A blog történetében még nem volt ennyire idétlen helyzet – mivel szombaton sem idő, sem lehetőség nem volt arra, hogy fotózkodjam, ma reggel kellett reprodukálnom, mit vettem fel aznap, hogy arról beszéljek párban ötven ember előtt, milyen befejezni egy hétéves projektet.

Mindenesetre ötven tanúm is van arra, hogy így néztem ki hozzá, égnek álló haj és “vérző szájú anyatigris” színű rúzs included. Azt hiszem, nemigen fogják elfelejteni.

(Amúgy előadás közben természetesen vigyorogtam, mint a fakutya, ez az arckifejezés csak a “kellett nekem megígérni, hogy minden napra egy mese” miatti bosszúság nyoma.)