RSS

4/67 – November, te mogorva vénember

06 nov

Ha valaki azt mondaná, hogy “igazi novemberi reggel volt”, akkor a hallgatóság fejében megjelenő mentális kép pontosan a mai reggelt mutatná meg búsan cseperésző esővel, félig fagyott begóniákkal, feketére vizesedett faágakkal és sáros kupacokba összeálló levelekkel a földön.

Ennek örömére viszont én visszaszereztem az uralmat a varrószobám fölött. Miközben a Project Runway Vietnamban (még volt hátra néhány rész) az egyetlen csávót, akit stabilan felismertem mindeddig, megfodrászolták kikericssárgára, majd kiejtették a versenyből, összeütöttem egy újabb nyafogóruhát az ismert szabásminta alapján. Zsebekkel.

Ezzel még nem végeztem a mai napra, mert végre a finisbe fordult egy olyan projekt, ami ugyan nem ér fel azzal, hogy “fessük ki a fürdőszobát, de hirtelen“, viszont amit tűvel, cérnával, vászonnal és polárhulladékkal csinálni lehet, abból nehezen lehetne ennél komplexebbet és “hol volt a te normális eszed” kategóriájút elkövetni. Még ma be is blogolom, tessék várni türelemmel.

Most viszont visszatérek egy csésze teával a Bűnök Barlangjába, és nézek még a varrogatás mellé egy kis vietnami dizájnerversenyt. Sajnos mindegyik szereplő fodrásznál volt, ott pedig gondosan megnyírták őket tökegyformára. Jelenleg úgy fest a helyzet, mintha egy koreai boybandről szóló műsort néznék, csak ezek nem énekelnek, hanem varrnak. És hisztiznek. Eddig még sose sikerült olyan dizájnerversenyt kifognom, amiben ne hisztiztek volna. Szép példát nyújtanak a hobbivarrónőknek, mondhatom.

4-67

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2016/11/06 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

4 responses to “4/67 – November, te mogorva vénember

  1. adele1014

    2016/11/06 at 15:54

    Hol nézel ilyen műsorokat?

     
    • mák

      2016/11/06 at 16:12

      Youtube. 🙂 Van ott minden.

       
  2. kingha

    2016/11/06 at 20:10

    jó a nyafogó ruhád … lesz valami poszt is róla? (vagy esetleg volt?)

     
    • mák

      2016/11/06 at 20:13

      Nem írtam róla külön posztot, ugyanaz a szabásminta ez is, mint a paplanruháké.

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: