RSS

Évértékelő 1. – Amiért könnyű volt és amiért nehéz

26 aug

(Túl sok a fecsegnivalóm ahhoz, hogy együltömben írjam meg az egészet. Bocsi.)

Ez az év (már csak a blog szempontjából is) számos okból könnyű volt, és számos okból nehéz. A vicces az, hogy nem igazán lehet szétválogatni a könnyűségeket és nehézségeket: ugyanazok a tények a mérleg mindkét serpenyőjében helyet követelnek maguknak.

Tulajdonképpen nem ez volt az első alkalom, amikor megfogadtam, hogy egy évig nem veszek semmiféle ruhaneműt. Négy vagy öt évvel ezelőtt szintén kaptam egy efféle agybogarat – igaz, blogot nem csináltam hozzá, meg azt sem csatoltam mellé nehezítésként, hogy mindennap másként öltözzek fel ez alatt az egy év alatt. Azt a fogadalmat is viszonylag jól sikerült megtartani, egyetlen pár cipőt vettem magamnak egész évben (ezt itt, nem tudtam neki ellenállni).

Amikor nekikezdtem a mostaninak, tudtam, hogy végrehajtható feladatba fogtam. Furamód az a négy-öt évvel ezelőtti fogadalom mégis kevésbé hagyott nyomot bennem, mint ez itt – részben azért, mert akkor akárhányszor gondolkodás nélkül felvettem ugyanazt a ruhadarabot, ugyan ki emlékszik rá, heh. Másrészt ennek itt most tényleg nyoma van, bármikor visszalapozhatok, hogy mamám, miket fel nem veszek, és hogy nézek ki bennük, és mik történnek velem ezekben a holmikban, még egyszer mamám. Ráadásul mások is visszalapozhatnak, ha olyanjuk van, ajaj. A múltkor jóval kevésbé strapáltam magam azzal is, hogy leássak a szekrény mélyére. Jól elüldögélnek ott a fölös cuccok, nem?…

A múltkori alkalom azért sem hagyhatott bennem túl mély nyomot, mert az egész kísérletnek nem volt semmi kézzelfogható, súlyos oka – egyszerűen csak ki akartam próbálni, megy-e ez nekem. Ezúttal kicsikét árnyaltabb volt a döntés háttere, de hát persze nem beszéltem erről, mert minek. Nem akartam én senki szánalmára apellálni, pláne mert mi szánnivaló van egy nőben, aki nem vesz magának új holmit, amíg minden napra más ruhát tud felvenni.

Nos, zavarjuk le gyorsan, mondjuk el egyszer, aztán legyen ez elég egyszer s mindenkorra. Tavaly augusztus végén azért fogadtam meg, hogy egy évig nem veszek magamnak új holmikat, mert úgyse nagyon tudtam volna. Két évvel ezelőtt elértem a szakmai létra éppen elérhető tetejét, aztán a következő évben megérkeztek olyan apróságok, mint a felsőoktatás általánosan rossz helyzete meg egyéb izébizék, úgyhogy 2013 nyarán hirtelen ott találtam magam, amint ott állok a szakmai létra tetején, a szél romantikusan fújja a hajamat, a fizetésem meg ugyanannyi, mint 2009-ben volt, mielőtt még az irodalomtudományok doktora és kinevezett főiskolai tanár lett belőlem. Figyelembe véve, hogy nagyrészt turkálóból öltözködtem az Említett Események előtt is, annyira nem kellett volna kihatnia az anyagi helyzetemnek a ruhatáramra, de ezúttal megkutyáltam magam, hogy, ha már lúd, legyen döglött, és akkor csináljuk azt, hogy nem veszek semmisemmit. Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limoncellót, ahhoz csak egy kis vodka kell még meg pár fűszer. (Goto kőleves meséje.)

Valamelyik viktoriánus gyerekregényben volt, hogy “Na, csibéim, akkor most játsszuk azt, hogy szegények vagyunk!” Nos, én nem akartam ezt játszani, mert nem láttam értelmét. A világ tele van nálam sokkal, de sokkal rosszabb helyzetben lévő emberekkel – mit a világ, még ez az ország is. De még mennyire. Leégett volna a pofám, ha azzal indítok, hogy nyomorúságomból ácsolok most blogot, mert jahahaj, nem tudok ruhákat venni magamnak. Hadd ne mártírkodjam amiatt, mert nem telik ruhákra, amíg telik ételre meg rezsire, macskaalomra és szemöldökceruzára, időnként egy-egy víkendre, és se hitelem, se adósságom.

Azóta eltelt egy év, továbbra sincs hitelem és adósságom, némi kis tartalékom is akad, még mindig telik rezsire, ételre, macskaalomra és szemöldökceruzára, de most már azt kell játszani, csibéim, hogy munkanélküliek vagyunk. Egy ideig, legalábbis.

Úgyhogy folytatom tovább ezt a ragyaverte blogot, de még ha a tavalyinál is kevesebb pénzem és kilátásom van, akkor is kell vennem pár nekem-új holmit. Például mivel tizenkét pár cipő foszlott le a lábamról egy év alatt, muszáj beszereznem pár strapabíró darabot. Rá is szálltam már a Vaterára, hogy optimista hangnemben fejezzem be ezt a posztot.

(Folytköv. A következő évértékelő-részben többek között arról mesélek, miért röhejes, ha az embernek nyolc bársonyruhája van.)

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2014/08/26 hüvelyk blabla, nyár, tavasz, tél, ősz

 

5 responses to “Évértékelő 1. – Amiért könnyű volt és amiért nehéz

  1. Filly

    2014/08/27 at 14:07

    Aaaa, bársonyruhát akajoooook!!!!! 😀

     
    • mák

      2014/08/27 at 14:29

      Holnap majd mesélek azokról is. 🙂

       
  2. balaaz

    2014/09/12 at 22:31

    Jót mosolyogtam ezen a bejegyzésen – bocsánat! Olyan igazi magyaros, sírva-nevetős mosoly volt ez… Egyben gratulálok a jó ötlethez és a megvalósításhoz, kitartáshoz.:)

     
    • mák

      2014/09/13 at 02:33

      Köszönöm.

       
      • balaaz

        2014/09/13 at 07:12

        Nem kötözködésképp, de tisztázzuk: Idetévedő, kósza olvasóként nekem van köszönnivalóm. Vagyis én köszönöm!

         

Hozzászólás a(z) Filly bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: