A jövő hétre muszáj lesz kitalálnom valamit, ha nem akarom továbbra is beazonosíthatatlan házivarrott izék közelképeit mutogatni.
Na mindegy, ez is egy három napig tartó esztendő volt, holnaptól visszatérünk a rendes kerékvágásba.
február 2016 havi bejegyzések
3/163 – Népi iparművészet barnában és türkizben, kelimszőnyeggel
Sajna, ez egy ilyen hét, még holnap is efféle lesz majd. Szerintem péntekre már el is fogjátok felejteni, milyen a fejem, de nyugi, ezúttal se maradtatok le semmi izgalmasról.
Viszont nesztek macskafotó, kompenzáció gyanánt, németalföldi stílben. Mostanság ilyen művésziek vagyunk, heh.
3/162 – Absztrakció szürkében és narancsban, Volánbusszal
Azt hiszem, minden releváns ruhadarabomból látszik egy darabka. A fejemre inkább ne legyetek kíváncsiak, most értem haza tizenhárom órával azután, hogy elindultam.
A képrejtvényhez (miszerint ki ez, mi ez, mit akar, és egyáltalán milyen irányból kell nézni) jó szórakozást, nekem meg közelebbről egy gyors hajcsihajcsit, mert holnap reggel hatkor megint indulok.
3/161 – Mazsom
Sőt, “ülye mazsom”, miként azt Clouseau felügyelő mondaná. Ma kezdődik a Majom éve a kínaiak szerint, és ez állítólag nekem piszok jó évem lesz, pénz, paripa, posztó rogyásig, csak ne keressem a konfliktusokat, és ne essek a fejemre, mert megmarad a heg.
Akkor maradok tisztelettel továbbra is megalkuvó izéke, jól kipárnázott kobakkal. Szelíd és szerény “húzzuk meg magunkat” hozzáállásomhoz képest viszont a mai áutfit marhára nem úgy fest, mintha épp a tanodánk budai telephelyére indulnék látogatóba, megismerkedni az útvonallal meg a teremadottságokkal, pedig de. (Na jó, egyelőre csak a könyvtárig megyek el, aztán még kiderül, átöltözöm-e, én megalkuvó izéke. A sapka mindenesetre marad, ha a fene fenét eszik is.)
Mellesleg amúgy persze ezúttal is a szokásos problémákkal küzdök, miszerint eddig folyton amiatt ríttam, kezdődjön már a tanítás, most viszont éktelenül be vagyok rezelve attól, hogy megkezdődik. Meg tudom-e oldani a feladatokat, elég érdekes és okos lesz-e az, amit leadok, sikerül-e jól elmagyaráznom a dolgokat, hasznos lesz-e mindaz, amit megpróbálok belegyömöszölni a diákok fejébe. Ülye mazsom-e vagyok.
3/160 – Már megint nyissz
Ez most ismét egy olyan fotó lesz, amitől a hosszú hajért rajongó ismerőseim elsírhatják magukat, de mit tehetnék, túl nagy volt a kísértés, és túl sok a házban az olló. Tegnap este Poci lecövekelt a kanapé támláján, és ábrándosan elkezdte nyalogatni a hajamat. Úgy gondoltam, ez eléggé hangos jelzés arra, hogy megmossam. Mosás után viszont olyan búsan lógott lefelé, hogy bele is nyiszáltam egy pöppet, aztán még egy pöppet, és még egy pöppet. Diliház, hadd szóljon. (Valószínűleg ez csak egy jól fejlett tévképzet, de én bizony nem nagyon látok különbséget aközött, ha fodrász vágja a hajam, vagy ha én teszem meg ugyanazt, ez a haj úgyis arra áll, amerre ő akarja.)
Mint a mellékelt ábrából kikövetkeztethető, ma itthon baszom a rezet próbálok hasznos tagja lenni a társadalomnak és háztartásomnak, feladataim számosak és szerteágazóak, beszélgetőpartnerem továbbra is csak kettő macska, és lassan tényleg kezdek begolyózni, szóval ha esetleg kommentelhetnéketek lenne, ne fogjátok vissza magatokat.
