RSS

3/291 – Szonty

17 jún

Kissé elszontyolodott állapotban vagyok, és ugyan tisztában vagyok azzal, hogy majd csak elmúlik, de azért most nekem nem különösebben jó: a belém diktált antibiotikumok gyakori mellékhatásai közül a hasmenés meg a fejfájás jött be. Egyik sem tölt el túl nagy lelkesedéssel. Emellett két idióta macskám közül ezúttal Celofánnak van valami körömgyulladása vagy mije, nem tetszik nekem a bal mellső lába. Őt ugyan láthatóan nem zavarja semmilyen tevékenységben kanapétépkedéstől gurrogva rohangálásig és verekedéstől a másfél méter magas ablakba való fellendülésig, engem viszont igen. Ha hétfőig nem javul a helyzet, szereznem kell egy fuvart neki, nyaff.

Az új fogmosási rutin sem a szívem csücske, még mindig képtelen vagyok úgy tartani a fogkefét, mint szeretném, ráadásul igazi controlfreak módjára kezelem ezt is: tegnap vacsorára a maradék teriyaki csirkéhez készítettem egy kis tabulét, és miután megettem, annyira idegesítettek a fogközökben maradt kis petrezselyemdarabkák meg kuszkuszszemek, hogy azonnal fogat mostam, pedig a hűtőben ott volt egy szelet instant boldogság is desszert gyanánt. Belga csokitorta, kétezer kalória tömény öröm, és természetesen még mindig ott van, mert ha már fogat mostam, nem akartam ismét végigmenni a komplett hétperces procedúrán az összeköpködött tükörrel meg kétféle vastagságú fogköztisztító kefével. Egyébként is alig van étvágyam – ha nem kéne beszednem napi négy szem lórúgásnyi antibiotikumot, lehet, csak teát ennék teával meg néha egy kis kaukázusi kefirt. Szobahőmérsékleten, persze, mert a hidegtől tényleg jajongok, jó estét, nyár, jó estét, jégkockás limonádék.

Apró bosszúságok ezek, de mégiscsak bosszúságok. Szerencsére ma este is vizsgáztatok Esztergomban, ez pedig azt jelenti, hogy nem tölthetem az egész napot pizsiben és önsajnálatban a kanapén. Igenis hajat mosok, kifestem magam, és megpróbálom háttérbe tuszkolni a nyavalygást. Ha pedig hazajöttem, juszt is megeszem azt a csokitortát.

De azért ha valami bátorítót akartok mondani, ne fogjátok vissza magatokat, rámfér.

3.291

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2016/06/17 hüvelyk nyár

 

9 responses to “3/291 – Szonty

  1. éva's avatar

    éva

    2016/06/17 at 10:00

    Állat jó a ruhád, és annyira nem is látszik rajtad, hogy nyűgös vagy. És is elmúlúj, kitartás☺

     
  2. Anettka van de Mért's avatar

    Gyöngyösi Csilla

    2016/06/17 at 10:58

    Viszont legalább nem lőnek 🙂

     
  3. csilla75's avatar

    csilla75

    2016/06/17 at 11:13

    Gondolj arra, hogy már csak x idő, és túl leszel rajta, és elfelejthetsz minden rosszat, ami a betegségeddel járt (akármi is volt az). Ez az ára.

     
  4. mák's avatar

    mák

    2016/06/17 at 12:26

    Na igen, mindig van rosszabb.

     
    • csilla75's avatar

      csilla75

      2016/06/18 at 10:05

      Persze, hogy van rosszabb, de ne arra gondolj, hanem a mostani rossz árán nyert jóra. Pl. hogy most jó pár évig rendben lesz a szád. És most már a helyes fogkefetartást is tudod. (Remélem én is 🙂

       
      • mák's avatar

        mák

        2016/06/18 at 10:17

        Nem akarok elkeseríteni senkit (magamat se), de ezzel még nincs vége…

         
  5. kuurankukka's avatar

    kuurankukka

    2016/06/17 at 15:28

    Es van egy szelet csodacsokitorta a hutödben!

     
    • mák's avatar

      mák

      2016/06/17 at 19:53

      Ez, látod, igaz. 🙂

       

Mondd csak!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .