Körülbelül most van az a pillanat, amikor hajtépve és sikoltozva kéne körberohangálnom, ma ugyanis összefésültem az eddig külön életet élő fejezeteket meg szövegecskéket, és valahol menet közben úgy szétesett az előre eltervezett kötetstruktúra, hogy siralom volt nézni is.

Ezzel szemben viszont meglepő nyugodtan üldögélek a romokon. Végül is: rohadt nagy kánikula van, a fenekem alatt több mint tizenegy ív szöveg, az orrom előtt meg egy újabb munkahét. Ha azalatt nem tudom gatyába rázni, meg is érdemlem.