eská kategória bejegyzései

Ma mindössze a pékségig vonultam, és ott is elvitték az orrom elől az összes krémest, pedig komolyan kacérkodtam azzal, hogy azt veszek. Végül inkább egy úgynevezett mandulás csemegét vettem, bár minek.

Tisztában vagyok azzal, hogy az időjárás az egyik leggyatrább beszédtéma, de akkor is, mi van most, november eleje vagy mi a fészkes? Ezt a kabátot már nemigen szoktam december vége felé egy szál pólóval hordani. Sál meg kesztyű is csak a nagyobb dekorativitás céljábul volt rajtam, nem másért.

Sapkára viszont garantáltan szükségem volt, a hajam úgy néz ki, hogy ujuj.

Posztolni ugyan nem volt időm, de tegnap is volt nap, sőt, még találkozóm is volt a barátnőimmel sörök, csokicsókok, minitusfürdők, whiskey ízesítésű trüffelek meg általam varrott szövetpipik közepette, sok röhögéssel.

Aztán persze mikor hazajöttem, az egyik hallgató levele várt, akinek elrontottam a jegyét, úgyhogy most úgy szégyellem magam, mint a kutya. (Javítottam, de akkor is.) Hiába, no, a világ továbbra is mintaszerűen teljesíti a hunfent-hunlent feladatát.

Amíg az ember diák, nagyjából úgy képzeli, hogy a vizsgaidőszakban a tanár nem csinál semmit, holott ő az, aki megcsinálja és kijavítja a dolgozatot, közben pedig kicsikét zokog. Bizony, éppen ez az a szakasz a félévben, amikor a legkellemetlenebb meglepetésekre kell felkészülnie, megacélozván lelkét, grr.

Néha igencsak pucér és kíméletlen látlelet van azokban a dolgozatokban arról, mennyire feleltünk meg szövegmagyarázó kisiparosi feladatainknak. Most még vigyorgok-forma, de estére lehet, hogy kicsikét zokogni is fogok.

Ma délután a Repülő Kutató könyvbemutatója van, én meg ahelyett, hogy A Szerző Feleségét alakítanám, itthon molyolok dolgozatokkal meg effélékkel. Ketten eddig összesen hat kötetet hoztunk össze, és az eddigi ötnél se sikerült A Szerző Feleségének/Férjének megjelennie, hát gondoltuk, most már nem tapodjuk lábbal ezt a szép tradíciót.

A kialvatlanság továbbra is csuda jó buli, mostanra már bekerültem abba az ördögi körbe, hogy éjjel annyira keveset alszom (mármint ahhoz képest, amennyire feltehetőleg szükségem lenne), hogy muszáj szundikálnom egyet délután, amiből kifolyólag persze nem tudok eleget aludni éjjel és így tovább. Mindez persze nem az elvárható módon történik, miszerint este nagyra nőtt szemekkel nyüzsögnék, nem – ehelyett továbbra is eldőlök kilenckor-tízkor, aztán bumm, hajnalban fel.

A mai hajnalt legalább megpróbáltam hasznosítani, és bedurrantottam a sütőt. Ugyan már majdnem fél éve cseréltük le, de még mindig kísérleteznem kell azzal, hány fokon és a tizenöt fokozat közül melyiken. Mikor kísérletezzen az ember ezzel, ha nem adventkor. Ugye.

Tegnap amúgy a nagy bevásárlás közepette bedőltem a világ legöregebb trükkjének – konkrétan annak, hogy “Mi van, McFly, nyuszi vagy?”. Ott lődörögtünk a cipőboltban, és amikor a Repülő Kutató meglepődését fejezte ki afölött, hogy nahát, itthagyom ezt az aranyos kis cipőt? sóherebb vagyok, mint hitte – én hirtelen ott találtam magam a pult előtt, amint éppen megveszem azt a harminc százalékkal leértékelt, teljesen értelmetlen, bundás-bélelt bordó hasítottbőr cipőt, aminek még három hónapon át nem lesz szezonja, utána is csak két hétig, amíg bele nem fő a lábam. Úgyhogy ma ebben flangálok a lakásban. Frailty, your name is woman.

Hogy megmondjam az őszintét, olyan ocsmány köd van máma, hogy a legszívesebben itthon maradnék a pokróc alatt, kakaót kortyolgatva. Ehelyett viszont leballagok az adventi vásárba az Igazgyöngy Alapítvány standjához, mert megígértem, hogy ma ott önkénteskedek nyolc órát eladólányként.

Nem, egyáltalán nem vagyok olyan nemes szívű, mint ebből hinnétek. Tényleg.

Avagy mi az istencsudáját vegyünk magunkra, ha háromtól a magatartási és tevékenységi modellek elsajátításának közvetett módszereiről beszélünk, fél öttől viszont adventi ünnepség keretében nézzük végig, amint jobb sorsra érdemes tanítványaink hópihének öltözve táncikálnak a Jingle Bells dallamára.

Ma nemcsak hogy találkozni fogok valakivel, hogy írói munkásságomról (muhaha) beszélgessek vele, de mindezt az új zöld pulcsimban, ami egészen csodásan formátlan, és ezért egyre kedvesebb az én hideg kicsi szívemnek.

