A reményhalat általában akkor kezdik emlegetni az emberek, amikor éppen olyasmibe kezdenek, ami nem sikerült egyszer, kétszer, tizenötször sem. Itt vagyok például én. Már háromszáz éve harcolok hiába a magassarkú cipőkkel, aztán mégis mindig újra megpróbálom, hátha.

Az itt látható példány (egyelőre rövid távra merem még csak felvenni, majd meglátjuk, hogyan szuperál) ráadásul nem is meglévő dús készleteimből való, hanem két hete vateráztam. Ezzel az idei évre előirányzott költségkeretből már el is vertem összesen 18100 forintokat. (Emlékeztetőül: ha nem lesz állásom, 25000 a költségkeret, ha lesz, 39000. E pillanatban óvatosan azt mondanám, hogy mégis inkább 39000. Ha már nem kell óvatosan mondanom, természetesen referálok róla. Tetszik tudni, a reményhal mellett közvetlenül ott úszik a “hiszem, ha látom”-hal is…)