Időnként olyan eccerű és közvetlen tudok lenni, mint őfelsége Don Fülig James, az Almira-szigetek uralkodója. Tegnap például délelőtt fél tizenegykor én is levettem a cipőmet, mint királyi kolegám, gondosan elhelyezkedtem az irodámban a szőnyegen, betettem a fejem alá a zakómat, és szundikáltam egy órát. Ha ezt nem teszem meg, talán sose jutottam volna haza, hanem valamikor még a nap közepén kimúlok. Így is csak arra voltam jó, hogy a fotópályázati díjkiosztón, amikor azt mondták, itt repül a kismadár, valami olyasféle vigyorba feslett szét a képem, amilyet a Joker is megirigyelhetne. Nem megy ám a mosolygás ezzel a szétvert és összevarrt pofával.

Ma szerencsére csak afféle rövidnap várható, kilenctől tízig vizsga, majd az egyik elbírált szakdolgozat szerzője óhajt konzultálni (most már, hogy megkapta a jegyét, úgy őszintén, miről?). Remélem, nem sírva megy ki, azt ugyanis muszáj lesz elmondanom neki, ha annyira akar konzultálni, hogy kérdőíves kutatásban 12 fős minta alapján “az emberiség véleménye ezek szerint az” bevezetővel levonni a következtetéseket igen méltatlan amatőrizmus, és a közepessel rettentő jószívű voltam, desőt. (Nem csak ebből a “kutatásból” állt a szakdolgozat, szerencsére, mert ha igen, visszadobtam volna, ne vicceljünk már. Tisztában vagyok vele, hogy ez a lány soha a büdös életben nem fog többé semmiféle tudományos kutatás-szerűbe kezdeni, de hát éppen azért ez egyszer csinálja meg jól. Esküvőzni is csak egyszer akar majd, aztán mégis mennyi energiát fektet majd bele, hogy a megfelelő ültetésrend, meg a koszorúslányok hajában a rezgő meg a libatop. Még nemigen láttam olyat, aki úgy kezdett volna esküvőszervezésbe, hogy ha most nem jön össze minden a terv szerint, semmi baj, majd a következőt.)

Utána viszont hazajövök, és feltehetőleg aludni fogok, bár most elkezdtem kissé kacérkodni a gondolattal, hogy esetleg inkább bodzaszörpöt kéne befőzni, mielőtt teljesen elnyílik. Ma reggel fél hatkor már eljártam kis menüettemet a párzó csigák fölött a temető mellett, de igen soványka volt a termés, pedig a buszból még jól meghízott fehér tányérokat látok a bokrokon, ah, Dunakanyar és a te csakráid. Na, majd meglátjuk, lesz-e még bennem annyi energia, hogy elmenjek további bodzavirágokat vadászni.

Azt hiszem, ebben a nyavalyás félévben ez az első eset, hogy laptop nélkül megyek munkába, és le is szakajtom ennek minden kistáskás gyimilcsét, le én. Az élvezetek fokozása érdekében felvettem még három olyan darabot is, amit eddig csak a padlóra terítve mutogattam, teljessé téve “kékzöld hippikirálylány” jelmezemet, including a nagyon drága fűzöld cipő, akinek ajánlom, hogy ennyi pénzért jól viselkedjék.

A tíz évvel ezelőtti önmagam kétségbeesetten röhög, a húsz évvel ezelőtti meg elégedetten bólint. Végre fel merek venni olyasmiket is, amilyeneket akkoriban nem.