Isten hozott mindenkit az év azon részébe, amikor afféle Leitmotiv gyanánt minden napom azzal kezdődik, hogy “na most meg mi a lócsicset vegyek fel”.
Íme, a mai lócsics.
Tessék megvéleményezni nekem, felszabjam-é ezt a ruhát alsószoknyának vagy ne, ugyanis még tavaly ősszel abból a célból turkáltam ki az egyik buszra várakozás negyedórájában, de persze még nem jutottam ezzel a projeklttel sem sehová, ezért úgy gondoltam, ma felveszem eredeti állapottyában, egy próbát megér.
Kimerítő és kapkodós és összességében is rémes hetem lezárásaként tegnap tényleg eljutottam ifjúságom főlegvárába, de ez még csak hagyján, pár perccel hajnali kettő előtt(!) hagytam el aztat, és kábé tizenegytől kezdve leginkább a táncparketten tartózkodtam, megpróbálván letáncolni a nálam saccra harminc évvel fiatalabbakat, nem is teljesen sikertelenül. A helyzet összetett abszurditását képtelen lennék leírni jelen megviselt állapotomban, inkább alszom még egy kicsit rá. Galéria!
Reggel piac,
délután tanítás.
Ezúttal még át is öltöztem a kettő között, mert este a collegiumban valami alumni-hepaj lesz, amire azt írták ezek a drágák, hogy nem kell kiöltözni, jó lesz a laza elegancia is. Úgyhogy kérem ez itt az én megközelítésem a laza eleganciához, és ha minden jól megy, akkor be is mutatom nekik.
Na persze az is lehet, hogy munka után csendben hazaporoszkálok, és elegánsan elterülök a futonomon. Miután megetettem a macskát. Az nem maradhat el.
Tudjátok, mi a legfőbb gond a stresszel meg a szorongással? Megmondom: az, hogy elbutítja az embert. Úgy érzem, kábé feleannyi értelmi képességgel rendelkezem, mint akár egy évvel ezelőtt is, és ezt nem magyarázza semmi más, mint hogy állandóan ugrásra készen kell állni, az meg iszonyúan fárasztó.
Na, mentem tanítani.
Nem bírom hangsúlyozni, mennyire kitavaszodott hirtelen de meglesz még ennek a böjtje, kárálja bennem több generációnyi pesszimista asszony, akik láttak már karón varjút, hajaj, hajaj.
Amúgy éppen könyvtárba talpalok szakirodalmakért meg más tennivalóim is vannak, például visszadugni a csomagautomatába a cicifixeket, azmik botrányosan kicsik lettek, pedig a pontos méretet rendeltem. Hja, webáruházak öröme.
Ha esetleg olyan gyűröttnek látszik a ruhám, mint amire ráült egy hétkilós macska, nos… ami igaz, az igaz.
Az én életem kezdett olyannyira unalmassá válni, hogy rájöttem, muszáj időnként valami teljesen random posztot is bedobnom, mielőtt belesüllyedünk a nagy büdös érdektelenségbe.
Most ennek örömére a jelenleg éppen használatban lévő parfümjeim kicsiny csokrát mutatom be néktek, mert én ezeket szezonálisan váltogatom, és néha újakat is veszek, a hétvégén pedig újrapakoltam a polcot a jelenlegi időjáráshoz és évszakhoz megfelelőnek ítélt darabokkal. Íme.
Balról jobbra:
Hát ez van most készleten. Nyár elején esmég jelentkezem parfümügyben, ha megéljük, mert akkor megint lecserélem a polcon lévő éppen-használatos darabokat…
Az van a zoknimon, az agyamban bezzeg káposztalé. Megint olyan napom van, amikor örülnék, ha csak feleannyira jól érezném magam, mint amilyennek ezen a fotón látszom.
A napom első része afféle fhansziás éhtelmiségi elegánszia jegyében zajlott (leszámítva a macskaszar kitakarítását a cicabudiból), mert ébredés után megittam két café au lait-t (=tejeskávé), majd társalgást folytattam telefonon egy őszre tervezett rádióműsorról, melyben én lennék a szakértő vajmi. Utána felöltöztem csinibe (leszámítva a zoknikat),
és ellejtettem cigiért meg bagettért, valamint felvettem a csomagautomatából két újdonás új cicifixet, amiket egy kómás hétvégi hajnalon rendeltem magamnak, asszem szombat volt, bár már ki tudja ezt ebben a ménage-ban.
A nap további része természetesen a nemszeretem feladatokkal való nyűglődés szellemében zajlik, mert a hedonizmusnak is van határa. Sajnos.
Mivel ma úgyis itthon kuksolok nyafogóruhában, és különféle nemszeretem feladatokkal foglalkozom, beposztolom a tegnapi szabadnap öltözékét, nesztek.