3/159 – Tiszta és málnapiros
Az új kávéfőzőről egyelőre csak annyit tudok mondani pozitívumként, hogy tiszta és málnapiros, valamint kávét főz. Sajna az első adag felét a konyhapult kapta a nyakába. Nyilván én vagyok a balfék, rosszul illesztettem be a kiöntőt, de az előző kávéfőzőnek volt kis csepegtetőtálcája is balesetek elhárítása végett, ennek meg nincs. Automatikus kikapcsológombja sincs, ami az én jelenlegi bambaságommal társítva nem a legjobb ómen, a használati utasítás viszont megnyugtatott, hogy még mielőtt felgyújtaná nekem a házat, leolvad benne a biztosíték. Remek. No sebaj, egyelőre elélünk együtt, és még mindig tehetek kísérleteket arra, hogy a másikat megmentsem, például beletölteni egy szokásosnál nagyobb adag vízkőoldó ecetet, merthogy az a baj, nem folyik le a nyomorulton a víz, csak gőz lesz belőle.
Gondoltam, az új kávéfőzővel úgy a legkönnyebb összehaverkodnom, ha én is tiszta leszek és többé-kevésbé málnapiros, és úgy is lett, ma reggel már balesetmentes kávét főztem, és kikapcsolni sem felejtettem el. Istenkém, most már tényleg bolond szingli nő vagyok, aki a macskáival beszélget, és az új kávéfőzőjéhez öltözik. Kezdődjön már el az a nyavalyás tanítás, attól általában megjön a eszem.
Akkor most ennek örömére elmegyek a könyvtárba, hogy további ismereteket szerezzek a szociálpolitika alapkérdéseiről.
Kabátot is veszek hozzá.
3/158 – Koffeint!
Peripeteiáim továbbra is folytatódnak, bár a humorérzékem kezd visszatérni, és mire is mennénksz humorérzéksz nélkül, ugye. Tegnap hősiesen kiporszívóztam a lakást, és csak amikor büszkén elpakoltam a porszívót, akkor jöttem rá, hogy izé, én eredetileg azért akartam porszívózni, mert azt terveztem, lebontom a horizontális karácsonyfát az ablakból, és aztán a porszika segítségével könnyedén elbánok a lepotyogott tűlevelekkel. Baaaasztikuli. Na mindegy, rosseb a horizontális karácsonyfába, most már ott hagyom, amíg leesik magától, mint egy farktollánál felakasztott, rothadó fácány.
Mindezek után dicsőségesen felmostam a konyhát, és mivel nem akartam összemászni később a száradó padlót, gondosan kiraktam a szemetest a teraszra, hogy aztán egyből a kukába továbbítsam. Mire végeztem a felmosással, és megfordultam, a szemetes fölött már boldogan csámcsogott anyósomék kutyája, Timó, akit alapvetően csak három dolog érdekel: a kaja, a kaja meg még egy kis kaja. A szemetesben ugyan kajaféle csak némi penészes sajthéj volt meg egy kis összeszáradt macskapapi (mondtam már, hogy ezek a válogatós dögök előbb kizsorválják az ételt, aztán jól otthagyják), de mindez kábé a szemetes felénél, ehhez pedig persze ki kellett szedegetnie mindazt, ami fölötte volt, macskaalom included. Hadd ne részletezzem.
Mindemellett a nap legbizarrabb jelenete kétségkívül az volt, amikor este (neki reggel) cseten keresztül kimerítően eszmét cseréltünk a Repülő Kutatóval az arcápolás kérdéseiről, különös tekintettel az ideális férfi arclemosóra, ami nem szárítja a bőrt, és annak beszerzési lehetőségeire Palo Alto ötven mérföldes körzetében. Nem én vetettem fel a témát, jelzem.
Az éjszaka egy adott pontján a makkák is úgy gondolták, ideje feldobniuk unalmas életemet, úgyhogy több ízben végigpofozták egymást a lakáson, menet közben összehúzva az összes útjukba kerülő szőnyeget, és mikor hajnalban kilátogattam a vécére, kevés híján lezúgtam a lépcsőn. Ehhez meg már csak hab a tortán, hogy ezek után nem tudtam visszaaludni, majd amikor mégis, arra ébredtem, hogy Celofán éppen a kelimszőnyeget hányja össze. Igen, éppen azt, amit tegnap kiporszívóztam.
