március 2015 havi bejegyzések

Amikor éppen volt rá időm, egy megunt szoknyából (ebből itt) alakítottam át ezt a kötényruhát. Akkor úgy láttam, jó lesz ez, de most, hogy felvettem…

Na mindegy, mára már marad. Ti meg, tessék, szavazzatok, mit csináljak vele.

A bal mutatóujjam ugyan még mindig egy kilyuggatott virslire hasonlít, de attól még szombat van, ha pedig szombat, akkor piac.

Minden jótett elnyeri méltó büntetését. Nekem ma a macska az állatorvosnál minden figyelmeztetés nélkül négy helyen is csontig harapta a mutatóujjam, miközben a gombáját kezelgették. Mivel a dokik elővigyázatosan felkapták a saját kezüket (nekik szükségük van rá, ugye), Celofán ugrott egyet, ezzel sikeresen letörte a hordozója ajtaját, majd beiszkolt a másik vizsgálóba.

A gombakezelés egyébként tizenegyezer forint volt, az új hordozó négy. Hát csoda, hogy nem jut pénzem új holmikra?

Meglehetősen úgy festek, mint aki fél ötkor kelt, és azóta rohangál meg pofázik, de legalább felavattam és élesben teszteltem a szép új békazöld cipőmet, melynél drágább cipőnemű nincs is pillanatnyilag az én cipeim gazdag kincsestárában.

Jelentem, tudok benne (közép)sokat gyalogolni. Hurrá.

Azért nem ártott volna egy pulóver. Meg egy esernyő. És a cipőmre nemsarok. Mostanság már nem egy, hanem két macskaköves városban kell ide-oda cikáznom.

Én ugyan elég hiú és befolyásolható vagyok ahhoz, hogy elhiggyem nektek, érdemes nadrágot hordanom, de attól még továbbra is: ha bő, ráncolódik és trottyos, ha szűk, ráncolódik és bevág, ha nem teszek övet, lecsúszik, ha teszek, kényelmetlen, és mindenestől el van pacsálva egy nap, ha az ember lánya folyton arra gondol, hogy “tevepata, tevepata, tevepata”.

Na jó. Elmentem péksütiért.

Tovább folytatódik a “csakazértis tavasz van” projekt, meg persze hosszú napom is van máma. Uccu neki.

Márpedig én eldöntöttem, hogy mától tavasz van, és akkor így is lesz.