szeptember 2015 havi bejegyzések

Ismeritek, ugyebár, azt az anekdotát, amikor Tevje elmegy a rabbihoz arra panaszkodni, hogy kicsi és koszos a ház, nagy és zajos a család, mit csináljanak, erre pedig a rabbi azt tanácsolja, vigyék be a házba a kecskét. Két héttel később Tevje és a család már végképp nem bírja tovább, a kecske hangos, büdös és mozgékony, a rabbi meg erre azt tanácsolja, hát akkor vigyék ki a kecskét. Kecske kint, a család bent, a ház hirtelen tiszta és tágas lett, már csak tizenheten laknak bent, öröm, boldogság, hepiend.

Na így voltam én tegnap, hogy hurrá, kint a kecske, de hát számíthattam rá, hogy mindjárt bejön helyette egy másik kecske, és így is lett. Most viszem szervizeltetni a két hónapos kettőazegyben laptopomat, mert a rohadéknak nem hajlandó tölteni az akkumulátora.

Ha csak egy nappal korábban csinálta volna ezt, itt álltam volna két kecskével meg egy szinte garantált idegösszeropival.

Azt amúgy nem tudom eldönteni, tényleg ennyire hideg van-e, vagy csak én vagyok marhára fáradt, mindenesetre előszedtem a sálacskát meg sapkácskát is.

Tájékoztatjuk, hogy szakmai beszámolója beérkezett. Annak elfogadásáig szíves türelmét kérjük.

a Nemzeti Kulturális Alap igazgatósága”

Ez történt tíz óra tizenkettőkor, miután kétszer megnyomtam a “Szakmai beszámoló benyújtása” gombocskát. És most, két hónap után, valami más is lesz az életemben, mint hogy írok, vagy azért hisztizem, miért nem írok.

Nem is tudnék mit kezdeni a rám szakadt nagy szabadsággal, de szerencsére vár Esztergom és a tanítanivalók. Mára például az integráció és inklúzió közti fontos különbség.

Már megint futok elfele.

Reggel hétkor indultam, este hétkor érkeztem, a fotó még indulás előtti, de nem volt időm feltenni.

A jelenlegi állapotomból visszanézve reggel még friss voltam, üde és bűbájos.

Legalább a gatyarajongóknak legyen jó napja. Megyek, visszahurcolok a könyvtárba pár köbméter könyvet.

Valamikor januárban azt jövendöltem, hogy novemberig nem látjátok ezt a kötényruhát, de én bizony fázom, bakker. Ráadásul kezdek enyhén hisztérikus állapotba is kerülni, a kötet még mindig szétesőben, hiába toldozom és foldozom, a jövő héten leadási határidő plusz félévkezdet, úgyhogy a mai az utolsó, amikor még az egész nap rendelkezésemre áll, hogy felépítsem a szarbólvárat.

Persze még mindig megvan a másik opció is, zokogva bebújni a sarokba, és megenni egy tábla csokoládét.

Engem aztán tényleg nem vádolhat senki se túlzott optimizmussal, de arra még én se számítottam, hogy szeptember 5-én polárruhában, sapkában és negyvendenes harisnyában megyek piacra.

Meglehetősen szomorúcska ma az időjárás, és én sem vagyok különösebben jó hangulatban.