A tegnapi oda-vissza kilenc óra utazás ellenére érthetetlenül vidor optimizmusban lubickolok, a beszámolóm alatt egészen meggyőzőnek tűnt még saját magam számára is, mit és hogyan akarok csinálni a disszertációmmal – persze az is lehet, hogy megint csak a “kidumálom a tehénből a bornyút” esete forog fent, ezt nálam sose tudni. Mindenesetre annyira fellelkesedtem, hogy (merész, száznyolcvan fokos fordulat következik) kábé öt év óta először azzal mentem be a pécsi pályaudvar újságosához, hogy ide nekem egy Burdát. Egy időben hűségesen beszereztem az összest, évekig előfizetésem is volt, így sikerült összegyűjteni vagy százhúszat, szolgálatukra. Aztán egyszer ráuntam az egészre, mert hiába gyűltek hűvös halomba, én továbbra is leginkább a tíz jól bejáratott és személyre alakított szabásmintámmal ügyködtem, másrészt pedig az lett az érzésem, hogy a Burda-szabásminták mostanra kizárólag a következő három kategóriába tartoznak: a) alapdarab, amit már egy tucatszor leközöltek korábban, b) valami trendi, amit baltával szabtak ki, és csak a spéci anyag viszi el a hátán, c) különleges megoldásokat és aprólékos szalonmunkát igénylő példány, amihez nincs megfelelő anyagom, időm, türelmem meg hozzáértésem.

Mázlim volt, találtam az újságosnál egy olyan csomagot, amibe három kivénült Burdát fóliáztak össze 2015-ből, mindezt egyetlen friss darab áráért, úgyhogy meg is vettem, és találtam is benne olyasmit, ami kedvemre való. Úgyhogy a Bűnök Barlangja, ami már a héten visszanyerte megszokott arculatát,

tovább fog romlani elfele a mai napon. (Jelzem, a mai nap úgy kezdődött, hogy fél hatkor már javában dödögött a mosógép, a konyhapulton pedig egy acma nevű török péksütemény készülődött. Én így élek.)

A héten amúgy már varrtam magamnak két ruhát meg három sapkát, és ehhez most még hozzá fog csapódni egy pulcsi meg egy szoknya, ha minden jól megy. Egyébként is rettenetesen elegem lett abból, hogy a hidegre való tekintettel folyvást úgy festek, mint egy Michelin-gumibaba, úgyhogy ismét elharsogtam az “eddig és netovább”-ot. Ma még varrós házicucc, aztán holnaptól megpróbálok olyan holmikat felvenni, amiben nem látszom fagylaltgombócnak. Még mielőtt elfelejteném, hogy van nekem valahol a harminc réteg alatt egy úgynevezett derekam.