Mivel a legenda szerint kereken nyolcszáz évvel ezelőtt állította az első betlehemet Assisi Szent Ferenc, a Santa Crocéban a héten megnyílt egy betlehem-kiállítás, amit úgy tessék érteni, hogy oltárképek és az összes többi alá-mellé-köré van pakolva a miniszajré, kábé így:
Tessék, itt egy exkluzív válogatás a pályamunkákból, mert ilyet szerintem még nem pipáltatok, de én se:
Enyhe félelemmel tölt el a gondolat, vajon hogyan nézhet ez ki este. Az összes cafrang tele van lámpácskázva.
A RK megvette nekem a szokásos Mikulás-ajándékot, ami nálunk mindig a jövő évi Paperblanks-naptár, ezért kerültünk tavaly csávába, mert nem volt a szokásosból, és valójában már jóformán semmilyen se az általam preferált beosztásúakból. Úgyhogy tegnap szépen megfogott, becipelt a Feltrinelli könyvesboltba, hogy itt a komplett szortiment, válogassak.
Naná, hogy ha van valamiből William Morris mintájú, azt fogom választani. Úgy is lett.
Ebben most nyilván olaszul vannak a hét napjai meg a hónapok, de legalább lesz mire visszaábrándolnom, amikor majd megint visszavándorlunk Bürgüncfalvára…
Emlékeztek, amikor azt mondtam, hogy a Santa Croce téren olyan félelmetes karácsonyi vásár van, hogy attól a karintok és türingek is letennék a sapóikat? Csak hogy tudjátok, én nem szoktam hazudni.
Oké, Firenze jobban áll nálam a dekkolásban, de ő neki nem is kell az anyájával bokáig járnia a lábaksz.
A Szent Ideiglennek sem kell teljesen reménytelennek lennie, mondok.
Három fontos lépés a recepthez:
1. Gyűjtsd össze az összes szóbajöhető aprószart.
2. Vágd vissza az aprószarokat a normalitás határáig.
3. Profit.
Egyelőre ennyi biztos.
Meg persze hogy holnapra ezekből meg még a jóég tudja mikből elkészül egy adventi koszorúnak tekinthető akármi.
Kezdünk, vaze! Pontosabban, én még a toporgás állapotában vagyok, ez a takonykór meglehetőst szétbarmolta a terveimet. Firenze, na ő már hetek óta dolgozik rajta. Amikor tegnapelőtt kikúsztam Matildával és a többiekkel a Saturból, ez a látvány fogadott:
Mint már említettem, idén sem hagyom ki a dekkolásos sorozatot, de az adottságokat kihasználva kábé fele-fele arányban lesz benne a La Casina meg a város. Ez ugyan nem Bécs vagy Graz, de az adventet itt sem aprózzák el, a Santa Croce téren például olyan vásár van, de olyan, hogy attól még a karintok és türingek is letennék a sapóikat. Én meg, hát ismertek már ahhoz, hogy tudjátok, én se nagyon fogom elaprózni. Most viszont harákolva jobbra el, mert ma ismét jön Pamela, és én a káeurópai asszonyok jó szokása szerint gyorsan takarítok egy sort, mielőtt megérkezik a bejárónő…
(Ha az előző évi merényletekre vagytok kíváncsiak, a jobboldali sávban a kategóriák között ott van az is, hogy “advent”.)
Ha már annyit emlegettem a teákat, igazán megérdemeltek valami stílusos(abb) lakhelyet az eredetinél. Ezek drágicáim ugyanis ebben ültek már hetek óta, ami igazán megalázó:
Oké, én még sose voltam tea, de ha az lennék, nem szívesen laknék kiürült macsakeledeles dobozban. No de mire való az egyeurós bolt, no mire? Én tényleg roppant lelkesedéssel viszonyulok az efféle boltokhoz, mert ugyan rengeteg ócska lófüttyöt is kapni ott, de bizony a háztartásomba jelenleg többé-kevésbé szükséges apró himmihummikat szinte kizárólag ott szerzem be. Itt Firenzében ezek tényleg egyeurós (pardon, 99 centes) boltok, tehát nincs olyan cucc, amiről a kasszánál derülne ki, valójában mégse annyi. Legfeljebb olyan trükkökre vetemednek, hogy valamiből csak a teljes készletet viheted (tízdarabos betlehem, például – azt nem vettem meg), vagy egy adott termék csak bizonyos összeg levásárlása után vehető meg 99 centért, mint például ez a bazi nagy metálpiros sütitál, amin most éppen mandarinok éregetnek, és amihez legalább tíz akármivel kellett kasszához vonulni a kosárkádban.