A reggelem már harmadjára neszkávéval indult, és kezdek ettől kissé besokallni, ráadásul mikor leültem a kanapéra meginni azt a nyavalyás kávét, mindkét macska megjelent és rám csimpaszkodott, hogy ne unatkozzam. Holnaptól viszont igazi kávé is lesz, mert anyósom, áldassék az ő neve, elfuvaroz innen a prériről a legközelebbi hipermarketbe, ahol vehetek magamnak egy újabb kávéfőzőt a döglött helyett. (Igen, el tudnék menni gyalog+tömegközlekedés+gyalog módszerrel is, kábé ötven perc oda, ugyanannyi vissza, plusz a csomag hurcolása. Kocsival oda-vissza huszonöt perc. A világot nem gyalogbékákra tervezték.)
Ha menet közben elhagyom a csizmám talpát, felborítok a bevásárlókocsival egy kukoricakonzerv-piramist, összepisilem magam a bolt közepén, esetleg elfelejtek kávéfőzőt venni, mindenről hűségesen referálok.
3/157 – Kávéfőző
Nem tudom, ez mennyire látható (egy őtözködős blogtól ne várjunk lehetetlent, ugye), de mostanság igen rossz passzban vagyok mentálisan meg lelkileg meg egyáltalán. Amikor például megbeszéltem az időpontot mára a kozmetikussal, a jelek szerint azt mondtam neki, hogy oké, nyolcra, aztán azonnal elővettem az eljegyzési naptáramat, és mélán beleírtam kilencet. Valahogy úgy vagyok mostanában, mint Münchhausen báró, a saját hajamnál fogva kell kirángatnom magam az általam ütött lyukból, a macskák folyton kaját és simogatást kérincsélnek, de nem eszik meg az ételt, amit eléjük rakok, komoly erőfeszítéseket kell tennem ahhoz is, hogy ne csak sajtos pirítóson éldegéljek, vagy ha már főztem, mosogassak is el utána, az időbeosztásom pedig hét világra szólóan pocsék.
És még a kávéfőző is elromlott.
Újracucc(-féle) – Ruhák Csicsónénak
Az igazán működőképes szabásminták onnan ismerszenek meg, hogy újra és újra előkúsznak, használatba kerülnek, variálhatók, alakíthatók, és folyton újjászületnek. Kábé százhúsz Burdát tárolok, de összesen tán tíz szabásmintát használok mindenhez, amit megvarrok. Néha persze elcsábulok valami új kipróbálására, de azért mindig visszatérek a jól bejáratott receptekhez.
Ez különösen érvényes a terhesruhákra. Tájainkon a húgom az, akinek ilyesmit szoktam gyártani – az első kislányánál még kísérleteztem ugyan mindenfélével, de a másodiknál sikerült rátalálni a tökéletes példányra. Azt hiszem, eredetileg egy H&M-ben vett kötényruhája volt az, aminek levettem a szabásmintáját, aztán beletettem még egy méretes szembehólt az alsó részbe, hogy sokhónapos terhesen is beleférjen. Az eredmény ilyen lett, ni
aztán a sikeren felbuzdulva gyártottam még neki több ugyanilyet is.
A miheztartás végett persze azt is el kell mondani, hogy a Burdák tele vannak ugyan terhesruhákkal (na jó, pontosítsuk, minden évben van legalább egy olyan szám, amiben van vagy tíz ilyen szabásminta), de azok nem másfél méter magas nőkre vannak kitalálva, akik alapjáraton 32-34-es ruhát hordanak, babaváróban pedig továbbra is 32-34-est, épp csak mintha beléjük állt volna ehhez egy ágyúgolyó. Egy nagyon nagy ágyúgolyó. Na de sok beszédnek sok az alja: olyan ez a szabásminta nekünk, mint egy falat kenyér, és mivel a húgomból nemsokára Csicsóné lesz, a sógoromból meg Lear király (teccikérteni, mire gondolok), ideje volt néhány új darabot is legyártani belőle.
