Szép dolog ez a széjjelhasadt állapot: tanárként mától vakációm van, diákként viszont két napom a D/540 nevű csúnya kis teremben, mely alatt olyasmiket passzíroznak a fejembe, amilyesmiket én magam is tanítok. Mindehhez ma hatkor lépek ki az ajtón, hogy legyalogoljak a HÉVhez, és így elérjem a 7:45-ös Zengő IC-t. Talán mondanom sem kell, mennyire szeretnék inkább bármimást csinálni. Tegnap este kicsit összeomlottam-forma, a világ nyomorúságairól nyivácskoltam a RK-nak – nem a sajátjaimról elsősorban, azok nyilvánvlóan frst world problemek, de azért sort kerítettem arra is, hogy idén még nem is mentünk együtt sehová semmiféle szünidőfélére, mert mindig minden össze volt kötve valami feladattal, Regensburg, Zenta, Pécs, bezzeg még csak tavaly is milyen kellemes hétvégét töltöttünk együtt Balatonfüreden csak úgy. A RK nagyon megértő volt, nyugi, kicsim, végül is még nincs vége az évnek, meg egyébként jöhetnél velem Temesvárra (ahol amúgy természetesen szintén valami feladata van).

És még mindig köhögök. Már egy teljes hónapja.

A kép nyilvánvalóan konzerv tegnapról, amikor összecsomagoltam a motyómat, de ez van rajtam most is, plusz hátizsák. Valószínűleg az arckifejezésem is hasonló.