Ti mivel hordanátok? Gyanítom, a mindentudó bölcs divatlapok fekete ceruzaszoknyával ajánlanák és extramagas sarkú cipővel, szóval ezen kívüli javaslatokat kérek szépen.

Mivel mi vagyunk az egyetlen család az utcában, ahol ilyentájt nem jelentenek veszélyt az ajándékok után kíváncsian kajtató négyévesek, elvállaltuk az utca Mikulás-raktárának szerepét, és a Repülő Kutató ízlésesen szétterített jegyzetei közé került a Mikulás jelmeze, plusz meg a puttonyába szánt ajándékok. Amikor ezeket a sorokat írom, éppen egy vadidegen fiatalember bajmolódik azzal a dolgozószobában, hogy kispárnákat tömködjön a piros nadrágjába.

Ach, ez az élet mégiscsak bolondulásig gyönyörű.

A tegnapi nap épp úgy alakult, mint erre számítani lehetett: fele gyógyulgatós szundikálással telt, a másik fele meg a kecsappal. Csak hogy, úgymond, kimaxoljuk a humorfaktort (böee, micsoda kifejezések ezek): a Repülő Kutató valamikor a nap közepén vette észre, hogy minden igyekezete ellenére a fejbúbján maradt egy méretes kecsapfolt. Azt hiszem, az észlelés pillanatában épp valamilyen értekezleten lehetett.

Kezdek nyűgös lenni amiatt, hogy beteg vagyok meg lassú, és egyáltalán nem haladok sehová semmivel. Basszus, a rektori szünet miatt szerdáig szabad vagyok, ezt pedig ki kéne használnom, mert ilyenkor decemberben minden perc számít. Őszintén, már el se tudom képzelni, hogyan csináltam én ezt korábban, amikor adventre átcseréltem a lakásban az összes saját kezűleg kreált kiegészítőt, falvédőt, díszpárnahuzatot, terítőt – sőt, nemcsak átcseréltem, de újakat varrtam. Ehhez képest most még mindig a tulipános tavaszi falvédő lóg a falon, a párnahuzatokat meg tavaly december óta nem variáltam sehová. Kimostam ugyan néhányszor ez alatt az egy év alatt, de arra sose volt érkezésem, hogy lecseréljem. Ma azért megpróbálok matatni egy kicsit a lakáson, többek között  felrakom az ablakba a mécsestartó porcelánmikulásokat is, akik már tavaly se kerültek elő, mert mi van, ha lelöki őket a macska. Na hát most már két macska van, de azért megreszkírozom, hátha túlélik. (A mikulások.) Drukkoljunk.

Ugyan ma nagyrészt itthon fogok motyogni kinyúlt háziruhában, de most begyömöszöljük magunkat az autóba, és elvonulunk bevásárolni a jövő hétre. Ki kell használnunk, hogy éppen kivételesen mindketten itthon vagyunk, sőt, a kocsi is. Emellett meg előbb-utóbb mégiscsak összeszedem magam annyira, hogy sütiket is süssek, és ehhez nem árt, ha van itthon pár alapanyag. Pláne, hogy idénre jótékonysági céllal is bevállaltam vagy öt tepsi csokicsókot.

Már másodjára tapasztalom meg az elmúlt év során, hogy egy másfél órás buszút alatt is meg lehet betegedni – valamikor január végén vagy február elején a Szentendrétől Esztergomig tartó szakaszon fordultam fel minden figyelmeztetés nélkül, tegnap pedig visszafelé. Búbánatvölgynél elkezdett kaparni a torkom, és Leányfalunál már egészen rendesen rázott a hideg is, úgyhogy hazaszédelegtem, megetettem a macskákat, és bevacogtam egy dupla pokróc alá teával meg Mebucainnal, ahogy ezt kell.

Most már valamivel jobb, de így is olyan messze vagyok a csúcsformámtól, amennyire ez lehetséges. Mindez persze nem tántoríthat el attól, hogy megtartsam a mai óráimat, most már nemigen tudnám mikor pótolni.

A mai nappal definitíve beköszöntött a tél, legalábbis amikor kinéztem az ablakon az imént, akkora ménkű nagy dérkupacokat láttam mindenütt, mintha reggel hét lenne, nem pedig délelőtt fél tizenegy. A munkahelyemen persze irgalmatlan meleg van, úgyhogy még a szokásosnál is nagyobb lendületet kap a “rétegződés haladóknak” nevű játék. Mondhatni, kénküves istennyilák kivételével minden időjárási viszonyra készen állok, mint a mellékelt ábrák mutatják. (Általában ennél jobban kell sietnem, de most gondoltam, lefotózom lehetséges megjelenési formáimat, voálá.)

Egyúttal felhívnám a figyelmet arra, hogy november 30-ig még mindig várom a tippeket arra, mivel dobjam fel ezt a kötényruhát. A feladat állandó, pedagógiai célzatú sulykolása érdekében pediglen hétfőig minden nap fel fogom venni valamilyen lehetséges kombinációban, hadd zavarjam össze vele teljesen a nagyérdeműt.