Ocsmányul rossz éjszakám volt sok ébredéssel és válogatott rémálmokkal, az egyikben például zombik elől bujkáltam, és ugyan úgy emlékszem, hogy végül nem kaptak el, de jelen állapotomból ítélve talán mégis.
Megyek dógozóba, sírnivalóan sok mindenfélét kell megoldani. Nagyrészt olyasmit, amiről lövésem sincs, hogyan.
Reggeltől délután egyig a futonomon csücsülve házimaszogósban hallgatói levelekre válaszoltam, aztán felöltöztem ember elé való hacukába, dühöngtem egy kicsit, hogy úgy nézek ki, mint egy töltött zokni*, elmentünk bevásárolni a RK kulináris kísérleteihez** és a mindennapi élethez***, aztán hazajöttünk, én visszaöltöztem házimaszogósba, és további hallgatói levelekre válaszolok.
Még el se kezdődött a 2025/26-os tanév őszi féléve, de én már úgy utálom, mint a kukoricagölödint.
* Ennyire vagyok attól, hogy utána nézzek, milyen piruláktól, pempőktől és proteinporoktól remélik a menopautikus nők, hogy leszedi róluk a hasi zsírt. Ez különösen azért riasztó, mert én nem hiszek az ilyen pirulákban, pempőkben és proteinporokban – nem azért, mert Big Pharma, hanem mert Bad Pharma, ha értitek. A kuruzslást semmilyen formájában nem bírom, márpedig ez az.
** A Bor, mámor, Bénye és a Natura Hill mámegint kihozta belőle a kísérletező kedvű foodie-t, úgyhogy kapros majonézhabot akar gyártani sörtésztás halszeletkékhez meg kapribogyós ordagaluskákat marinált cukkiniszalagokkal és füstölt pisztránggal. Ezzel eddig egyet is értek, de ha azzal is elkezd kacérkodni, hogy ribizlis quinoával töltsön meg párolt cukkinit, én beadom a válópert. (Igen, ezeket mind az elmúlt két hétben tálalták elénk. A ribizlis-quinoás szörnyszülöttet nem ettem meg.)
*** Macskaeledel, lefolyótisztító, kókusztej, rizs és csipsz. Ez utóbbinak valószínűleg jelentős szerepe van a hasi zsírban, de muszáj valamivel tartanom magamban a lelket.
Még mindig a helyettes, még mindig az “ezt-meg-ugyan-minek-mutogassam” állapotok. Reggel nyolc óta levelezek orrba-szájba mindenféle hallgatókkal, képzelhetitek, hogy milyen fejem van.
Viszont sikerült időpontot szereznem hétfőre fodrászhoz, és ha ez a kedves szőrös állat kegyeskedik feltápászkodni, akkor az ágyneműt is lecserélem végre.
Én ugyan fel vagyok öltözve, de csak általatok már untig ismert házimaszogósokba, a pofámon viszont egy lehúzható maszk van, ami azt állítja, hogy koreai szén van benne. Úgy gondolom, ezzel nem óhajt megismerkedni senki. Mármint azzal, ahogyan itt van a pofámon. Hé, még én is majdnem megijedtem, amikor az imént elmentem egy tükör előtt.
Úgyhogy ennek örömére beküldöm az ismert helyettest.
Most rendhagyó módon nem kaptok vasárnapi galériát, csak egy fotót a kékkői vár baba- és bábkiállításáról. Lesz majd még több is. Valamikor.
Ja, hazajöttünk.
Az a helyzet, feleim, hogy ez itt most egy irgalmatlan módon luxy hétvége: a hűtőben érdekességek, a szobai bekészítésben további érdekességek, esténként napról napra változó hatfogásos menü a megfelelő bor-sorral, reggelire meg mindenféle házifincsik, de azért a legnagyobb luxy mégiscsak a környezet, mert az aztán tényleg lélegzetállító, és percről percre más.
Nesztek szép bőséges galéria, lesz benne minden, mint a búcsúban.
Én még most sem vagyok érdekes,
de ez, hát ez…
Majd tartok nektek kis bemutatót a reggelikről meg vacsorákról meg a környezetről meg egyáltalán, de most elmegyünk Kékkőre, mert ott még nem voltunk.
Ez itt nem annyira érdekes,
ez sem,
de ez már igen!
Jaja, már megint itt bugizunk Zebegényben a játékpénzeimmel…
Állítólag így híják az idei országtortát, “DCJ Stílusgyakorlat”. A DCJ az nyilván Dobos C. József, a stílusgyakorlat meg az, hogy nem fektetve, hanem állítva vannak benne a lapok.
Mondjuk úgy, én is állítva, nem pedig fektetve vagyok most, bérletért kutyagolok a HÉV-állomáshoz, csomagautomatából veszek fel akvarelltömböket meg kenyérboltból péksütit*, és ha úgy szottyan, a Szamos Cukrászdából hozok két szelet ilyen stílusgyakorlatos anyámkínját is.
* A tegnapi kenyérrel nincs baj semmi, csak fogy. Nagyon.
Marha hosszú szünet után úgy gondoltam, ideje végre kenyeret sütni gusztushúszra, mert mikor máskor.
Na, ilyen lett.
Pedig én tényleg mindent úgy csináltam vele, ahogy kellett, de kicsellózott velem a bides.
A nap, amikor nincs bót, de van piac. Ennek tiszteletére megpróbáltam afféle nemzeti ünnepbe őtözni, de összességében ennyi sikerült.
