Időnként (és sajnos egyre gyakrabban) kapok afféle kishitűségi és szégyenkezési rohamokat, hogy tulajdonképpen mi értelme van ruhákról és más semmiségekről blogolni, amikor minden recseg-ropog, emberek bolyonganak kétségbeesetten, gyermekek nem kapnak vacsorát, tűz van meg lövöldözés meg robbantások, én pedig itt ülök az olcsó kis eszképizmusommal és színes harisnyákat mutogatok kábé harminc ember szórakoztatására – legalábbis remélem, hogy szórakoznak is rajta, ha már megnézik.
A felnőttség azzal a nyomorúságos felismeréssel kezdődik, hogy az ember mennyire keveset tehet a világért meg a világgal szemben, és azt a keveset is csak akkor, ha ő maga is működőképes. Úgyhogy a felnőtt elmegy rákszűrésre és panang curryt főz, rendet rak maga körül, kimossa és összehajtogatja a hordatlan pulóvereket, amikre másoknak nagyobb szüksége lehet, a Szuno webshopból vesz karácsonyi ajándékot, és puha párnákkal veszi körül magát, miközben háromszáz helyről gyűjt össze mindenféle szövegeket, hátha ezzel jobban meg tudja értetni a hallgatóival, miért van szüksége minden gyereknek segítségre és szeretetre, akár államtitkár az anyjuk, akár pedig ötgyerekes cigányasszony. A világban a sok rémség mellett vigyorgó ovisok is vannak meg doromboló macskák meg almás-fahéjas tea, és ezekre mind szükség van, hogy reggelenként fel tudjak kelni, kirúzsozni a számat, és nekiugrani az újabb munkanapnak.
Egye fene, még a színes harisnyákra is szükség van ehhez. Nekem legalábbis igen.

kuurankukka
2015/11/14 at 09:51
❤ igen
adele1014
2015/11/14 at 22:59
Én sokszor abból merítek erőt, amit leírsz ide.
mák
2015/11/15 at 06:15
Ezen most egészen meglepődtem és meghatódtam. Köszönöm. 🙂