Beküldöm helyettesem, a bámpír házimacskát. Ő nem ment ki hatkor az ajtón, hogy aztán csak tizenegy órával később támolyogjon vissza rajta.
Éppen ezért küldöm be helyettesnek inkább őt, és nem próbálom fotózgatni magamat.
A hétfőimen már megszokott hülyeségek és marhaságok között vagyok, nyafogóruhában próbálom előkészíteni a hetem, ami három értekezlettel, valamint péntek-szombaton összesen 10×45 perc tanítással fog megörvendeztetni. Mivel viszont szombaton egy adott ponton mégiscsak kimásztam a macska alól, és kimentem a napsütésbe, nesztek.
Csak lett ebből a hétből is némi mutogatnivaló, úgyhogy most be is teszem ide, mert ez a bundakesztyű felvert negyed négykor reggeliért. Még nem adtam neki, mert mindennek van határa, de visszaaludni persze nem tudok.









Megpróbáltam én kihozni ebből a januárból mindent, amit lehetett, többek között annyit költöttem, mint egy Krőza (és még várok kettő csomag, höhö). Amennyire lehetséges volt, ki is hoztam jólesőre. Mindemellett az utolsó napra jutó szavakkal (néprajz és géz – emlékeztetőül, volt egy programon kívüli napom az Ottolenghi-szakácskönyvekkel*) nem kezdek marháskodni, bár nyilván ki tudnék hozni azokból is valamit, elmém bakugrásai megfékezhetetlenek.
Ehelyett inkább nézzétek meg a nappalit, ami még mindig adventi dekorban (és a RK cetlijeiben) úszkál, mert holnap már Imbolc**, és leszedem a karácsonyt, de mint a patyolat. Sőt, talán még további merényletek is lesznek, bár csak nyugtával dicsérjük a napot.
* Olyan boldoggá tettem vele, hogy csak hujuj. Azóta szinte kizárólag a jó Yotam receptjeit esszük.
** Ezt majd még elaborálom, ha odajutunk.
Csipcsirippes szép napos idő van, én meg elküldtem egy kupac levelet, amire ha megjönnek a válaszok, megint elküldhetek egy kupac levelet, így megy ez mostanság, és sose lesz vége. Úgyhogy most kicsámpázom inkább a napfénybe, ugyanis jöttek nekem Dógok csomagautomatába, mivel én közismerten egy rút szibarita váz vagyok, szolgálatukra.
Ma délután még fodrászhoz megyek, úgyám.
Már megint olyan hét után vagyunk, hogy volt benne ugyan minden, de alig tudtam összelapátolni belőle pár publikálható fotót. Dógoztam, meg dógoztam, meg futkostam fel-alá, mint a mérgezett egér, meg főztem, meg ettem, meg még dógoztam egy kicsit.
Maci pedig szekundált mindehhez, ahogyan csak Maci képes. Galéria!









Ha már emlegettem tegnap a maradék szavakat, és ma amúgy is az Allée felé vitt az utam. (Villamosra akartam ülni, de előbb bementem pisilni. Plázákba én főként pisilni járok, mert a cuccaimat elsősorban turkálóból, másodsorban Erik révén, harmadsorban pedig a szentendrei piacról vagy az internetről szerzem be, nem butikokból meg fast fashion láncokból.)
Ott viszont szembejött egy The Body Shop, azmely hálózatban én már vagy tizenöt éve nem jártam, úgyhogy ezúttal bementem. Ez hiba volt.
Mint látható, vettem szappant. Is. A citrusféléket minden illatban és mindenféle ízben egész évben preferálom, de télen még jobban, mint máskor. (Kivéve a grépfrútot. Az nem gyerebe egyetlen szezonban sem. Csak a szaga.)
A RK még nálam is rosszabb, ő leadott egy rendelést egy láda tarocco narancsra.
Van az ángliusoknak egy olyan kifejezése, hogy “cooking up a storm”. Hát én ma speciel három órát töltöttem ezzel a recepttel, mindent a nulláról kezdve (bár a házi csiliolajat azt még a múlt héten rittyentettem össze).
No de most van a fagyasztóban huszonhat böhöm nagy jiaozi, a RK-t pedig extrán boldoggá tettem a vacsival, ami kedvenc alapanyagait tartalmazta (sauerkraut! csiliolaj!)
Ez csak a bejegyzés számára utal (12/12×12, megvan?), mert amúgy a környezetemben nagyrészt körök vannak.
A látszat amúgy csal, a túloldalamon munkamunkamunka van, én meg ülve futok körbe körülötte, ha megbocsátjátok ezt a képzavart. Jaj de nem nekem való az a levelezés, ami arról szól, hogy “léccilécci, csináld meg a saját munkádat, már másodszor írom”.
Ma itthon kushadok, dolgozatokat javítok, Excel-táblázatokkal birkózom, és a pipirost restaurálom, ennélfogva végképp nincs rajtam semmi mutogatni való. Inkább beküldöm tegnapi magamat, mert ha már egy vasárnapon esetleg kimászom a házból, miért ne lőjek magamról egy fotót, mintha csak más nap lenne, neszpá.
Arra csak utólag jöttem rá, hogy akaratlanul is az idei évre jövendölt színek közül válogattam, amikor magamra cibáltam a gúnyáimat, vö.
Ezt most csak így ideteszem afféle megjegyzés gyanánt, de erről majd még lesz szó. Nem most, majd amikor egy pöttyel jobban ráérek, ez a hét egy diliház lesz.
Sziasztok, Kata vagyok, szeretem a szénhidrátot és a színes izéket, a busz ablakából nézegetni a havas tájat, valamint a hülye kiscicámat is szeretem. Galéria!









Egyébként öreg vagyok, mint az országút, a szemöldököm csak akkor látszik, ha megceruzálom, a héten már megint 100+ vizsgadolgozattal küzdöttem meg, és még hétfőre is jut egy kevés, a jövő hét pedig intézményi nyílt napokkal, további vizsgákkal meg tantárgyháló-felülvizsgálatokkal lesz kipitykézve, azonfelül renoválnom kéne a pipirost, meg fodrászhoz is el kéne jutnom valamikor. Ezt csak azért írom, hogy ne irigyeljetek.