Nektek még nem tartottam ugyan részletes tárlatlátogatást a Bűnök Barlangjában, amely részint varrószoba, részint könyvtárszoba, részint pedig kéttagú látogatócsaládok vendéglátására alkalmas hely (van benne egy remek kinyitható futon), de higgyétek el nekem: ha én varrni akarok valamit, a legritkább esetben kényszerülök arra, hogy újabb anyagokat szerezzek be hozzá. A legrégebbi anyagdarab, amit spájzolok, egy apróvirágos babakék selyem, amit ’96-ban turkáltam, és még mindig nem kezdtem vele semmit. (Talán a húszéves jubileumra ideje volna összehozni belőle valamit, hüm.) Úgyhogy ezúttal is csak leültem az anyagokkal teli polcok és dobozok elé, aztán álmodozva összeraktam egy szimpatikus kupacot szimpatikus szín- és anyagkombinációkkal.
Azt csak úgy mellékesen regélném el, hogy a szabásmintát kábé három éve használtam utoljára, de gondosan elraktam egy biztos helyre. A biztos helyekkel általában csak a baj van, a büdös életben nem találok meg semmit, amit biztos helyre tettem, de ezúttal sikerült, pont ott volt, mint ahol gondoltam. A szabásmintáim persze általában papírra készülnek (a sütőpapír-tekercs kiváló erre a célra), de ehhez feláldoztam egy öreg lepedőt, mert tartósabb, de könnyen hajtogatható-tárolható anyagot akartam hozzá használni, nem pedig például dobozkartont. Számítottam rá ugyanis, hogy a húgom még folytatni akarja a gyerekszülést egy ideig, és igazam is lett.
Legalább három darabot akartam varrni, egye fene, egyetlen húgom van, és csak egyszer lesz neki egy harmadik lánya, szóval erisszed. A három klassz szám, Csicsónénak meg pláne roppant találó. Aztán persze ebbe is beleköpött a sors meg az időhiány, összesen egy készült el, viszont odaadtam a húgomnak Minervát, a szabásmintát meg egy kupac anyagot, hadd játsszon el otthon velük, ha további ruhákra van szüksége.
Arra nézve, hogyan készült el végül a zöld ruha, nem érdemes túl sok szót vesztegetni: logikus folyamatot követtem vele, ennyi. (A képek a szokásos minőségben várhatók, és ez a helyzet csak akkor fog javulni, ha majd mindig nappali fényben érek rá varrni, vagy lesz egy kellően bevilágított műtermem egy profi géppel. Szóval sose.)
Mindkét aljarészt rávarrtam a felsőre, csak az elején kellett vigyázni a szembehólra, így ni:
aztán eltisztáztam a varrásokat, és a színéről végigvarrtam egyenes öltéssel az összevarrás vonalától fél centire a felső részt, hogy szépen kifeküdjön.
A vállán és az oldalán összevarrtam az elejét és a hátulját, ezt is eltisztáztam, aztán az aljarészhez használt vékonyabb trikotázsanyagból vágott csíkkal elszegtem a nyakkivágást, hogy pofásabb legyen. A karöltőnél simán csak visszahajtottam a rugalmas anyagot, és cikcakkal elszegtem.
A ruha alját is eltisztáztam, majd visszahajtottam, és elszegtem. (Erről nincs kép, biztos el tudjátok képzelni.)
Szerettem volna Csicsónét rávenni, hogy ennen korpuszán is bemutassa a kész darabot, de úgy rohantak Lear királlyal a szélrózsa minden irányába egyszerre, hogy nem mertem megkérni rá…
3/156 – Akinek Aggódós volt a középső neve
Tegnap este egyre nagyobb frászban vártam a húgomékat, akiket megpróbáltam ugyan elérni mindenféle változatos telefonszámaikon, de teljesen sikertelenül – volt, amelyiken szerbül halandzsázott a hálózati nemtommi, volt, amelyiken németül, mindenesetre kicsengeni nem csengett ki egyik sem. Végül hajnali fél egyre estek be a zenészek összes retyerutyájukkal, többek között egy elektromos orgonával.
