Attól tartok, túl sokat nyafogtam az elmúlt napokban arról, hogy legyen már vasárnap este, amikor csak bambán ülök, és nem csinálok semmit. Jobban kéne vigyázni arra, mit kívánok, mert ha a bambaülés, semmitnemcsinálás kritériumát nézzük, akkor már vasárnap este van, nem pedig szombat reggel. Tegnap olyan hirtelen lerobbantam, mint egy Trabant, és vidám hányogatással meg fejfájással töltöttem az estét, úgyhogy a mai buli elnapolva. Én ugyan leginkább a rekkenő dögmelegre gyanakszom mint kiváltó okra, de ha esetleg tévedek, akkor szépen végigfertőzöm valamivel az egész bandát, aztán egész jövő héten csuklom, úgy megemlegetnek.

Ma már valamivel jobb, de a nyár továbbra sem a barátom, ezt ismételten megállapíthatjuk. Eddigelé az egyetlen pozitívum, amit elmondhatok, hogy még nem égtem össze, de ehhez rengeteg ötvenes faktorszámú kemikáliát kenek magamra nap mint nap. Bár a mát lényegében a lakásban bujkálva óhajtom tölteni, a piacra azért mégis levonszolom magam, mert ha majd végre kedvet kapok a táplálkozáshoz, nem árt, ha van mit ennem. Neki is indulok, amíg még csak huszonöt fok van árnyékban.