A képkivágáson túli ágyban életem férfiai édesdeden alszanak. Ezzel nagyjából mindent elmondtam a mai napomról, meg úgy általában is.
A MillaModa szerint ez a pöttyöske khaki színű. Nekünk gyökeresen eltérő elképzeléseink lehetnek a khaki színről, csak mondom.
Rohangálóhetem újabb napja következik, plusz erőfeszítések arra, hogy a kapd-fel-és-fuss szellemében összerántott áutfitjeim valami mást is tartalmazzanak, ne csak pöttyöskéket.
A heti vesszőfutás folytatódik, ezúttal Esztergomban lesz alkalmassági vizsga a hétszázezer felvételizőnknek.
Lelkesnek látszom, mi? Valójában lelkesnek kéne látszanom, hogy ilyen sokan jönnek alkalmassági vizsgára, de túlnyomó része levelezős hallgató akar lenni, és ha csak belegondolok az őszi logisztikába, sírhatnékom van.
Irtó szívesen mondanám nektek, hogy ez egy izgalmas hét lesz, amikor én érdekes dolgokat veszek fel, és váratlan dolgokat csinálok, de nem. Azt leszámítva, hogy minden nap futok valahová, mint egy kótya zerge, és közben a lehető legkényelmesebb holmikat hordom, nem lesz ezen a héten semmi.
Most például Budapestre futok, óvodába. A következő hetekben amúgy is sokat fogok óvodákba futni. Nekem sorsom van.
Még mindig azokat a dolgokat fotózom, amiket elém sodornak a mindennapok. Én is sodródom-forma mostanság, megyek, amerre visz az út. Leginkább körbe-körbe.
A hajam a helyét keresi a fejemen, én meg zöldborsót a piacon.
Mint láthatjátok, megjöttek az új pöttyöskéim. Ez is egy új darab. Borsózöld.
Ma speciel szociális programom van*, egy úgynevezett titkos szülinapi ünnepségre megyek. Azt persze még nem tudom, mennyire sikerült titokban tartani az ünnepelt előtt, a résztvevők ugyanis szakmaice is igen pletykás emberek, és több tucatnyian vannak, úgyhogy elég esélyes, valaki már elkottyantotta.
Úgy gondoltam, erre az alkalomra bevetem a Baján turkált ruhámat, kockásra cserélvén a pöttyöskéket.** Hátizé. Én nem vagyok különösebben ellensége az ún. csöcsösruháknak, de ez nagyon az.
* Nekem! Csütörtökön! Na jó, a szituáció erősen vajszínű árnyalata, hogy ez valójában a RK programja, én csak utánfutó vagyok. Többé-kevésbé, legalábbis.
** Némi szégyenkezéssel ugyan, de be kell vallanom, hogy a pöttyöskék áradata nem áll le, ma hajnalban a macska megetetése után hajnali kómámban valami gonosz szellem szállhatott meg, mert rendeltem magamnak újabbakat. Igen, többet is.
A félév utolsó tancsinapja, kejátsuk együtt azt, hogy halleluja!
Az éjjel sok más marhaság mellett azt álmodtam, hogy belefújtam az orrom az ágyneműbe (vö. Carey Anyó csibéi A hahagájban), úgyhogy természetesen ébredés után ezt azonnal le kellett ellenőriznem. Igaz, hogy álmomban mindez Antwerpenben történt egy loftban, ami egyidejűleg volt co-housing meg hipszterkávézó meg iroda, csupa babzsákfotel meg zöld futónövény és tündefény, és én ott laktam/dolgoztam/kávéztam, és sose éreztem magam ennyire trendinek, desőt trendszetternek. Aztán belefújtam az orrom az ágyneműbe. Szerencsére csak álmomban.
Hogy az őtözködős blognak is adjuk meg a magáét, ismerkedjetek meg az új táskámmal, amit múlt héten vettem egy esztergomi kínaibótban, de az is lehet, hogy vietnami volt. Pont olyan, mint az utóbbi idők összes újforma táskája, csak nem piros.
