Meglehetősen lökött hónap lesz, egymást ütő, de önmagukban is szemfájdító színekkel meg egy igen sajátságosan összeválogatott ruhatárral. No lássuk:
Darabra, nagyrészt balról jobbra haladvást:
- 3 ruha
- 2 kötényruha
- 2 zakó/blézer/mittoménmi
- 2 szoknya
- 3 kardigán
- 1 nadrág (térdnadrág, ráadásul)
- 2 pulóver
- 9 ilyen-olyan felső
- 6 pár cipő (közte egy túrabakancs is – ez egy ilyen hónap lesz, no)
A piros tuskóformájú csizmát, melynek nyomát hóval lepi be a tél, már harmadik hónapja válogatom be a készletbe, hm. A múlt hónapról úgyszintén átmentettem a frissen átalakított fekete kötényruhát, túlságosan is beleszerettem az új verziójába.
Az előirányzott harminc darabban egyébként hónapról hónapra nagyobb a frissen (mármint szeptember óta) turkált, valamint a saját kezűleg varrott/átalakított darabok aránya. És egyre vadabbak a színek. Ez mindenképpen elgondolkodtató.
A rendezőbizottság persze továbbra is fenntartja a műsorváltoztatás lehetőségét – különösen, hogy anyósomtól, áldassék az ő neve, karácsonyra egy Deák Ferenc-képmást kaptam azzal, hogy költsem ruhára meg amire akarom, nekem meg nem kell kétszer mondani az ilyesmit.
És akkor végre megírom majd azt a szégyenletes-régen megígért posztot is, hogy én hogyan turkálok. Tessék várni türelemmel.

Milda
2015/01/04 at 22:29
Szerintem a lányom boldogan cserélne Veled, ezek az ő színei, sőt a piros csizma is ott van! (Ami ugye alapdarab egy hölgy ruhatárában….nem is tudom, nekem miért nincs olyan…)
mák
2015/01/05 at 07:58
Tényleg nem tudom, miért nincs piros csizmád. 😉
adele1014
2015/01/05 at 19:58
Igen, azonnal feltűnt, hogy milyen jók a színek!
mák
2015/01/06 at 02:49
Ja, most is én leszek a nő, aki papagájnak öltözött. 🙂