Mondhatni, puszta véletlen volt, hogy úgyis volt nálam tizenizé akármi, mert metálpiros sütitálakat érintő rendkívüli akkciókról én nem is tudtam a kasszához vonulás előtt, de azonnal lecsaptam rá, mint tyúk a meleg takonyra (hm, ez a vicc most kissé közelebb csapott be a szokásosnál, hol is van az a zsebkendő). A Saturban, ami egy lakberendezési bolt, és ott vettem egy készlet részeként a mócártkuglikat tartalmazó hópehelymintás mélytányért (meg Matildát is), szintén igenigen jutányos árak vannak, de ott ugyanez a tángyér a triplájába fáj. (Préda nőszemély vagyok ugyan, de prédáskodás előtt azért én általában megkutatom a piacot.)
Hopp, térjünk vissza teákhoz, mielőtt teljesen elkavargok a takony tengerén evezgetve kis ladikomban. Nekik ugyanis ezeket vettem:
A tollat otthonról hoztam magammal, de az üvegtartályok meg az öntapadós cetlik a Tutto 99 Centből jöttek velem haza. Tegnap gondosan kimostam az üvegcséket, ma reggel pedig pont tíz percembe került, hogy ezt összehozzam:
Na azért.
Ma sem vagyok egy matyóhímzés, de tegnap tényleg egészen irdatlanul el voltam butulva. Most már valószínűleg jövök kifelé belőle, bármi is volt ez, mert egyre nyűgösebb vagyok,
és egyébként is elfogyott a házból a teljes kiőrlésű búzaliszt, rozslisztet kellett helyette tennem a kenyérbe,
márpedig én ezt a receptet hosszú, gondos munkával optimalizáltam ilyenre, és minden változtatás újratervezést igényel, ami nekem tegnap nem volt erősségem. Ezt a veknit például öt perccel korábban kellett volna kivenni a sütőből.
Szóval, mindent összevéve, valószínűleg javulunk, de ez most egy átmeneti szakasz, és elvileg ennek is megvan a szépsége. Sajnos lövésem sincs, mi lenne az.
Én úgy gondolom, a normalitás túl van értékelve. Igen, karácsonykor is. Sőt, akkor a leginkább.
Megyek, megépítem a horizontális karácsonyfánkat.
Rendeltünk Tortasuttogótól (most se fizet nekem a reklámért senki, csak mondom) egy úgynevezett Karácsonyi Klasszikusok sütipakkot a Bűnös verzióból, úgyhogy miután a Repülő Kutató tegnap hazafuvarozta a dobozt, ráültünk a kezünkre (meg a szánkra is), de nyilván nem bírtuk kivárni vele az estét, úgyhogy ma piacjárás után ezt reggeliztük:
Egy kis bejgli, egy kis flódni, egy kis zserbó. Azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy kezdtem megérteni, miért szeretik a népek a zserbót. Az viszont garantált, hogy ez volt a legjobb mákos bejgli, amit valaha ettem.
Most pedig táncos lábbal és beszénhidrátolva el, mert felfőtt a krumpli, ami majd a kalácsba megy. Ne rágjátok le a lábatokat izgalmatokban, még jelentkezem.
“Ha lassabban is, mint szeretném, de csak előre haladok.” (Szilágyi Domokos)
A szokásosnál kevesebb féle van most készleten, de ez éppen amiatt, hogy ráérek apránként sütögetni, nem pedig egyetlen reggeltől-estig sütőnapon próbálok felhalmozni mindenfélét.
Meg aztán úgyse az a legfontosabb, hogy minél többféle legyen, hanem hogy minél finomabbak. Ez itt most egy kivételesen jó kis hármas. Igaz, hogy a csokis repedtkék nem akartak megrepedni, a melaszos-gyömbérest és a cseresznyés-csokicseppest pedig most csináltam először, de ezeket a recepteket megtartom.
Én is nehezen hiszem, de így igaz: ezen a fejen ma négy órát dolgoztak, hogy kellően ki legyen tatarozva.
Nem vagyok biztos abban, hogy megérte.
 | mák - Jóleső Január 2026/1 –… |
 | Vég Anett - Jóleső Január 2026/1 –… |
| Vég Anett - 13/123 – Mos |
| mák - Adventi dekkolás 2025/7… |
| Vég Anett - Adventi dekkolás 2025/7… |
Minden nap más - mindennap más 