Én tényleg rettentő szívesen írnék nektek arról, hogy milyen izgalmas életem van, csupa élmény meg utazás meg hetvenhét skandináv szerető a páfrányosban*, de speciel még mindig az orromat fújom, és el se bírjátok képzelni, mennyire unom én már ezt az egész harákolópartit.
Közben a RK-nak is kaparni kezdett a torka, ami valószínűleg tőlem független dolog lehet, mert én már két hete nyavalygok, ezalatt igazán hamarabb is elkaphatta volna a gedvát. Mintegy mellesleg ma van a 24. házassági évfordulónk, szóval jól kinézünk úgy összességében, hejj. Jelenleg háztartásunkban az egyetlen igazán boldog lélek Massimiliano, a Nagy Valagrend Birtokosa,
neki ugyanis sikerült felvernie fél ötkor a RK-t az első reggeliért, majd hatkor engem a második reggeliért. Úgy éljek, olyan ez, mint egy hobbittal élni együtt. Épp csak nem pipázik.
* Ez egy Sylvia Plath-idézet, mielőtt bárki is gratulálna, hogy milyen érdekes dógokat vagyok képes kitalálni.
Éjfél után felébredtem arra, hogy orrot kell fújnom, és most nem bírok visszaaludni, úgyhogy nesztek. Vasárnap, galéria.
Kezdem úgy érezni, hogy ez most egy különleges világnap, amivel ugyan lehet, hogy nem fogok kezdeni a továbbiakban semmi érdemest, de még csak tíz óra van. Mindenesetre eddig is
És, hogy fokozzam,
5. a mai egy szabadnap! Nuku kivágtázás reggel hatkor az ajtón, nuku buszozás!
Drukkoljunk, hogy ebbe ne tojjon most bele semmi, igazán szükségem van már egy itthon maszogós napocskára.
Helló, itt még mindig a pöttyös néni beszél (vagy legalábbis krákog), aki ma is hatkor vágtat ki az ajtón, és madárkás sál van a nyakában.
Technikailag már vasárnap van, én meg úgyis felébredtem, mert Mr. Kajla berakta mellém saját magát az ágyba, és ugyan most ő fogyókúrán van (erről is mesélek egyszer, vagy nem), de azért jó időbe fog telni, amíg lemegy hét kiló alá. Ha egyáltalán. Ezúttal is úgy érkezett meg, hogy DÜBB, én meg felébredtem.
Hát akkor galéria!
Mivel megint a régi helyén van a piac, ma zsibi is lesz. Még nem tudom, lemegyek-e, de ha igen, arról természetesen szintén beszámolok.
Ugye, tudjátok, ki fog paplanruhát vasalni az itthoncsücsü harminc fokhoz? Ha tudjátok, szóljatok neki, hogy az enyémet is kivasalhatja.
Ezúttal is csak a szokásos összevisszaság: őszelő fényei meg gyümölcsei, Csülök úr és az ő csülkei, csokicsókok, ilyen-olyan kézimunka-kellékek, na meg a collegiumi linóleumpadló, amire valószínűleg akkor is emlékezni fogok, ha már a nevemre se. Galéria!
Tegnap roppant sikerrel vettem az akadályokat, mármint úgy értve, hogy pontosan tudtam, hol kell a szeminárium és az előadás közötti különbségeket ecsetelni, és hol kell beüvölteni a Gellérthegyet azzal, hogy “KááááposztavágáskoOoOoOoOr vóóóóót két esztenDDejeEeEeE…” A kompánia végül a collegiumi hagyományoknak megfelelően lekeveredett az Estikébe, és aztán tánci-tánci is volt. Eszemet sem tudom, mikor táncoltam utoljára Prodigyre, de most az is megvolt sok másegyéb mellett. Nekünk haza kellett jönnünk falura, ennélfogva háromnegyed tizenegykor összeciheltük magunkat, de addig annyit ugrabugráltam, amennyit csak lehetett, olyan klasszikusokra, mint a Villámcsapva! meg a Szentivánon presszó lesz.
