Az időjárásra és más egyebekre való tekintettel felvettem azt a Firenzében turkált kabátkámat, amiről anno azt mondtam, ilyen holmikban viszik ki sétálni Prinzessin von Blaufuseklit az osztrák nyugdíjasok.
Haj de lennék most Firenzében. Vagy lennék osztrák nyugdíjas. Egye fene, azzal is kiegyeznék, hogy én legyek Prinzessin von Blaufusekli.
Olyan öregnek látszom, mint az országút, úgy is érzem magam.
Újabb csodálatos hétfő, amit ha kívülről, ránézésre, erről a blogról néztek, itthon héderezésről szól, de nem, ma is kellemetlen e-mailek és kellemetlen feladatok és kellemetlen telefonbeszélgetések közepette ülök itt, hogy enné meg a fene.
Ott van a sok derűsborús kerekbongyor akármicske között, csak meg kell keresni. A többi derűsborús kerekbongyor akármicske keresése az én reszortom szokott lenni egész héten, miközben hajszolt és nem túl vidám napjaimat élem, de nem mondhatjátok, hogy nem igyekszem. Galéria!
Engem kitömve kéne mutogatni, nem vitás. Totyogok ma a buszom felé, le ahajt a Iohanneumtól, oszt meglátom ezt a sarkon a kioszknál**:
Gondolataim, a napszaknak, évszaknak és végigmelózott + -betegeskedett hétnek megfelelően csigaszerű tempóban, egyik másik után, mint lassú poloskák menete lefelé az ablakkereten:
1. “Ó, milyen mókás, egy abrosz, és a közepén van egy kockakő, ez már szinte művészet.”
2. “Érdekes abrosz, pont úgy néz ki, mint egy sál.”
3. “Nahát, tényleg, nekem is van egy ilyen sálam.”
4. “….”
5. “Bakker, de hát ez az én sálam!”
Nyilván valamikor a héten hagytam el. Azt már meg nem mondom, melyik napon. És nyilván most akkor haza is hoztam.
* Ez egy vicc kezdete. Úgy folytatódik, hogy “De kisfiam, az zsiráf.” “De nagy!…”
** Ott elvben kéne árulniuk valamit, mert ki van téve egy cégér, hogy “Spejz”, de én még nem láttam nyitva sose.
Nagyon remélem, hogy az időjárás-jelentés igazat mondott, és tényleg 23 fok lesz ma Esztergomban. Egy nagy sálat azért viszek még.
Ahogy mondani szoktam, itt semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe, amit nem vettem fel tegnap, felveszem ma, nyilván az időjáráshoz alkalmazva.
Pontosan abba mentek bele a mai terveim, amikor hajnali 4:20-kor arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt, cserébe irgalmatlan mennyiségű takony akar kitörekedni a légzőszerveimből. Lázam is van, persze.
Naná, hogy ezúttal már tegnap összeraktam, mit fogok felvenni ezen a (jóslat szerint) kellemes napos kedden. Hát ezt már fújhatom, szó szerinti és átvitt értelemben is. Legalább tegnap buliztam volna vagy mi, de neeem, a szülinapi ünneplés legfényesebb része az volt, hogy délután aludtam két órát, mint akit főbevertek. Sejtelmem szerint már akkor ott bujkálhatott bennem ez a gedva.
Na, gyógyuljunk, de kurvagyorsan, holnap még akkor is be kell vonszolnom magam, ha a fene fenét eszik. Azokat az órákat nem tudom pótolni.
Én ugyan megjövendöltem, hogy amikor hazaérek, el fogok dőlni, mint egy zsák, de arra még én sem számítottam, hogy ez konkrétan azt jelenti majd, éjjel fél egykor riadok fel arra: még mindig a kanapén vagyok, ahová pár percre ültem le erőt gyűjteni, mielőtt felkúszom az emeletre.
Hej de szép hét volt ez is. Bejártam ungot-berket és négy óvodát, megtartottam két különböző városban összesen harmincszor negyvenöt perc tancsitancsit, a köztes időkben pedig itthon poshadtam Csülök úrral, aki egyre kevésbé érti ezt az egészet. Ja, és azt még nem is mondtam, hogy csütörtökön értekezletem is volt. A Teamsen. Este nyolctól.
Mi lesz még itt, édesjóistenem. Galéria!
“Tancsinéni megpihen két óra közti szünetben” című alkotásunkat láthatják.
Ha én innen hazaérek, valószínűleg eldőlök, mint egy zsák. Vagy mint a rendőrvicc-beli féldisznó az ólban.
