Azt hiszem, életem mottója most már végérvényesen a kecskéről, rabbiról és Tevjéről szóló anekdota marad. Tegnap oda konkludáltam, hogy három csemetével definitíve nem tudok megbirkózni, úgyhogy a középső a nagyszülőknél maradt, a legkisebb meg a legnagyobb viszont rám. A nagy most a szobájában van, és állítólag olvas, a kicsi meg itt alszik mellettem, szóval végre van lehetőségem posztot írni, eddig nemigen akadt.
Tegnap este viszont, amikor már úgy nézett ki, hogy hurrá, boldogulni fogok, mi felnőttek elmentünk a helyi rock/blues/jazz-kocsmába, és nekem sikerült a félhomályban leburungoznom egy lépcsőfoknyit, azt viszont olyan szerencsétlenül, hogy igen alaposan be is ütöttem magam. Az oldalam oké, a jobb kezem viszont feldagadt némiképp, és ugyan problémamentesen tudom mozgatni, de nem lelem benne nagy örömem. A poén kedvéért amúgy mindenki odagyűlt a környezetemből, hogy feltámogassa szegény csacsirészeg nőt (még csak nem is voltam az, a fenébe), kivéve persze a tőlem két-három méterre lévő családtagjaimat, akik éppen fényképeket nézegettek, és észre se vették, hogy én olyan hirtelen eltűntem, mint egy marionettbábu. (Jellemző egyébként, hogy időnként piszok nagyokat esem kocsmákban, általában olyankor, amikor nem is vagyok részeg. Ez valami érthetetlen okból mindig elszomorít. Néhány évvel ezelőtt egy hasonló szintkülönbség miatti lezúgásban mind a két térdemről lement a plezúr.)
Kinézni továbbra is irgalmatlanul nézek ki, hideg van meg eső, nekem meg mind csak színes lepkefingokat sikerült becsomagolnom, a családtagjaim viszont teljesen más méretben leledzenek, mint én, úgyhogy kölcsön se tudok kérni semmit. Ha tényleg csúnyán begorombul az idő, talán a sógorom pulóverei közül kérek el egyet. Adjunk a stílusos megjelenésnek, ha már a fél kezemre ilyen bánatos helyzetbe kerültem, a mindenit.
Minden nap más - mindennap más 
kingha
2016/07/16 at 14:19
jó a zoknid … 🙂
mák
2016/07/16 at 14:27
Legalább ennyi. 😀
Milda
2016/07/16 at 15:36
Józanon feldőlni egy kocsmában – hát ez tényleg….:-))) Jó, kikuncogtam magam, javulást kívánok a fájós kezednek (pláne, hogy egy babát is kell emelgetni…)
mák
2016/07/16 at 15:51
Nyilván nem voltam _teljesen_ józan, de alkohol-indukálta feldőléstől fényévnyi távolban.
Gyöngyösi Csilla
2016/07/16 at 15:39
nem tudom, vígasztaló-e, hogy mások is bénáznak, pl. én 🙂
mák
2016/07/16 at 15:49
Nem vigasztaló, de kedves, hogy megemlíted. 🙂
Gyöngyösi Csilla
2016/07/16 at 15:53
Gondoltam, belefogok leírni a tegnapi bénázásunkat az ikeában, de őszintén rettenetesen fáradt vagyok, és fáj a fejem. és holnap jönnek haza a fiúk.
mák
2016/07/16 at 20:32
Nekem holnap iccaka a felmentő sereg érkezik meg, várom is cefetül.
Gyöngyösi Csilla
2016/07/16 at 20:34
Pedig jó a három gyerek, ha valaki szokva van ahhoz, hogy bolondokházában éljen 🙂
mák
2016/07/16 at 20:36
Én azt hittem, szokva vagyok, de a mi bolondokházánk tényleg egy csendes szanatórium. 🙂