A tegnap esti találkozó végül úgy alakult, hogy lemondtam az utolsó HÉVről, és hajnali háromkor tértem nyugovóra valami ántik kereveten, fejem fölött szarvasok blondelkeretben, az ablakon túl a Lánchíd, karnyújtásnyira tőlem pedig egy Pomodoro nevű teknős. (Ja, nekem ilyen lakásokban is akadnak barátaim.)

Ma persze álmatag vagyok és bamba, ami önmagában nem lenne gond, de öt percen belül indul a családi hepaj a szomszédban. Viszont legalább a takonykórom, kopogjuk le, igencsak múlóban van.