(Kétfelvonásos lesz ez a komédia is – mostanra végeztem ugyan a festéssel, de egyelőre teljesen pucéran álldogál szegény fürdőszoba. Még hagyom száradni és szellőzni, mielőtt vissza-/újrarendezném, és mindent felszerelnék, amit leszereltem. Holnap utazom, úgyhogy a mai napot valami mással szeretném tölteni, mint hogy teljesen gatyába rázzak egy olyan szobát, amit aztán nem használok a következő egy hétben. Majd azt is bemutatom, milyen lesz, ha visszapakolok, addig várjatok türelemmel.)

Ha esetleg nem követtétek volna az előzményeket: a fürdőszobám érettségiző korba lépett, én meg tizenhét évvel ezelőtt is azt gondoltam, amikor először megláttam, hogy hú, de nem az én fürdőszobám ez. (A házzal meg a pasassal együtt jött, a házat meg csak akkor lehetett volna lecserélni, ha a pasast is. Gondolom, ezzel sok mindent megmagyaráztam.) Az azóta eltelt időben persze belaktam úgy-ahogy, de se a mérete, se az elrendezése, se a szaniterek vagy a burkolatok nem nőttek a szívemhez sose. Semmi sincs még olyan állapotban, hogy cserére szorulna, de mostanra sokalltam be annyira, hogy már végképp elegem legyen belőle. Nyilván ízlések és pofonok kérdése, tömegek lennének végtelenül boldogak, ha ilyen fürdőszobájuk lenne. Valószínűleg nagyobb rendet is tartanának benne, mint én, höhh. (A képek kattintásra nagyobbak lesznek, ha erre van igényetek.)

Ahhoz, hogy igazán radikális átalakításba kezdjek, kellett volna vagy másfél millió forint, plusz minimum ötféle szakember épületgépésztől vízvezeték-szerelőn át hidegburkolóig, nem is beszélve arról a két-három hetes monstre felfordulásról, amivel az ilyesmi jár. Se a két macska, se a Repülő Kutató nem lett volna túl lelkes, sőt valószínűleg én se nagyon. Szerencsére nem volt ennyi pénzem az ügyre, úgyhogy a komplett felújítás elnapolódott. Ehelyett felragadtam a pemzlit.

A festés az egyik legjobb módszer, ha (viszonylag) könnyen, gyorsan és olcsón akar valamit átalakítani az ember. Én már festettem be szobát, bútort, képkeretet, lámpaburát, fémdobozt, kaspót, üveget; zománccal, páccal, mésszel, rozsdagátlóval, akrillal; ecsettel, hengerrel, szivaccsal, festékszóróval. Fürdőszobacsempének viszont most ugrottam neki először.

Ha ti is efféle merényleteken törnétek a fejeteket, itt van néhány alapvető dolog – egy részét különböző blogokról meg használati utasításokból szedtem össze, a többi saját tapasztalat.

1. Mindent nagyon alaposan át kell sikálni, portalanítani, zsírtalanítani, mielőtt nekikezdesz a munkának. Sajnos a menet közben bekerülő elemi szálak ellen nemigen tudsz tenni semmit, hacsak nem búvárruhában vagy helyszínelő kezeslábasban festesz. A padlón egyenként meg tudom mutatni a hibákon, hogy ez itt macskaszőr volt, ez itt az én hajam, ez meg a nyírfáról jött be az ablakon. A festés egyik legrosszabb pillanata az volt, amikor bejött az ablakon egy dongó is, én meg ott álltam a háromnegyedéig befestett padlón, és egy partvisnyélre szerelt festékhengerrel próbáltam kihajtani, hogy ne tegyen kárt magában, bennem meg a festékben sem. Szerencsére sikerült. Az ablakot viszont, ha van, muszáj kinyitni, mert

2. az Otex nevű alapozófesték mindent befed, de tényleg mindent, viszont sajnos büdös is, mint a Morol gyártmányú patkányirtószer Hrabalnál. Ráadásul mivel csak nitrohígítóval (meg körömlakk-lemosóval) távolítható el, mindent, amit meg akarsz óvni a festéktől, le kell borítani fóliával, és maszkolószalaggal rögzíteni.

3. Apropó maszkolószalag. Ha többféle színnel akarsz dolgozni, vagy legalábbis vannak olyan szélek, amiket óvni akarsz (plafon, ablakkeret, ajtókeret) ez a legjobb barátod. Én másfél tekercset használtam el az elmúlt napokban. A plafon így is kapott néhány zöld foltot, de azt úgyis le akarom majd festeni. És még valami: ha zománcfestékkel dolgozol, érdemes a maszkolószalag lehúzása előtt sniccerrel finoman végighúzni a papír és a festék találkozásánál, mert ha nem, esetleg lekapja a festéket, aztán rojtos lesz a végeredmény. Én ezt most tanultam meg. Grr.