Miközben ezeket a sorokat írom, a sógorom éppen a fentnevezett orgonán gyakorol a nappaliban egy február végi koncertre. (Hang nélkül, csak a billentyűk mondják, hogy duh-duh-duh.) A húgom elvonult Budapestre könyveket vásárolni, és remélhetőleg közelebbről vissza is ér, mert ha nem, én megint elkezdek aggódni, hol a túróban gabalyog a nagy hasával.
Természetesen velem van a baj, mindig is velem volt, más normális emberek ilyenkor nem frászolnak összevissza. Vonulj terápiába, Ofélia.
Oké, valójában fodrászhoz kéne inkább, a hajam megint elérte azt a kezelhetetlen hosszt, amikor nem tudok mit kezdeni vele.
3/155 – Na mi lesz, Phil
Természetesen Groundhog Day, február 2-án mi más. Ha én lennék Punxsutawney Phil, akkor persze nagyobb volna a gáz, én ma se dugom ki az orrom a lakásból, ez a takonykór kissé szívósabbnak bizonyult, mint eredetileg gondoltam róla. (Azért a korrektség kedvéért tegyük hozzá, hogy ha nem most lenne, hanem egy hét múlva, nem engedném meg magamnak azt a luxust, hogy itthon punnyadjak – ezen a héten csak azért tudok kornyadozni, mert még nincs tanítás. Bezzeg ha lenne, már ott állnék vigyázzban a katedra mögött, takony ide vagy oda.)
Sebaj, itthon is van tennivaló bőven, ma este (ha minden igaz) a húgomék is beesnek, úgyhogy egy porszívózás se ártana. Csak az álmok ne lennének, ma éjjel például hetvenéves fizikusprofesszor voltam mellkasig húzott szövetnadrágban, hózentrágerrel, kezemben egy csokor színes léggömb, egy bicikliverseny közepén álltam talpig frászban, és mellettem jobbról-balról ott zümmentek el a kerékpárok, mint a villám, shuu, shuuu.
3/154 – A következmények következményei
A tegnapi lábadozónap délelőttjén egyszer csak elaludtam, amit nem kellett volna, mert azt álmodtam, hogy az egyik barátnőm meghalt. Az újságok egy része tragikus hirtelenséget emlegetett a nekrológban, a másik része hosszan viselt szenvedést, én meg kétségbeesetten próbáltam megtudni, nem valami internetes hoaxról van-e szó, de ehhez be kellett zárnom a macskákat valahová, és megkíséreltem ugyan úgy hajigálni be őket egy zárható ajtón egy üres folyosóra, mintha bólingoznék, de Poci összes lábával belekapaszkodott a kezembe, és sehogy se tudtam lerázni.
Nyilván arra ébredtem, hogy a kezem beszorult a fejem alá, és az érzéketlenségig el van zsibbadva. Viszont annyira összerázott lelkileg ez az álom, hogy, basszus, még mielőtt teljesen felébredtem volna, megkérdeztem facebook-chaten(!), mivel láttam, hogy ott van(!), az illető barátnőmet, nem halt-e meg véletlenül(!). Mire ő kedvesen megnyugtatott, hogy leellenőrzi, majd küldött egy szelfit kávéscsészével a kezében, hogy tudomása szerint nem.
Azért képzelhetitek, milyennek ismernek engem a barátaim, ha nem a kiröhögés az első, ami ilyen esetben eszükbe jut. Én el se merem képzelni.
A mai nap amúgy hidzsáb-nap: ez arról szól, hogy nem muszlim nők kendőt köthetnek, és megnézhetik, hogyan reagálnak ismeretlenek arra, ha egy látszatra muszlim nővel találkoznak.Kaptam én is egy felkérést, hogy kössek kendőt, készítsek szelfit, és számoljak be arról, hogyan viszonyult hozzám a külvilág, de még mindig itthon tikácsolok magamban, és ti már láttatok engem mindenféle állapotokban, szóval attól tartok, ebben a formában eléggé komolytalan részemről a kísérlet. Ettől még persze felkötöttem, úgyhogy sziasztok külvilág, lehet reagálni.
Minden nap más - mindennap más 