Ebből a kombinációból kisebb változtatásokkal még lesz néhány repríz ezen a blogon, sőt, ahogy az időjárás-előrejelzést elnézem, már ezen a héten is. Tartok tőle, idén megint igen hirtelen rohan át rajtunk a tavasz, arra se lesz időm, hogy ezt az igen kellemes Gudrun Sjödén kardigánkabátot kihasználjam.
Mivel eldöntém, hogy ma igenis szabadnapot veszek ki, ez lett belőle:
Több órát sétáltam, megnéztem két kiállítást, ettem péksütit Szabi A Péknél, és ittam sört a Barlang udvarán. Nem hagyom magam, a mindenségit neki, nem hagyom.
A héten, ha még csak lábujjhegyen is, de kezdett beóvakodni a tavasz, ma reggel pedig fél ötkor bejött Mackó (lábujjhegyen ugyan, de igen asszertív nyávogás kíséretében) megkérdezni tőlem, hogy hát a reggelije meg hol marad. Úgyhogy ennek a két tényezőnek az összjátéka folytán nesztek, vasárnapi bejegyzés.
Reggel piac, délután tanítás, mindkettőhöz ugyanaz az ancúg. Jóleszaz.
Kecskekefir már van, medvehagyma még nincs. Idén elég lassan gyürkőzik neki a piaci tavasz, de már vannak barkás ágak meg mininárciszok (amiket én úgyse tudok behozni a házba, mert Maci belezabál).
Kedves Naplóm, ma megint a “tárul Miki Móka-tára” program keretein belül vagyunk, és az már tényleg csak tortahabon cseresznye, hogy tanítok is háromnegyed hétig.
Ebbéli nekifenekedésemben felavatom az indigókék példányt a kordruhákból, plusz egy csomó üvegcsüngüt.
A vicces zokni persze kötelező, anélkül honnan is tudnám, ha lenézek a lábamra, hogy tényleg ez vagyok-e én.
Ezt a mai képet tényleg csak azért teszem be, hogy lássátok, még megvagyok, mert amúgy ma a legislegkevésbé dekoratív képemet nyújtom. Az csak egy dolog, hogy itthoncsücsü dógozós és mellesleg arcápolós napom van, de! Tegnap reggel a tükörbe nézve úgy gondoltam, rám férne némi szemceruza meg szempillaspirál, és olyan röhejesen régóta használtam ilyesmit, hogy most úgy érzi magát a szemem, mintha harminchat órája ébren lennék.
Hát akkor ma ápoló kencéket fogok applikálni magamra, miközben a… á, nem akarjátok tudni azt, mi mindent kell nekem itt leveleznem meg más izé.
Vannak nyomasztóbb dolgok is a februári esőnél, de jelenleg ez csak súlyosbítja, ami egyébként is.
A fotót ugyanakkor lőttem, mint a tegnapit, de a fényviszonyok ennyivel rosszabbak. No, Isten neki, fakereszt, elvonszolom magam a munkázóba, oszt tanítok. Meg más kellemetességek.
Meglepetésemre úgy festek, mintha élnék. A megtévesztés mestere, az vagyok.
Még jön erre egy pár réteg meg táska, mielőtt elrobogok bokros tanszékvezetői teendőim irányába, és őszintén mondom, tényleg a megtévesztés mestere vagyok, mert úgy utálom én ezt az egészet, mint a kukoricagölödint.
Én még mindig eléggé rottyon vagyok, de muszáj volt eltalpalnom Mackó szárazpapijáért, mert még ma meg holnap elég az, ami most az adagolóban van, és a drága gyermek ilyenkor már roppant aggodalommal monitorozza, nem fog-e éhen halni esetleg.
Viszont busszal mentem meg jöttem, mint az urak.
Az új cipőke remekül teljesített ezen a távon, és ha már nem vagyok ilyen rozzant, hosszabbon is ki fogom próbálni, de egyelőre próbálok örülni annak, amim van. Elég nehéz munka, az tény, ma reggel már hétkor hallgatói meg munkatársi meg főnöki levelekre válaszolgattam, ott enné meg a fene az egészet.
Ezúttal nem a macska vert fel, de ha amúgy is felébredtem az éccaka közepén, nesztek a vasárnapi galéria. (Vannak a gyűjteményben a múlt hétről való fotók is, bevallom. Ez a hét egy kupac trágya volt.)
Még mindig ez a végem fest jobban. Na akkor most haza, aztán szépen bele abba a stabil oldalfekvésbe, amit már olyan jól begyakoroltam az elmúlt két napban.
Hozott nekem a motorosfutár egy ilyen dobozt, la.
És ez volt benne. Éljen a popkultúra, aszondok.
Igen, tanítani fogok járni benne, hová máshová.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 