A Pepco egy veszélyes hely, oda még szösztelenítő hengerért sem szabad bemenni.
Úgy fest, az idei adventi dekkolás fenyőmintákban fog tobzódni, mármint ha lesz akkor még bennem enerzsia az ilyesmikre.
Szösztelenítő hengert is vettem, még mielőtt.
Mivel zárhatnám mással ezt az idei sorozatot, mint egy firenzei gigamega galériával.
















Ha káprázna a szemetek, csak nyugi, nem a ti készüléketekban van a hiba.
Miután Pamela hetente végigpucolja a La Casinát, és közben mosolyog is, és már Macit is megsimogatta néhányszor (amit persze ez a jellemtelen afféle olvadékony és odaadó arckifejezéssel fogadott, “az állam alatt is, lécci!”), ezért gondoltam, összerittyentek neki egy kicsi karácsonyi csomagot, igazán minit.
És lőn.
A pipi alatt a dobozkában a tegnap készült sütikből van egy barátságos kis szortiment.
Olyan büszke vagyok magamra, mint akinek egy füzetlapnyi munkafelületen és egy minisütővel sikerült legyártania háromféle sütit, összesen nyolc vagy kilenc minitepsivel (a nyavalya sem bírta már megszámolni, na).
Szerintem még nincs vége, de mára mindenképpen bezárom a bótot, délután kettő óta ezekkel szopok.
Ha már említettem a karácsonyi éhenhalástól való félelem nemzetköziségét, itt van még valami, ami a jelek szerint szintén nemzetközivé lett, az árgyélusát.
Ez itt ráaádásul a szokásos törpicsek méretűekhez képest épp életnagyságú, úgyhogy elsőre majdnem szívputypuruttyot kaptam tőle, ugyan ki mászik be épp a harmadik emeleti balkonra.
Ezt egy régiségbolt kirakatában fotóztam – jól láthatóan nem fogták vissza magukat dekkolásügyileg, a jóízlést meg nem engedték beleavatkozni a folyamatba. A kedvencem, azt hiszem, a balszéli fehér kombináció, Buddha a kicsicsázott karácsonyfa mellett, pusztán csak az ökuménia jegyében vagy mittomén.
Gyakorlatilag a vízszintes karácsonyfám La Casina-beli megfelelője, és következő másfél hétben még kerülhet rá ez-az (vannak némi terveim polárszívekkel), de már most is így világít nekem a setétben:
Fényben, kikapcsolt piláccsal sem fest rosszul, ha lehetek ennyire nagyképű:
A pipiket már ismeritek,
a horgolt gömböket is,
de hazulról csak a pipiket, a horgolófonalat és a függesztéshez használt szigetelődrótot* hoztam, minden egyebet itt szereztem be. A bambuszbotot például a kertből. (Mondtam én, hogy jut még szerep az itteni bambuszligetnek…)
Mint már tudjuk, én egy elég olcsó nőszemély vagyok, és ezt ezúttal sem hazudtoltam meg. A hungarocell gömbök felerészt a kínai bótból, felerészt az egyeurósból jöttek, és még nem használtam fel mind, mert több is van, mint amennyit a fenti képen látni. Mondjuk az egyszerűség kedvéért, hogy öt és fél euró ára alapanyag van itt körbehorgolva. Szintén az egyeurós boltból jött három csomag minigömb (két aranyszín**, egy piros) meg egy csomag mini piros harangocska, az összesen négy euró. A fényfüzért a Saturban vettem, az 5,99 volt.
Ezek után már könnyű volt minden, csak raktam a bambuszbotot, mint bolond a talicskát. Úgyhogy most ülök vele szemben, és csodálom.
* Ti nem visztek magatokkal Firenzébe szigetelődrótot, amit még otthon találtatok a 11-es út mellett? Példátlan, hah.
** Amikor megkérdeztem a RK-t, hogy arany- vagy ezüstszínű legyen-e az itteni karácsony, ő az aranyra szavazott, merthogy Firenze meg flórenci aranyak. Nem tudom, mire számított, én már akkor biztos voltam abban, hogy a mi karácsonyi dekorunk, akár arany, akár ezüst, ugyanaz a kézműves bizbaszokkal dúsított félskandináv szedett-vedettke lesz, mint mindig.
Választék, az van.
A Santa Croce téren a nagy karácsonyi vásár a legjelentősebb efféle Firenzében, és eredetileg kábé húsz évvel ezelőtt abból az apropóból kezdték el megrendezni, hogy Heidelberg Firenze testvérvárosa. Azóta már nemzetközi karácsonyi vásárrá nőtte ki magát, erős német/osztrák ízzel, gyakorlatilag egymás sarkát tapossák a strudel- pretzel- würtschen-standok, de például van külön ciprusi meg lengyel zabálda is. Sőt, még kürtőskalács is van, biza. Dolce Ungherese in forma di camino.