RSS

Adventi dekkolás 2024/15 – Kölcsöntoll

Mivel én még mindig enyhén támolygós állapotban vagyok, beküldöm helyettesítőbe a falut, ahol lakom. Valamikor a múlt héten lőttem a fotót vagy még azelőtt, amikor szaloncukorért mentem.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/16 hüvelyk advent, tél

 

12/107 – Göthös

Göthös vagyok és szedett-vedett, most jön ki rajtam mindaz, ami nagyjából augusztus eleje óta gyűlöget, szorgalmi időszak szervezése meg tanszékvezetőség meg irgalmatlan mennyiségű munka meg az állandó macerálás, amiben részem volt ezalatt az idő alatt. Amikor elkezdődött ez a foshalmaz, elhatároztam, hogy a következő állapotokban nem láthat majd engem a munkatársak és hallgatók és mindenki más tömege, mégpedig a) szemöldök nélkül, b) lepattogzott körömlakkal, c) bőgve. Ezt mind sikerült teljesítenem, de most olyan mértékben le vagyok robbanva, hogy még a tiszta ruhákat sincs energiám felcipelni a mosókonyhából. Mindehhez pedig a RK ma jön haza, már le is szállt a gépe, csak még persze minden más előtt elmegy opponálni egy MTA doktori védésre. Nem állítom, hogy teljes mértékben fel vagyok készülve az érkezésére, sőt. Az ágya például jelenleg egy ruhatároló alkalmatosság, a kamrát szeptember óta nem takarítottam ki, a hűtőkben pedig minden bizonnyal vannak olyan döglött dolgok, amiket már régesrég ki kellett volna hajítani. Lelkileg meg pláne teljesen felkészületlen vagyok erre az érkezésre. Ez alatt az idő alatt ő sikereket sikerekre halmozott, én meg teljesen elvadultam. Az ember egyszerűen megszokja, hogy ott van tökegyedül, és nem számíthat jóformán senkire.

A mai nappal kezdődően egészen január 3-ig fizetett szabadságon vagyok. Még várok arra, hogy úgy is érezzem magam, mert még egyelőre afféle ugrásra kész állapotban vagyok, mármint belül. Kívül meg, hát mint a mellékelt ábra mutatja.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/16 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél

 

Eská 12/6 – Jobb későn, mint soha

Azt nem állíthatjuk, hogy elsietem, marhára nem. Az egyik előlapot két nap híján két éve fejeztem be, a másikat kábé egy-két hónappal azután. (Abból csak az első kísérletet találtam meg, amikor még a rakosgatás fázisában volt, de biztos vagyok benne, hogy valamikor a rákövetkező január-februárban varrtam meg.) De most már készen vannak a hátlapok is.

Másfél óra, vagy annyi se. Ennyi kellett hozzá.

Mit mondhatnék, ezzel a tempóval Isten csudája, hogy néha be is fejezek valamit, amit még évekkel ezelőtt elkezdtem.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/15 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

12/106 – Valamiért

Miután a délutánt lényegében végigszundikáltam takonykórilag, most bezzeg ébren vagyok, úgyhogy akár meg is írhatom a vasárnapi bejegyzésem. Igaz, nem lesz nagy kunszt, nem volt ezen a héten semmi igazán érdekes, csak a szokásos szöszölés, rohangálás meg tancsitancsi, esténként pedig egy kis nyálfolyatós kiájulás. A decemberi vasárnapi galériáimat potenciálisan érdekessé tevő tartalmakat egyébként is jellemzően felszívják az adventi dekkolós bejegyzések. Valamit valamiért.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/15 hüvelyk advent, újracucc, eská, galéria, tél, vasárnap

 

Adventi dekkolás 2024/14 – Bambusz

Amikor tegnap azt mondtam, hogy tavaly óta szereztem/csináltam pár új bármit is az adventi dekkoláshoz, többek között rájuk gondoltam, ni:

Tavaly igencsak megtetszett nekem ez a tyehnyika, de hát persze idén nem állt rendelkezésemre az az eljárás, hogy kimenjek a birtokra alapanyagot tallózni. Viszont ha nincs épp kéznél egy bambuszligeted, még mindig ott van lehetőségként az OBI. (Azért a bambuszliget szórakoztatóbb volt.)

