A “Desperate Andy” meglepetésemre ma is ébresztőzene volt a fülemben, ilyesmire nemigen volt eddig példa, hogy két egymást követő napon is ugyanarra ébredjek. (Nem, nem a telefon zenélt, ez biztos. Én egy szívós kis butatelefonnal élek még mindig, ami csak generikus csingilingiket tud, a Repülő Kutató telefonján pedig Alanis Morissette szokta énekelni, hogy egyik keze a zsebében, a világ pedig le van tojva.)

Mivelhogy máma bármit megtehetek, amit csak akarok (haha), most monstre ágyneműs nagymosást akarok tartani két gépnyi adaggal, a nyavalya tudja, hogyan gyűltek fel ennyire. A lakást előreláthatólag nem is hagyom el egy percre se, holnap vagy holnapután amúgy is el kell kúsznom Esztergomig néminemű munkaügyben. Viszont mivel a Bűnök Barlangját vasárnap úgy kiganajoztam, hogy ilyen mértékű rendre már vagy egy éve nem volt példa, gyorsan csinálok róla néhány fotót, mielőtt ismét összecsapnak fejünk fölött az anyagcafatok hullámai. Stay tuned.

Rajtam nyilvánvalóan nincs sok mutogatnivaló, most értem el a takonykór harákolós szakaszába, a hajam felrobbant, az öltözékválasztásom meg csapnivaló. Jajhogyélvezeménastrandot.