RSS

mák bejegyzései

12/117 – Kompánia

Ma este beesik Csicsóné a három lányával, avagy mint a RK-val emlegetni szoktuk, Sisera és hadai. Eredetileg valahogy olyanformán értelmeztem a december közepi bejelentkezésüket, hogy 29-e után érnek rá, és én így is kalkuláltam, de tegnapelőtt kiderült, hogy mégse, 26. és 28. között teszik tiszteletüket, tehát ezek szerint 29. után nem érnek rá.

Well. Ágy lesz, kaja lesz, és remélhetőleg el is szórakoztatják magukat, általában megy nekik. Persze Sisera ma reggel már rám kolompolt, hogy jaj, jaj, az egész kompánia bal lábbal kelt fel, Perpéta durcizik, Tosca mindenkit sérteget, Filoméla meg csak néz ki a fejibül. Már meg is fenyegette őket, hogy velem nincs kecmec, én majd jól beszólok nekik, ha kriminálisan viselkednek.

Sajnos fel kellett világosítanom Siserát, hogy ha a hadai az előrejelzéseknek megfelelően fogják produkálni magukat, én nem beszólok majd nekik, hanem bemegyek a szobámba, és magamra csukom az ajtót, ők meg rendezzék le maguk között a biliviharaikat. Nekem most vakációm van, egy rettenetes időszakon vagyok túl, és az ünnepek után további rettenetes időszakok jönnek, szóval nem hagyom senkinek, hogy belerondítson a vakációmba.

Úgyhogy most ennek megfelelően balra el, ágyakat és miegyebeket készíteni elő a hadaknak, amivel majd elszórakoztathatják magukat, amikor én a szobámban ülök.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2024/12/26 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél

 

12/116 – Mint eddig

Mondám a RK-nak: “Te, gyere, pucoljuk meg magunkat, aztán őtözzünk fel, aztán… aztán csináljuk ugyanazt, mint eddig.”

És lőn.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/25 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél

 

Intermezzó – Buon Natale

Nem éltem hiába, no.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2024/12/25 hüvelyk advent, ajándék, firenze

 

Adventi dekkolás 2024/24 – Bőved-este

Most sem apróztuk el, de nem ám.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/24 hüvelyk advent, ajándék, eská

 

12/115 – És a csíz a körtefán

Csip-csirip.

A tradícióknak megfelelően még kaptok egy utolsó adventi dekkolós bejegyzést a vacsoraasztalunkról, aztán kajakóma.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/24 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél

 

Adventi dekkolás 2024/23 – Panettone!

Ezt csak emlékeztetőül, hogy idén is. Sokkal többért és sokkal több utánjárással, de most már ráfüggtünk, úgyhogy innentől ez lesz.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2024/12/23 hüvelyk advent, ajándék, firenze

 

12/114 – Hó és pipik

A fejem jelenleg egyáltalán nem ember elé való állapotban van, haladéktalanul renoválnom kell a pipirost, úgyhogy beküldöm a kollégát, mint ez ilyenkor megszokott.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2024/12/23 hüvelyk advent, újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

Adventi dekkolás 2024/22 – Kimaxolva

Ha ennél is több lafancot és pömpörőt raknék fel erre, végképp elhagynánk a jóízlés határait. Meggyőződésem szerint ugyanis még ebben a pillanatban azon belül vagyunk. Egy hajszállal.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/22 hüvelyk advent, újracucc, eská

 

12/113 – Forduló

Tegnap majdnem pontosan akkor fotóztam le a Napot, amikor éppen fordult (mint megtudtam, ez 10:19-kor történt – a fotó kicsikét korábban készült a Duna-parton). Ezen a héten sok-sok semmittevés volt, kószálások a városban, mediterrán csirkeshawarma meg finn lazacleves, lusta macska meg még lustább háziasszony, némi kézimunka, valamelyes adventi dekkolás és sok-sok szöszmöte. Horribile dictu, még dubaji csokit is vettünk, mert ha már itt ez a bolondvonat, kivételesen hadd szálljunk fel rá. Galéria!

Még mindig nem vagyok teljesen jól, valószínűleg nem is fogom kiheverni sose ezt az őszi félévet, de azért igyekszem. Úgyhogy most visszafekszem szundikálni egy kicsit, mielőtt nekilátok sütisütni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/22 hüvelyk advent, ajándék, újracucc, eská, macs, projekt, tél, vasárnap

 

12/112 – Búzafű

Merthogy lementünk a piacra.

És hoztunk búzafüvet.

Azt a pillanatot sajnos nem kaptam el, amikor mindkét mellső lábát feltámasztotta a pult szélére (nem szokta), és roppant lelkesedéssel követelte, hogy ezt most neki azonnal, mingyá, most.

Azt viszont, amikor csámcsogva rávetette magát, na azt fotózhattam kedvemre, negyedórán át.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/21 hüvelyk advent, ajándék, újracucc, eská, macs, tél

 

Adventi dekkolás 2024/21 – A Professzor

Mivel a RK hazajött, és hozta magával a Professzort is, úgy gondoltam, gondoskodom arról, hogy az utóbbi ne is menjen egy ideig sehová, ezért felöltöztettem a firenzei ruhájába, és fellőttem a falra.