Most már csak a takonykórból kéne kimásznom annyira, hogy alkalmazhassam is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/14 hüvelyk advent

 

12/105 – Coldrex

Azt már megittam, Mackót megetettem, onlány óráimat megtartottam. Úgyhogy most kidőlök.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/14 hüvelyk macs, otthoncsücsü, tél

 

Adventi dekkolás 2024/13 – Bőrönd Ödön

A tavalyi firenzei adventi szajrét igen bölcsen egyetlen helyre suvasztottam be ahelyett, hogy szétszórtam volna különböző tárhelyekre, úgyhogy amikor nekifutottam a munkahelyem dekkolásának, kinyitottam a Bőröndöt.

A kábé harmada annak, amit a képen láttok, még itthon van, úgyhogy akár neki is gyürkőzhetek. Hetnék. Hetni fogok. Valamikor.

Meg persze azóta is szereztem/csináltam még további izéket, de azokat ráér bemutatnom akkor, amikor bevetésre kerülnek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/13 hüvelyk advent, ajándék, újracucc, eská, turkálgat

 

12/104 – Püthia

Volt nekem még hetekkel ezelőtt egy olyan jóslatom, hogy abban a pillanatban, mihelyt végetér a félév, én olyan beteg leszek, mint a kutty. Egy ilyen jóslathoz nem kell Püthia papnőjének lenni, bőven elég az a tapasztalat, amit oktatásom hosszú és keserves évei alatt összeszedtem.

Arra mondjuk nem számítottam, hogy a takonykór sunyin beelőz balról, és még az utolsó előtti munkanapomon leüt. Holnap már hálistennek csak onlány konzultálok, de ma még be fogok vánszorogni órákat tartani. Sok-sok papírzsepivel.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/13 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Adventi dekkolás 2024/12 – Top

Ott még definitíve nem vagyunk, sőt. Itt ebben az enteriőrben ez egy szokásos őszitéli fotó, beleértve az ablaküvegben tükröződő tokás zombit is, de legalább van itt mécses meg pilács meg gumikacsa.

A lakás még nem tart sehol, persze.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/12 hüvelyk advent, ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü

 

12/103 – Mínusz

Mára mínuszokat jövendöltek, úgyhogy ennek megfelelően fagyos bábuskának öltözve evickélek a munkázóba.

Még két nap. Kettő.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/12 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Adventi dekkolás 2024/11 – Koszorú

Végy egy drótos műfenyő-girlandot, egy elemes tündérpilácsot meg két pipit és egy plüss szaloncukrot, aztán ragasztózd fel a TéKá klub ajtajának arra a szárnyára, amit nem szoktak nyitogatni, és bízzál abban, hogy senki sem nézegeti a túloldalán lefityegő elemes kapcsolót. Kész.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/11 hüvelyk advent, ajándék, újracucc, eská

 

12/102 – Villany

Ma már szégyenszemre villanyt is kellett gyújtanom a fotómhoz, de így se lett valami hujderutyutyu. Mindenesetre én készen állok a munkanaphoz. A csokicsókok is.

Kabátot nyilván veszek még.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/11 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Adventi dekkolás 2024/10 – Csokicsók, te csodás

Be kell vallanom, ezt én már nem csak megsütni, de enni is unom, de azért mindig ott a “közkívánatra” elem, úgyhogy most sem úszom meg.

A recept ugyan fent van a blogon, de elő kell ásni az archívumból, meg azóta már változtattam rajta pár apróságot, szóval nesztek, itt a frissített változat.

“Csokicsók

Hozzávalók kb. 80 darabhoz (ez négy tepsi, de tényleg megéri):

  • 30 deka étcsokoládé
  • 10 deka vaj/margarin
  • egy teáskanálnyi vaníliaaroma
  • 3 tojás
  • 25 deka cukor
  • 10 deka liszt
  • fél teáskanál sütőpor
  • csipetnyi só
  • 10 deka étcsoki-dara vagy mini csokicsepp

A darabokra tördelt csokoládét a vajjal és a vaníliával nagyon kis lángon összeolvasztottam, majd hagytam langyosra hűlni. Amíg hűlt, kikevertem a tojást a cukorral, amibe előbb a csokimassza került bele, aztán a sütőporos-csipetnyisós liszt, végül pedig a csokidara/csokicsepp. A kész masszát a lefolpackozott keverőtálban egész éjjelre bent hagytam a hűtőben.

