A maihoz hasonló napok miatt vagyok képes túlélni a nyarat: húsz fok, esik, szelecske fújogat. Halleluja. (Ezúton kérek elnézést a világ normálisabb felétől, akik számára a nyár az az időszak, amikor hőség van, süt a nap, és ez jó, a hétvége pedig aztán tényleg legyen napos és meleg. Tegnap, amikor elbuszoztam Esztergomba a tanszéki összeröffenésre egy tucat welsh rarebit muffinnal – igen, nem kell mondanotok, nem vagyok teljesen komplett, ebben az időjárásban még sütni is -, a leányfalusi strand úgy festett, mint a környék legnagyobb szardíniakonzervje.)

Ma van annak a napja is, hogy a Repülő Kutatót hazaeszi a fene Regensburgból. A lakás állapota megest kriminális, pedig alig egy hete porszívóztam. A macskák továbbra is azzal töltik idejük nagyrészét, hogy alszanak és verekszenek, de valamiképpen arra is találnak lehetőséget, hogy szertehagyjanak egy tonna szőrt a lakás látható és kevésbé látható zugaiban. Elképzelni se tudom, hogyan és honnan képesek ennyit vedleni. Tényleg az a legnagyobb meglepetés, hogy nem kopasz még mind a kettő. A múltkor az ágy alatt porszívózva majdnem azt mondtam bent a portigrisnek, hogy szia, kiscicám, akkora volt.

Gyerünk, vágjunk rendet a káoszban.

(Amíg nem készítettem el ezt a képet, addig nem is realizáltam, hogy úgy festek, mint egy nem túl igényes soccer mom, aki éppen a függetlenségnapi piknikre igyekszik valahol Rhode Island egyik eldugottabb porfészkében. Szép, szép. Na sebaj, legalább harmadika van, nem pedig negyedike.)