4. Visszatérve az Otexre: csempére mindenképpen kell belőle két réteg. Az első úgy fog kinézni, mint minden csináld-magad mázoló rémálma, a második viszont már szépen fed. (Matt lesz a végeredmény, szólok.) Az első rétegnél elsősorban arra kell törekedni, hogy mindent befedjen, a fugákat is. Nem baj, ha foltosnak látszik, a második réteg majd helyrerántja esztétikailag. Sűrű és jól kenhető, lassan szárad, így menet közben is lehetőséget ad a korrekcióra, viszont

5. minél lassabban és alaposabban dolgozol vele, annál jobban besűrűsödik. Lakkbenzinnel lehet hígítani, szóval ha a lassú munka híve vagy, készíts be egy flakonnal, jól jöhet majd egy-két kanálnyi, ha már túlságosan cuppog a festék.

6. Az Otex nagy hibája egy fürdőszobában, hogy nem kopásálló. Az igénybevételnek jobban kitett helyeken (padló, kád pereme, zuhanyrózsa tartója körüli felület, ahol óhatatlanul is nekikoppan a falnak) át kell kenni zománccal, és abból is kell legalább két réteg. A lassan száradó, korrigálható, sűrű Otex után viszont a zománc (vagy legalábbis az általam használt Trinát Unitop) azt igényli, hogy nagyobb fordulatszámra kapcsoljon az ember. Ez alatt a munkás négy nap alatt csak akkor izzadtam át, amikor a padlóra kentem le mind a két szükséges réteget. A Trinát Unitop hígabb, összehasonlíthatatlanul gyorsabban szárad, a felülete is más, nem matt, hanem selyemfényű. Mindezek miatt jó, ha van hozzá egy nagyobb, gyorsabb munkát lehetővé tevő festőhenger, mint a 15 centis teddike – nekem nem volt, és mivel vasárnap jutottam el a munka ezen fázisához, lehetőségem se, hogy szerezzek. Na majd következőkor.

7. A teddihenger amúgy jó eszköznek bizonyult, de minél jobban besűrűsödik az Otex, annál több esély van arra, hogy a hengerből is kis szőrcafatok váljanak le, egyenesen bele a felkent festékrétegbe, nesze neked újabb maszat. Teljes száradás után ugyan óvatosan csiszolható, de legjobb, ha még menet közben kicsippented a még nedves festékből, és újra átkened. Különösen azért, mert amíg nem kened fel rá a selyemfényű zománcot, nem is tűnik fel a matt felületben a kis hibák nagy része, viszont utána uáááá. Nem is vagyok teljesen elégedett a padlóval, de ez még work in progress, feltehetőleg kerül majd még rá egy-két réteg nyár végén, addig letesztelem, hogy ebben a formában hogyan bírja a strapát.

8. A festékek fedőképességéről mesélő használati utasítások valószínűleg a csempénél nedvszívóbb felületekkel kalkulálnak – én ugyan mindent kiszámoltam, beszoroztam, elosztottam, de így is megmaradt mindenből egy-egy doboznyi. Sebaj, legalább van tartalék, ha nyár végén úgy látom, kell még egy-két réteg. (Ebben az esetben viszont majd parkettalakkal is átkenem, ami ugyan valószínűleg túlbiztosítás, de ez nálunk controlfreakeknél nem olyan meglepő.)

9. A trehányul felkent rugalmas szilikontömítést nem fogja be semmi, pontosabban befogja, de aztán kis pikkelyekben lehámlik róla. Valószínűleg nem tudják a szakik, akik tizennyolc éve összerakták ezt a fürdőszobát, most miért csuklanak – hát ezért.

Nos, nagyjából ennyi. Néhány technikai adat: az Otex és a Trinát Unitop is színezhető a Tikkurila számítógépes színkeverő ketyeréjével, és a festékáruházban a kelletlenek és mogorvák klánja be is keverte nekem szépen mind a kettőt. A sötétebb szín NCS S3050-G40Y, a világos pedig NCS S2040-G40Y. Azért érdemes a számítógépes színkeverést választani, és nem otthon marháskodni színezőpasztával, mert az utóbbinál kiszámíthatatlan és reprodukálhatatlan a végeredmény, aztán majd ott állsz, mint a nyuszika, hogy “kuss, én így szállok le a bicikliről, és készakarva van hétféle árnyalat a padlón”.

Mivel én vagyok önmagam anyósa a valódi anyósom helyett, jelen pillanatban hozzávetőleg félszáz kisebb-nagyobb hibát látok az elmúlt négy nap munkájának eredményében. (Apósomat inkább ne említsük, ő igazi perfekcionista, neki összejönne száz is.) Ezek kilencven százaléka kijavítható, és ki is fogom javítani, amit lehet, de nem ma. Ma én már csak egy Tuborgot szeretnék, de még inkább egy manikűrt.

És, voálá, dobpergés, ez van most: