(Monstre hosszú poszt! Képek! Dráma! Kulimunka!)

November végén kértem meg a nagyérdeműt arra, nyilatkozzon az unalomig hordott barna kötényruhám sorsáról, milyen színnel dobjam fel, a nagyérdemű pedig azt mondta, legyen kék. Oké, akkor kék, lássunk hozzá végre.

Meséltem már arról, hogy egyre kevésbé kedvelem az épp csak térd alá érő darabokat. Ez ugyan kicsikét hosszabb annál, de nem eléggé, úgyhogy nem csak díszíteni akartam, hanem hosszabbítani is. Ilyen átalakításokkor mindig arra törekszem, hogy úgy fessen a végeredmény, mintha nem csak afféle utólagos hozzápótolgatások jelentek volna meg a ruhán: ha tehetem, nem az aljára varrok fel egy plusz toldást, hanem megpróbálom beleilleszteni magába az eredeti darabba. Úgyhogy ezúttal is levágtam a ruha aljáról egy tenyérnyi széles csíkot, majd kiszabtam egy hasonló széles csíkot égszínkék polárból.

Ez volt amúgy az a pillanat, amikor rájöttem, hogy ugyan roppant fantáziátlannak fognak látni az olvasók, de hát mit tehetnék, akarok barnában is egy ilyet. (Annál is inkább, mert a fekete-kék példány csúnyán megöregedett, feltehetőleg akkor teszem a legjobb jót vele meg magammal meg a világgal, ha a továbbiakban csak háziruhának hordom.) Mivel a rátétekkel könnyebb boldogulni, ha kisebb anyagdarabot kell mozgatnom, a kék csíkot nem a ruhára, hanem az aljából levágott csíkra varrtam rá. Széles cikcakkal el is tisztáztam, így ni.

A betoldott részre szánt kis tulipánokat egy jól bevált, eská barkácsolt sablonnal vágtam ki hozzá, amelyet egy átlátszó, viszonylag kemény mappa fedeléből vágtam ki még évekkel ezelőtt.

Akárcsak a fekete-kék kötényruha esetében, ezekhez a tulipánokhoz is kivágtam a közepükre szánt kis kék csíkokat (és előkészítettem a bibékhez egy csomó kis barna gombot). A csíkocskákat egyenes öltéssel varrtam fel a tulipánok közepére, így ni.

Rágombostűztem a tulipánokat a kék csíkra, és egyenes öltéssel felvarrtam, a szélüktől pár milliméterre vezetve a varrógéptűt. (Ha vastagabb anyagokból készült rátétekkel dolgozom, szeretem ezt a technikát alkalmazni a cikcakkvarrás helyett, így sokkal plasztikusabb lesz a végeredmény.)

Egy fél centi széles csíkot is kivágtam a kék polárból, ezt felvarrtam cikcakkal a kötényruha nyakkivágására.

És ekkor Naumann Erik megdöglött.

Az persze nyilvánvaló, hogy egy varrógépnek egy félkész projekt közepén kell megkrepálnia, de attól én még olyan rondákat mondtam rá, hogy valószínűleg csuklott volna, ha még életben van. Miután kidühöngtem magam, főztem egy újabb kávét, aztán megpróbáltam számot vetni lehetőségeimmel.

Eredetileg a felső rész rátéteivel folytattam volna a munkát, de ebben a vis maiorban mindenekelőtt arra kellett koncentrálnom, hogy legalább ne legyen két darabban a ruha, a fene se tudja, mikorra fogják megjavítani Eriket. Úgyhogy rágombostűztem a kék-barna csíkot a felső részre, és nekiláttam menteni a menthetőt.