Nyilván ezeknek a dolgoknak kellő mértékben megvan a böjtje, egy majdnem ötvenéves testet már nem lehet bemelegítés nélkül nekiugrasztani tízperces, megállás nélküli pogózásoknak, úgyhogy valamikor hajnalban azt álmodtam, egy FPS játékot játszom éppen, amiben egy sunyi lesipuskás beledurrant egy jókorát a vádlimba, és ettől nem csak az avatarom kap lőtt sebet, de én magam is. Mondanom se kell, rögtön felébredtem, mégpedig arra, hogy görcsöl a lábikrám, és első félkómás állapotomban azt néztem, tényleg vérzik-e. Maci nem volt különösebben együttérző hangulatában (naná, tegnap csak alig éjfél előtt kapta meg a vacsoráját, amiért más körülmények között már fél négykor elkezd óbégatni), így rögtön megjelent nyöszörgésemre, és azt kérdezte, hol a kaja. Adtam neki, magamnak meg fél liter vizet és egy kálcium-magnézium-cink tablettát, az nem árthat.
Ma valószínűleg csendes itthoni tetyekvetyekkel pihenjük ki a fáradalmakat, én legalábbis mindenképpen ezt céloztam be magamnak. A pipéknek hála legalább nem rúgtunk be, de azért az idő vasfoga akkor is az idő vasfoga.
A RK a csendes tetyekvetyek keretein belül amúgy azóta lerobogott a piacra, de előtte még adott nekem mindenféle büdös kenyőcskéket a vádlimra. Mire jó, ha egy isiászos ember is él a házban.
Minden esetben megvan az ellensúly a “barlangi morc” típusú létezésre, például az, amikor ugyanazon nap alatt két különböző helyen kétféle gólyával is találkozik az ember. Ha van egy kis szerencsénk, akkor nem keverem össze, melyik helyen kell ovisokról beszélnem, és hol kell azt gajdolnom tábortűz mellett, hogy “Zingi-zongoráznak a kipi-kuplerájban, be kellene menni”.
Mindenesetre van nálam két tepsi mennyiségű csokicsók, fél liter víz, ezenfelül horgolnivaló, zenegépecke, pulóver és napszemüveg is. Nyakamban katicák, pufámon naptej, lábamon pedig kényelmes cipő. Mondhatni, mindenre készen állok.
Ma sem megyek (természetesen) sehová. Itt és most ezen az ősz elején ez Az Új Természetes.
Háztartásbeli ténykedéseim tegnap ebben kulmináltak,
a “hogyan csináljunk grillcsirkét CrockPotban” projektben*, ami bődületesen jól sikerült, de sajna csak a kezdeteket tudom bemutatni, mert mire kész lett, hazaért a RK Lengyelországból, és mink úgy szétkaptuk szegény szárnyast, mint foxi a lábtörlőt.
Mára se várható ennél kulturálisabb program, filcdarabkákkal ügyködöm meg listákat gyártok. Ez utóbbit már csak megszokásból is, mert még mindig én vagy a Tetovált Hölgy, aki nem nyugszik, amíg nem lesz mindenki más is épp olyan tetovált. Mint ezt Salinger oly szépen megírta.
* A recept amúgy itt van, ha kedvetek szottyanna rá, és van a házban lassúfőző. Csudák csudájára még a tepsire is sikerült viszonylag egészben átemelni arra az öt percre, amikor grill fokozaton kell pirítani, csak a szárnyai estek le a helyükről, mert akkorra már annyira megpuhult az egész, hogy kézzel is szét lehetett marcangolni. A recepten csak annyit változtattam, hogy alufólia-göngyöleg helyett két nagyobbacska, kockákra vágott édeskrumplit tettem az edény aljára, mert egyrészt nem akartam további koszos és kidobandó dolgokat a háztartásba, másrészt meg köret. Nagyon finom lett az is.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 