Mármint az élet. Melóval. Önfotóra sincs fény meg idő, bmeg.
Holnap sem várhattok jobbat, sötétben indulok, sötétben érkezem.
Ha a fényviszonyok továbbra is a szokásos eljárás szellemében cselekednek (és miért ne tennék), heteken belül nem marad ezeken a képeken belőlem más, csak egy paca, ebben a félévben ugyanis a péntekek kivételével nincs olyan munkanapom, amikor nem kell kivágtatnom legkésőbb nyolckor az ajtón.
Ebben a félévben a hétfő az a nap, amikor nem tanítok, cserébe viszont ez az a nap, amikor igazán ronda hétkezdeti nyűglődéseim vannak, jegyzetek, adminisztráció, szorongás és egyéb rondaságok.
Plusz még valami kajafélét is be kell szereznem, mert úgy fogyok elfele, öröm nézni. (Nem.)
Publikázzunk már valami eská-bejegyzést is, mert máskor már jóval előbbre tartok, de mostanság ehhez sincs energiám meg kreativitásom, hogy a fene vinné el. Mindenesetre végre van mit megmutatnom, meg amúgy is a remény hal meg utoljára, ugyi.
A pénteki Kutatók Éjszakáján volt egy kincskereső körút kisiskolásoknak, ahhoz vállaltam el az egyik állomás kitalálását és előkészítését. Dióhéjban az volt a feladat, hogy az alábbi képből rájöjjenek, az asztalon lévő három Lázár Ervin kötet közül melyikben és hányadik oldalon találják meg a kulcsot, amivel elérhetik a puzzle-darabot a végső rejtély megfejtéséhez.
Mivel most már lement a parti, meg is mutatom.
A készítési folyamatról meg tessék itt egy galéria, “bárki elkezdheti” jeligére.
Ezt én elegáns módon úgy szoktam hívni, hogy “vegyes technikával dolgozom”, de az igazság az, hogy az ecsetkezelésem egészen csapnivaló, viszont sok szép filctoll és szivacska és egyéb hülyeségmarhaság van a Bűnök Barlangjában. Ja, és egészen jó kis akvarellpapírok.
Csak a szokásos: rohangálás három város között, színek meg lábaksz minden mennyiségben, és itt-ott kicsike örömök, amiket most már úgy gyűjtögetek össze, mint Jancsi és Juliska a morzsákat az úton, hátha valahogy haza tudnék találni, vagy legalább egy kis nyugalomba bele. Egy pizzavacsora a Gatto Rossóban, hajnali és napnyugtai fények a Bűnök Barlangjában, két zacskó Tre Marie süti. Nem sok, de nem is kevés.
Most még lerogyok egy kicsit ide ni, aztán hazavánszorgok kies lakomba, és ún. hétvégét tartok, ami valószínűleg azt tartalmazza majd fő programként, hogy fekszem az oldalamon, és erőt gyűjtök.
Én ugyan továbbra is rottyon vagyok, ezen belül is túlterhelt vagyok, ideges és nyúzott, de azért ki vagyok pintyölve, és még a pipirost is restauráltam. Ráfért.
Megyek a Kutatók Éjszakájára, előadást tartani arról, hogy a kisdedóvás ügye hogyan függ össze a kóbor marhákkal. De tényleg.
Most már minden napom azzal telik, hogy reggel elrohanok, tancsitancsi, este hazaérek, táplálom a macskát, aztán elzuhanok, reggel pedig, sokszoros éjszakai felkuvikolások után, összevakarom magam romjaimból, és kezdem elölről az egészet.
A mellékelt ábra foltokban színeket is tartalmaz. Ismerkedjetek össze az új hátizsákommal, amit azért vettem, hogy legalább a gerincem ne ferdüljön tovább elfele.
Ha kimegyek a házból, már a hátamon lesz, most csak nektek illusztráltam, hogy cekkerként is hurcolhatnám, ha olyanom lenne.
Tegnap este a Volánbusz, az Útinform és Esztergom polgármestere egyaránt olyanokat állítottak, hogy nincs többé útzár a 11-esen Esztergom előtt, és végig jár a 880-as busz. Ennélfogva én most a hajnali kukurikú helyett megreszkírozom, hogy a normál időpontban induljak munkába. A szépen becsomagolt hátizsákomat viszem, mert ki tudja, ma este haza érdemes-e vánszorognom, hogy holnap megint kukurikú, de a kockázat megvan, hogy késve érek az órámra.
Hölgyeim, uraim, tegyék meg tétjeiket.
Ééés, ezért nem szeretek én este hajat mosni, mert attól így áll a fejemen az egész.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 