Nyáron (márpedig technikailag még nyár van) nagyon-nagyon szoktam irigyelni azokat a nőket, akik csak feldobnak magukra egy spagettipántos semmiséget, és uccuneki. Bizonyos mellbőség fölött a spagettipántos semmiségek csak melltartóval hordhatók, a melltartókkal kapcsolatban pedig nekem ezer igényem van, és ennek az ezer igénynek nem felelnek meg a pánt nélküli meg incifincipántos micsodácskák, amiket a spagettipántos topokhoz hordani lehet.

Ennélfogva nyári turkálós örömeim egyik legnagyobbika, amikor sikerül olyan spagettipántos topot találnom az én méretemben, amibe eleve be van építve egy alul gumis belső betét, ami kiváltja a melltartót. Ezek után elképzelhetitek, mennyire morci leszek, amikor ott van egy kiváló top, ami elvileg minden igényemnek megfelel, de a dekoltázsrésze olyan mélyre van méretezve, hogy az már közszeméremsértés. (Nem túlzok. Amikor felvettem egy itthon töltött nyári napon, lehajoltam benne valamiért, és azonmódulag kiesett belőle a mellem. Hej de örültem, hogy nem lát más, csak a partvis meg a felmosóvödör.)

A logikus megoldás persze ilyenkor az lenne, hogy mosd ki a cuccot, édes lányom, hajtogasd össze, oszt szabadulj meg tőle, de én ennél sokkal makacsabb vagyok, és sokkal ritkábban találok szép téglaszínű topokat annál, hogy ennyiben hagyjam. Úgyhogy inkább magam elé helyeztem egy darab könnyű kötött anyagot, lényegében egy garbó levágott ujját.

A garbóról és annak szétvágásáról holnap mesélek, mert ezek a projektek általában szép idióta sorrendben és összefüggésben kergetik egymást, és itt semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe, abból a garbóból is összesen háromfelé jutott eddig, és még van belőle egy kicsi. Mindenesetre a képen alul látható darabot elszegtem cikcakkal,

begombostűztem a túl mély dekoltázsba,

aztán széles cikcakkal levarrtam a színéről.

Eltisztáztam a mindenféle széleket, és pusztán csak a “kuss, én így szállok le a bicikliről” szellemében felvarrtam rá két olyan kis fityinget, amilyet Dominika nővér szvetterkéjére. (Azt hiszem, ezek a fityingek meg tallérok még évekig elő fognak fordulni a különböző átalakításaimon, hacsak nem növöm ki őket, de erre kevés esélyt látok. Én így szállok le a bicikliről.)

Nna így. Most már emberek közé is mehetek benne.