Másnap reggel előmelegítettem a sütőt 180 fokra, aztán kibéleltem sütőpapírral két nagy tepsit, és előkészítettem további két tepsiméretű sütőpapír-darabot. A recept nemes egyszerűséggel annyit mond, hogy “a tésztából egy teáskanállal kis halmokat rakunk ki”, arról viszont egy szót se szól, mennyit ragacsol közben az ember. Ilyenkor már a végeredményre kell gondolni, meg arra, hogy mindenképpen megéri, mert nagyon finom lesz. És amiatt sem érdemes idegeskedni, hogy a kis halmok mennyire göcsörtösek és rondák, a sütőben majd szépen kerekre terülnek szét. Nyolc-tíz perc bőven elég ehhez.

(Mindenképpen érdemes megvárni, amíg teljesen kihűl, melegen ugyanis a sütőpapírhoz ragad az alja, és azt a téveszmét ülteti el az emberben, hogy még nincs megsülve a csokicsók. Ki kell várni, amíg már nem is langyos.)”

Ez most 93 darab lett, de úgy el fog fogyni, mint a huzat, a két héttel ezelőtti nyílt napra is sütöttem belőle, a diákok pedig természetesen rajongói lettek. Idén úgy fest, még az a szégyen is megesik velünk, hogy Neptun-üzenetben fogom kiküldeni nekik a receptet…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/11 hüvelyk advent, ajándék, újracucc, eská

 

Adventi dekkolás 2024/9 – TéKá

Van a munkázó helyemen egy klub/büfé/ücsörgő, ma annak estem neki. Ezzel kezdtem (a zöld tálak mindközönséges papírtányérok, csak lefújtam őket zöld akrilsprével):

És ez lett a vége:

Na, mutatok még képeket.

Egyedül a koszorút nem én hoztam, de abba sunyin beleapplikáltam egy pipit. Koszorút az ajtóra vittem, de azt majd máskor…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/10 hüvelyk advent, újracucc, eská, galéria, tél, turkálgat

 

12/101 – Puttony

Az tele van, de nagyon. Természetesen a képletes és a szószerinti is. Utolsó tancsihét, Mrs. Claus behordja a munkázóba az utolsó adag dekkolós szajrét. Bár persze sohase mondd azt, hogy sohase.

Ma amúgy zárthelyit íratok, utána pedig ún. filmversenyen veszek részt mint zsűri. A világ egy hülye hely, mondtam már?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/10 hüvelyk advent, újracucc, eská, projekt, tél

 

Adventi dekkolás 2024/8 – Szalon

Elaprózni? Á, az valaki mással szokott megtörténni.

A forrás ezúttal is az Édeni Édességek, akik továbbra sem fizetnek nekem ezért, épp ellenkezőleg. 😀

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/09 hüvelyk advent, ajándék

 

12/100 – Odaki

A világ törvényszerűségeinek egyike, hogy mindig akkor fogy ki a macskakaja, amikor a lehető legrondább időjárás van odaki.

A

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/09 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Adventi dekkolás 2024/7 – Stine

Ez a neve a pulcsiruhának, amit azért vettem meg, mert csak. Ilyen csinos kis kupackában érkezett hozzám, ni:

Én olyan világot akarok magamnak, ahol a lassúság és ráérősség a legnagyobb luxus, és nemigen van rá esélyem, de azért legalább az illúziójára szükségem van. Jelenleg maximum megvenni tudom ezt az illúziót, de legalább Gudrun Sjödénék gondoskodnak róla, hogy úgy érezzem, mintha.

Igen, azok ott stoppolócérnák arra az esetre, ha Stine elszakadna.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2024/12/08 hüvelyk advent, ajándék, tél

 

12/99 – Támoly

Azt leszámítva, hogy ezen a héten már támolyogtam a fáradtságtól, amikor sikerült néha kinéznem a munkahelyeim ablakain, időnként egészen pofás színek meg fények vettek körül. Otthon meg persze ott volt Maci.

Viszont levelibéka legyek, ha ez itt akár nyomokban is december második hetének látszik.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/08 hüvelyk újracucc, eská, galéria, tél, vasárnap

 

Adventi dekkolás 2024/6 – Magam

(Tegnap olyan dögfáradt voltam, hogy lemaradásban vagyok egy körrel, de nyugi, behozom.)

Továbbra is folytatódik a “magad, uram, ha szolgád nincsen” műsor, én például megleptem magam egy igencsak luxy előkarácsonyi ajándékkal, ma hozta ki az UPS.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/07 hüvelyk advent, ajándék