Ma is hosszú napom van, ez egy ilyen hét, sőt még olyanabb. Mire a Repülő Kutató tegnap hazaért, én már bealudtam a kanapén, és elmondása szerint semmiféle rázgatásra nem reagáltam, úgyhogy a teljes kedd kimaradt a közös életünkből. Na persze leszámítva azt a jelenetet, amikor én hajnalban a zuhany alatt voltam, ő meg beköszönt az ajtón a vécére menet, aztán persze visszafeküdt, és mire én teljes útipompámban berobogtam önfotózkodni a hálószobába, már ismét békésen húzta a lóbőrt.

Mindez viszont kutyafüle ahhoz képest, ami pénteken várható – aznap nekije születésnapja van meg konferenciája, nekem viszont egész napos Kazinczy-verseny, másnap pedig a már megszokottnak számító szombati oktatás a maga elragadó ötször negyvenöt percével. Úgyhogy én aznap este, skandalum, nem is jövök haza. Mostanra annyi pénz gyűlt fel a SzÉp-kártyámon, mint a ragya, úgyhogy bejelentkeztem egy panzióba a munkahelyem melletti utcában, és ott éjszakázom pénteken. Rossz feleség-e vagyok.

Tegnap egyébként a Bermuda-háromszögben kóválygás közepette volt fölös húsz percem a buszig, úgyhogy bekóvályogtam egy turkálóba, és lecsaptam néhány nekem-új holmira (előbb-utóbb tartok tárlatlátogatást is belőlük, tán vasárnap már lesz ilyesmikre időm), többek között erre a ruhára is itt ni. Nem száz százalékos, egyáltalán nem, igazán Bögyös Macának festek benne meg a fodrocskás vállmegoldása sem a kedvencem, de az ilyen húzott ballonszoknyákkal engem kilóra meg lehet venni sajna, pláne ha még kockás is. Lehet, hogy egyszerűen csak lenyisszantom majd a felső részét, és megtartom a szívemnek oly kedves szoknyarészt, esetleg csak a vállfodrocskákat nyisszantom le, még nem tudom. Mindenesetre ma ebben vagyok, aztán a többit majd meglátjuk.

Egyelőre éljük túl ezt a hetet, aztán majd mindent meglátunk.