RSS

7 – Visszaszámlálóban

25 aug

Már csak egy hét van hátra abból az egy évből, amit eredetileg erre a blogra szántam, de még mindig vannak olyan holmijaim, amelyek ez alatt az egy év alatt sem kerültek elő a szekrényből. Lesznek olyanok, amelyek nem is fognak – erről lövök majd nemsokára egy posztot képpel meg mindennel, ami kell, de azért már most el kell ismernem: vannak holmik, amelyek talán, hogyúgymondjuk, nem minden ok nélkül maradtak ki eddig a szórásból.

Itt van például a mai nap errefelé eddig még ismeretlen két szereplője: a szoknya öreg, mint az ország útja, derékban kicsikét szorosabb is a kelleténél, a pólót meg sose hordtam sokat. Vannak ruhadarabok, amelyeket megvesz az ember, aztán csak úgy kuksolnak egy-két évtizedig a komódban, és nem csinálnak ott semmit – nos, ez a blúz is olyan. Otto katalógus cirka 2001, kettőt vesz, kevesebbet fizet, a fekete, amire eredetileg ácsingóztam, már elfogyott. Amióta megvettem, azóta nem tudtam megszeretni a bús halványlila színét, a fodrocskás ujját meg a roppant előnytelen aljamegoldását sem. Valószínűleg mégis leginkább a színével van baj, vettem belőle sötétlilát is, azt valamicskével gyakrabban veszem fel. Valamicskével. Valószínűleg át kéne szabnom a sötétebbiket, ezt meg elröptetni a naplementébe.

7

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/08/25 hüvelyk nyár

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: