruban sem terem, pedig ők aztán mindenre képesek krumpliügyben.