Hogyúgymondjam, “Vakond van nálam, és nem félek használni!”

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/21 hüvelyk advent, újracucc, eská, firenze, tél

 

Adventi dekkolás 2024/20 – A horizontális karácsonyfa, 2024-es kiadás

Ha nem kellett volna újragyártani a pipi-szortimentet, az én mesém is hamarabb bekövetkezett volna.

Afféle szégyenletes eljárásként ez még csak műfenyő-girlanddal van felapplikálva, de ha a holnapi piacon látok barátságos kinézetű fenyőágakat, azzal is fel fogom pimpelni, fel én.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/20 hüvelyk advent, újracucc, eská, projekt, tél

 

12/111 – Gárderób

A RK elment Fontos Dógokat intézni, mindezt stüszivadásznak öltözve, ami nem egészen szándékosan alakult így, leszámítva azt a körülményt, hogy az ő gárderóbja egyre inkább a “vidéki angol hétvége 1924-ben” irányba tendál, és én ezt egészen érdekesnek találom, bár valószínűleg fel fogom vonni kissé a szemöldököm, ha egyszer hazaállít két lelőtt fácánnyal meg egy tökig sáros vizslával.

Az én gárderóbom is alakul, de inkább az “egyre több rétegű és egyre tarkább kápucta” irányba. Szerintem ezt a kardigányt még nem is láttátok rajtam, de pont belesimul az általános trendbe, mármint ha az én gárderóbom esetén használható egyáltalán ez a kifejezés.

Mint a mellékelt ábra mutatja, ma nem megyek sehová, cserébe a lakást pimpelem, amit már jó ideje ígérgetek, viszont tegnap befejeztem az új pipiket. (A régiek mind a munkahelyemen vannak, quelle surprise – az a gigamega dekkolás mindet felszívta.) Bambuszbot méretre vágva, fényfüzérek letesztelve, a Bőröndből kipakoltam a maradék gömböket, valamint agnoszkáltam Professor Krtek tavalyi koszorúját is, úgyhogy most már tényleg nem nagyon állíthat meg semmi.

Banzáj!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/20 hüvelyk advent, újracucc, eská, otthoncsücsü, tél

 

Adventi dekkolás 2024/19 – Szán

Ez annyira jó, hogy ide kívánkozik a sorozatba. (A fotót Visegrádon lőttem.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/19 hüvelyk advent, ajándék

 

12/110 – Ambíció

Mára az a fő ambícióm, hogy a RK ne veszítsen el a tömegben.

És amikor hazajöttünk, és ő elmegy valahová máshová, dekkolni fogok, de mint a kurvaélet.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/19 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Adventi dekkolás 2024/18 – Lakk és bundás és piros

Végre megjött a csomag. Ez volt benne:

Enyimé. Szerintem ez is az adventi dekkolás része, és úgysem tudtok meggyőzni az ellenkezőjéről.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/18 hüvelyk advent, ajándék, tél

 

12/109 – Punny

Ma gyönyörűen sütött a nap,

de én itthon punnyadtam, mert vártam egy csomagot, amit délelőttre ígértek, de mostanáig sem jött meg, grr.

A punnyadás egyébként is most nálam afféle alapállapot, és nyilván szükségem van rá, de arra is lenne, hogy csináljak valamit a káosszal, és lőjem fel a fényfüzéreket ide-oda. Mindenekelőtt viszont a csomagomat akarom, ha már megígérték, grr.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/18 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

Adventi dekkolás 2024/17 – Kirakat

Már megint kölcsöntollakat fogok elkunyizni, én ugyanis a mai délutánt végigaludtam. Mondhatnánk, hogy nyilván ezek szerint erre volt a legnagyobb szükségem, de ezt most igen nehéz elhinni, mivel mindenem fáj. Az alvástól.

A város és annak boltjai viszont továbbra is igen pofásan teljesítenek helyettem, igazán nincs ok panaszra.

És amíg én aludtam, a RK kitakarította a kamrát, mert ő valójában rendes srác, csak ne menne annyit világgá.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/17 hüvelyk advent, ajándék, tél

 

12/108 – Pocséta

Ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belelépni, mondják, de ugyanabba a pocsétába akárhányszor. Éppen arra várok, hogy az okosember befejezze a zoom-értekezletet más okosemberekkel, mielőtt elmegyünk bevásárolni.

Ha jól hallom, éppen Mária Terézia tallérjairól van szó. Az csak vagy százötven évvel van odébb időben a pasim kutatási területeitől – már megint mibe keveredett bele ez a vadmarha, emiatt pedig hová fog majd elutazni, és mikor?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/17 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Adventi dekkolás 2024/16 – Szezonális

Rohadt lassan haladok ugyan, de mégiscsak haladok, a jebezeusát neki. Végre egy kis szezonális ágyneműcsere, piszkosul rám fért már.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2024/12/16 hüvelyk advent, ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tél