Mindeközben kenyeret is sütök éppen. Ahhoz se ártana visszanyernem a modzsómat, szerfölött érdekes lett, khm.
Mint a mellékelt ábrából is látható, máma nincs szándékomban elhagyni a körletet.
Mint már jeleztem, visszajöttem az életembe. Ez azt jelenti, hogy ma muszáj szakdolgozat-szerűségeket gyomlálnom és intézményi pontszámokat töltögetnem táblázatokba, mert a szabadságnak csak a nevében van az, hogy “szabad”, a realitásban sose áll le az a rohadt verkli. Ha ez nem lenne elég, ma reggel óta végtelenítve megy a fejemben az Érik a szőlő, hajlik a vessző, és ha nem tudom kikergetni belőle záros határidőn belül, meg is kukulok.
A CundÁban vett ruha viszont igen kellemes anyagból van, csak azokat a vékony spagettipántokat vinné el az ördög, én semmit nem tudok felvenni melltartó nélkül.
Hát ilyen volt.
Ma pedig jól hazamegyünk az életünkbe, és bevallom, nekem ehhez semmi kedvem.
Azt hiszem, ideje bemutatót tartanom abból, mivel múlatjuk másfél napja a szárnyas időt.
Most olyat csinálok épp, amire eddig nem volt példa, de hát az tartja frissen az ember agyát és spiccen az idegeit. A jelen pillanatban értünk be Encsre a híresen jó zempléni és abaúji utak egyikén, én meg Emese anyósülésén írom a bejegyzést. Mobilon. Sőt, mobilneten.
Megjegyzem, ebből nem csinálok rendszert, a hajam is elhull, mire ezzel végzek. (Már a Kassa felé tartó autópályán döngetünk azóta, hogy az előző bekezdést megírtam.)
Majd még jelentkezem, de addig is: én ugyan ezúttal sem festek különlegesen,
viszont a fotózás közben ezt néztem:
Ugye, ugye.
Az továbbra is nagy talány, mi a budiajtót csomagoljon az ember, ami eltakar a déli 35 fokban és ápol a késő esti 10-ben (!!! Komolyan ezt jövendölik!). Ebben a percben, másfél órával indulás előtt én ezeket tartom megfelelőnek, de nyugtával dicsérjük a napot. Napokat.
Mindenesetre nem mehetek oda úgy, mint egy elszalasztott, az egy fesztivál, és az embert bármikor lekaphatja egy paparazzi. * affektált sóhaj, hairflop *
Ha nem hiszitek, ide nézzetek, kik ülnek ezen a fotón a Vay Pincészet előtt egy kései fesztiválesten:
Ez kábé egy hete jelent meg a BMB oldalán, előtte sose láttam még, pedig az öltözékeinkből ítélve a fotó 2023-as: én akkor turkáltam ki azt a ruhát az erdőbényei főutcán, a RK pedig akkor vette azt a Medicine pólót. A vicc kedvéért most is épp az van rajta, mintegy a kontinuitás szellemében.
Nna, megyek, összeszedem a kozmetikumaimat is, főként naptejet. Sok naptejet.
Vannak azok az alkalmak, amikor eleve úgy indulsz neki a napnak, hogy van nálad a biztonság kedvéért egy hányózacskó. Például amikor nyári szabadság közepén, kánikulában kell nekirohanni a pót-alkalmassági vizsgának, amihez kétségbeesetten kellett összetrombitálni az egész nyomorult kicsi tanszéket, melynek minden tagja az éves fizetett kötelező szabadságát tölti, hogy egyetlen nap alatt levizsgáztassunk 132(!) jelentkezőt. Miközben az épületben éppen térdig áll a por, és a komplett második emeleten villanyvezetéket cserélnek.
Sose reménykedtem még ennyire abban, hogy abból a szárharminckettőből max. a fele jön el.
A mellékelt képen roppant gyanakvóan szemlélem a jövőt, és ez nem optikai csalódás, mert tényleg. Most például el kell mennem kenyérért, mert a RK roppant derűsen megígérte, hogy hoz majd délután, de én most vagyok éhes.
Éjjel álmomban ezúttal egy bűncselekménybe keveredtem bele tanúként az egyik szokásos-forma helyszínen*, és mivel kívülről a rendőröket, belülről meg a bűnözőket kellett kerülgetnem, bevettem magam a ház aljában lévő marha nagy turkálóba, mert álmomban teljesen logikusnak tűnt, hogy ne menjek sehová – úgysem hinné el senki, vagyok annyira hülye, hogy ne falcoljak le azonnal a láthatáron túlra.
* Brutalista stílusban épült betonmonstrum, afféle mega-lakótelepi ház, túl sok szinttel, lépcsővel, lifttel, folyosóval és zegzuggal. Álmaim épületeinek kábé nyolcvan százaléka ilyen, a többi húszon századfordulós monstre romkastélyok, századfordulós monstre egyetemi épületek és kiszekusza szűk utcás városkák kulipintyói osztoznak. Mondhatni, álmaim nagy részét egy hozzávetőleges Birminghamben töltöm.
 | mák - 13/262 – Terroir |
 | magyaroramegminden - 13/262 – Terroir |
| mák - 13/262 – Terroir |
| magyaroramegminden - 13/262 – Terroir |
| mák - 13/238 – Bökdös |
Minden nap más - mindennap más 