Az alábbiakban “Beteg asszony macskával és szakdolgozatokkal” című képünket láthatjátok, Valahol jobbra van egy nagy kanna tea is, meg egy csomó műsoros papírzsebkendő. A szervezetem végül a jelek szerint úgy döntött, egy takonykórban fog kibontakozni, és ennek én valójában örülök, mert egy takonykórnak mindig megvan a kiszámítható lefolyása.
Abban vagyok én most, és nincs is szándékomban feltápászkodni innét, amíg jobban nem érzem magam. Addig is, tessék, ez volt az elmúlt héten.
Mivel Mackó egy pragmatikus állat, és úgy gondolja, hogy amíg életben vagyok, neki minimum fél hatkor kijár a reggeli, most megetetem a szőrös gyermeket, aztán visszafekszem.
A képen a ma reggel egyik olyan pillanata látható, amikor ismételten tudatosodik bennem, hogy én ugyan a mai órámra még eljutok, ha az Úr kegyelmes hozzám, de Berlinbe garantáltan nem.
Ha ezt a tancsitancsit lenyomtam, és sikerül hazavánszorognom, itt maradok szerdáig laposban.
Felhőbe hanyatlok, mint Drégely várának romja, desőt egyre romosabb vagyok, bár kancsal még nem, csak a fények esnek rám hülyén. No de tanaítani menni kell, még ha kiskanállal is muszáj összevakargatnom magam.
És még holnap is tanítok, pedig már most is alig állok a lábamon, édes jó anyám, miért szültél a világra.
Ma is olyan nap van, amikor jobban nézek ki, mint ahogyan érzem magam. Ha úgy látjátok, egyébként se nézek ki eléggé jól, arra csak azt tudom válaszolni, hogy “na ugye”.
A látszat ezúttal is csal, én a jelen kép dacára nem vagyok száz kiló, és ugyan vigyorgok, mint a fakutya, de kezdek megzuhanni kicsikét. A sok többi között ott van az is, hogy húsz perc múlva indulok Esztergomba előadást tartani a Pedagógus Klubon, és minden megvan, amire szükségem lenne, leszámítva a tűkészletet.
Legfontosabb teendőim a mai napra:
Plusz még ami szembejön.
Meg még egy csomó más növény is, például Plafonra Fohászkodó Bundásmuskátli. (Leellenőriztem, nem volt ott semmi. Talán csak unja már a közös szelfiket.)
Ez a nap éppen olyan irgalmatlanul hosszú volt, mint amilyen kurta ez a ruha. Úgy keltem fel hajnalban, hogy szinte sírtam hozzá, sötét volt meg hideg meg nem-van-kedvem-munkázóba-menni, és az se vigasztal különösebben, hogy még világosban hazaértem, és lőhettem nektek egy ilyen kiváló fotót.
Most viszont elterülök a futonon. Nyafogóruhában.
Ma reggel éppen azon vihogtam, hogy miután ma nagy felhajtással megnyitották a HÉV-megálló melletti Spárt, én jó eséllyel a “minden napra egy punk cselekedet” szellemében a másik Spárba fogok elmenni, ami az ellenkező irányban van.
És lőn.
Végül is ha már megvarrtam ezt a ruhát, ugye hogy nem hevertethetem parlagon?
Március végén, ha éppen nem zuhog, késő délután ilyen csoda fényeim vannak a Bűnök Barlangjában. Meg egy macskám, aki ezt külön élvezi.
Ma reggel láttam egy olyan mémet, amely szerint idén nem tartunk bolondnapot, mert úgysem különbözne attól a mérhetetlen hülyeséghalomtól, ami az év eleje óta minden napunkat betölti. Na hát ez a ruházkodásomra is érvényes, az év háromszázötven napján amúgy is bolond asszonynak nézek ki, a többi tizenötöt pedig tudjuk be véletlennek.
Miután lebonyolítottam egy kupac munkahelyi levelet (köztük személyes nemezisemből, a szakdolgozóktól érkező izgalmasnál izgalmasabb értetlen kérdésekből is volt egy kisebb csomó), ideje a gondviselésem alatt álló szőrös és ártatlan személyekre is gondolnom.
Jaja, megint fogyóban van a pöszörőzött makkáknak való eledel.
Már megint futok elfele. Az éjjel kifejezetten pocsékul aludtam, most meg afféle misztikus módon rosszul vagyok, szédelgek, és izzadok, mint egy ló, de a verklinek mennie kell. Ma éppen a kutatásmódszertani verklinek, melyben 5×45 perc alatt meg kell tanítanom a diákjaimat arra, hogyan kell szakdolgozatot írni.
Innen szép nyerni, höhö.
Mivel a világ itt megy gajra a szemünk előtt, jobb ötlet híján én is hozzáteszem ehhez a magam obulusait, rút szibarita váz ki vagyok, jaj, jaj. Vettem az internetekbe’ új telefontokot meg új útitáskát, desőt még új bukszát is, mert a tavaszi szünetben igenis elmegyek meglátogatni a Repülő Kutatót Berlinben, oszt ehhez a megfelelő körítés dukál. Most megyek értük a csomagautomatához.
A ruha is új, de az legalább csak nekem-új, nemrégiben turkáltam a “tehenet-kergetek-az-Appalachian-hegységben” készletembe. Persze zsebe nincs, mert minek, a nők nem tesznek a zsebükbe semmit, grr. Cserébe az ujja hálistennek annyira hosszú, hogy abból kitél kettő zseb, csak bírjam rávenni magam Erik leporolására.
A táska se régi, a cipő se, jaj, jaj, én szibarita stb. Viszont a dzsekit 2013-ban turkáltam, ha ez számít.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 