Ma garantáltan nem megyek élményszámba, és ez valójában nem is zavar, mások a prioritásaim. A pénteki, sárban és belekben való tapicskolás, miközben bús szitáló eső áztatott bőrig, meghozta az elvárható mellékeredményt: egészen elragadóan taknyolok és dunnyogok, de nyugi, semmi világvége, feltehetőleg holnapra már el is múlik. A világvége hiányára elég jó bizonyíték, hogy ugyan ez az az állapot, amikor este nyolckor úgy érzem, enyhe elesettségemre igen jól esne valami lélekmelengető sós rágicsálnivaló, de mivel a házban (meglepetésemre) nem találok semmit, ami megfelelne az elvárásaimnak, gyorsan összeütök magamnak egy tálca sajtos muffint.

Ma is azt eszegetem a molyolgatás mellé. Sőt, ha nem akarom, hogy akkora legyen a fenekem, mint egy ól vagy víztartály, holnap is.