Emlékeztek az Interjú egy vámpírralból arra a jelenetre, amikor Lestat körbekeringőzi a szobát a hullával? Na körülbelül ugyanezt játszottam el én Erikkel. Végighajtottam a visszájáról keskeny cikcakkal az illesztésen,

aztán széles cikcakkal a színén, hogy eltisztázzam,

mindezt kézzel, mint az állatok. Körülbelül négy méternyit kellett végigkattogtatnom a továbbítókerékkel, hol jobb kézzel, hol ballal, mikor melyik volt fáradtabb, és mindeközben úgy szidtam Eriket, mint a bokrot.

Nyilvánvaló volt, hogy a továbbiakban Erik még zombi üzemmódban sem használható, kizárólag a kézimunkára bízhatom magam, ráadásul mindezt olyanformán kell végrehajtanom, hogy szándékosnak tűnjön a dolog, ne pedig agresszív nyuszika módjára “kuss, én így szállok le a bicikliről” megoldásnak. Ha például beemelünk egy újabb színt a kék mellé, és azt más eljárásokkal dolgozzuk rá a ruhára… hm. Megfontolandó.

Úgyhogy dühömben összehordtam egy kupacba egy csomó kincsecskét, amiről persze már akkor tudtam, hogy fele se kerül bele a kész projektbe, de ah, tobzódás, bőség, földi hívságok. Mint azt szívesen szoktam hangoztatni, a zöld a remény színe meg a libafosé, úgyhogy gyerünk elő zöldek. Itt ebben a kuplerájban természetesen van zöld poláranyag is (egész pontosan négyféle zöld poláranyag, ha tudni akarjátok). Ja, meg gombok is, miért éppen zöld gombok ne lennének. Ó, és hímzőcérna. Rohadt sok hímzőcérna.

A legszelídebb-legvilágosabb zöld anyagot választottam ki, néhányat a hozzá passzoló cérnák közül (még van zöldem, csak mondom), meg hozzácsaptam az egészhez némi világoskék gyöngyöt is, mert most már úgyis mindegy volt, höhh.

Aztán utána szerencsére aludtam rá egyet.

Mára lehiggadtam annyira, hogy nem akartam mindent ráhordani szegény ruhára, csak egy kicsit. A gombokkal kezdtem, az eredeti barnák helyett világoszöldeket varrva fel a tulipánok bibéjéül – ezek is abból a négyeurós csomagból valók, amelyet egy tamperei turkálóban vetettem meg magamnak a Repülő Kutatóval. A gombjaimat amúgy kiürült avonos hajbalzsam-dobozokban tartom, és, mint az alábbi képen látható, a dobozfedélen van a lista, hogy melyik színből hány darab található a készletben. (Nem, egy kicsit sem vagyok controlfreak. Ti nem vezettek nyilvántartást a gombjaitokról? Cöcö.)

Ezután láttam hozzá a felsőrészre szánt rátétekhez. Kis tulipánok, nagy tulipánok, gomb, rutyutyu. Mint az alábbiakban látható, technikailag kézzel is felvarrható bármi úgy, hogy az a gépvarrást imitálja, épp csak egy fél emberöltőbe telik negyedóra helyett. (Erik, te rohadék.)

A hátulja pedig, khm, igen  kevéssé hasonlít gépvarrásra.

Hogy az esztétikának is aggyunk neki, a fenti képen gondosan elhelyeztem az angyalkás ezüstgyűszűmet is, szólítsatok Malvinkának. (Tényleg ezüst, nem vicc. Nyilván nem én vettem magamnak, családi ajándék volt.)

Ezek után már csak a további kulimunka következett: rávarrni az összes tulipán/szívet a ruhára. Ehhez a szokásos gombostűk helyett biztosítótűvel rögzítettem a rátéteket (még csak az kellett volna, hogy összeszurkáljam magam pluszban), és egy vastag, merev kartonlapot használtam hozzá afféle hímzőrámaként, hogy ne legyen a kelleténél is girbegurbább a végeredmény.

Mely végeredményt pedig a szokásoknak megfelelően holnap fel is veszem. Dugd fel magadnak, Erik.